Az NHL nem a játékosügynökök Mekkája

 

Természetesen vannak kivételek, de sok más profi sport jövedelmezőbb a tengerentúlon. A 10 legnagyobb ügynökség.

Írtunk már arról, hogy az NHL-játékosok mennyivel kevesebbet keresnek, mint a kosarasok vagy bárki más a major sportokban, és arról is, hogy miért nehéz ma magyar játékost külföldön eladni. Most a Forbes magazin listáját ismertetjük a világ legnagyobb játékosügynökeiről és ügynökségeiről.

Első helyen a főként baseballjátékosokkal foglalkozó Scott Boras áll. Boras 30 év kemény munkájával érte el, hogy több mint 100 top játékos ügynökeként a menedzsment rémálma legyen az MLB-ben, ahol nincs fizetési sapka. 1,6 milliárd dollár értékű élő szerződést igazgat, ami után becslések szerint 83 millió dollár megbízási díj üti a markát.

A második helyen Tom Condon áll, aki az NFL-ben érdekelt leginkább. A liga volt játékosaként jelenleg 1,32 milliárd dollár értékű élő szerződést hozott tető alá. Társtulajdonos és a futballdivízió vezetője a Creative Artist Agency cégnél, mely a Boras Corporationt megelőzve a legnagyobb sportügynökség a világon, közel 3 milliárd dollár értékű, 479 évre szóló szerződéssel (a másik társtulajdonos, Ben Dogra hetedik helyen áll a listán). Olyan játékosokat képvisel, mint Tony Romo, a Manning-testvérek vagy Drew Brees, hogy csak az irányítók közül említsünk példákat. Szintén a cég dimenzióiról ad képet, ha megemlítjük, hogy csak az elmúlt két évben tucatnyi olyan játékost képviselt, akik első helyen keltek el a drafton.

Arn Tellem és cége, a Wasserman Media Group egyaránt harmadik helyezett lett a Forbesnál az ügynökök és az ügynökségek ranglistáján. A főként kosárlabdában érdekelt Tellem élő szerződéseinek összértéke megközelíti az 1 milliárd dollárt, amiből mintegy 40 millió dollár értékű megbízási díjhoz jut. Tellemet tartják a legbefolyásosabb ügynöknek a profi sportban.

Meehan NHL agent

Ami a hoki szempontjából érdekes, hogy az első tízben nagyjából egyforma arányban képviselteti magát az amerikai foci, a kosárlabda és a baseball, viszont kedvenc sportágunk játékosaival foglalkozó ügynökök közül a szintén a Creative Artist Agencynél dolgozó J. P. Barry fért be, ő is csak a 10. helyen, 549 millió dollár értékű szerződésállománnyal és 22 millió dollárra becssült megbízási díjjal.

Ennek elsődleges oka természetesen az, hogy a jégkorongosok átlagban kevesebbet keresnek, mint a többi major sportban érdekelt sportoló. Ezen felül erre a sportágra sokkal inkább jellemzőek a hosszú távú szerződések, ami tovább csökkenti a megkereshető éves bér nagyságát. Egyébként a megbízási szerződések ezekben a sportokban nagyjából ugyanakkorák, a baseball esetében a szerződés értékének 5, a hokiban és a kosárlabdában 4, míg az amerikai futballban 3%-a. Ehhez jönnek még a reklám- és egyéb szerződések, ami külön bevételt jelenthet az ügynöknek és ügynökségének is.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum