Csapatot épít a Fehérvár

   

A Marty Raymond vezette stáb jégen és jégen kívül is az új csapat összeillesztésén dolgozik. Orbán Attila úgy látja, a játékosok intenzitásától szinte olvad a jég az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban.  

A második hét egy csapatépítő vetélkedővel kezdődött, mivel hétvégén is edzettek a játékosok, ezt követően szerda reggelig pihenőt kaptak. Colton Yellow Horn csütörtökön csatlakozik, rajta kívül a keret összes tagja együtt készül az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban és környékén.

A tapasztalatokról, az új edzőkről a csapat egyik fiatal hátvédjét, a 23 éves Orbán Attilát kérdeztük. A jó fizikai felépítésű bekknek van miért kapaszkodnia. Bár 2010-ben nagy reményekkel érkezett Székesfehérvárra, 2012-ben és 2013-ban is lemaradt a világbajnokságról. Természetesen abban bízik, hogy jövőre mind klubjában, mind a válogatottban megszilárdítja helyét és több lehetőséghez jut.

Orban Attila AVS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Egy hete edzenek Marty Raymond szakmai vezetésével. Mi változott az új edzőnél?

Az élet minden területén új lehetőségeket hoznak a változások, az ilyen helyzetek mindig új reményeket adnak. Ugyanakkor ezzel együtt akadályok is vannak, melyeket közösen kell leküzdeni az edzőknek és a játékosoknak.

Volt elképzelésem arról, hogy milyen lesz az új edző, de Marty Raymond érkezesét nagy várakozás előzte meg. A kanadai tréner nagy lelkesedéssel, konkrét elképzelésekkel és határozott célkitűzéssel kezdte munkáját. A feladatok kemények, embert próbálóak, a teszteken, a jeges és a száraz edzéseken mindenki odateszi magát. Akkora az intenzitás, hogy szinte olvad a jég, és nem csak a kánikula miatt.

Ez érthető is, hiszen most alakul ki a kép az edzőben a játékosokról, azok felkészültségéről. Ez alapján próbálja összerakni a sorokat, alakítja ki a csapat arculatát. Az edzéseken a hibát javítja, a jót dicséri, emellett közvetlen és barátságos. A videók alapján elemző munkát is végzünk, valamint csapatépítő programok is várnak ránk. (Középső képünkön az egyik ilyen irányú feladat teljesítése látható ? F. K.)

Igen mozgalmas, intenzív hét áll mögöttünk, melyet egy nap szünet követett, ami nagyon jól jött, hiszen szükségünk van regenerálódásra, a fej kitisztulására.

Orban Balizs Naglich

Milyenek az új játékosok?

8 új ember jött a csapatba, és az átlagéletkor is alacsonyabb lett. A három magyar játékos valójában nem ismeretlen számomra, hiszen meccseken és a válogatottban már küzdöttünk együtt. Kiss Danival még régebbre nyúlik a kapcsolatunk, hiszen egy csapatban, a Dab.Doclernél kezdtük a jégkorongot. Augusztusban az edzések azt a célt is szolgálják, hogy a játékosok és az edzők megismerjék egymást, felszínre jöjjön, ki mennyire közösségi ember, ki tud osztozni bajban és sikerben egyaránt, tehát hogyan is leszünk egy csapattá. Nekem különösen fontos, hogy megismerjem a Stanley Kupa-győztes hátvédünket, mert úgy érzem, lesz mit tanulni tőle.

Milyen állapotban van a csapat?

A csapatunk fiatal, és úgy látom, duzzad az erőtől. Remélem, ezt a fizikai felmérések igazolni fogják, mindenki akar, ha kell, fel fogjuk tudni szántani a jeget a mérkőzéseken. Ez nagyon fontos, a szurkolóknak nem szabad csalódást okoznunk.

Kikkel került össze eddig a gyakorlásokon? 

Voltam már párban Kiss Danival, Pozsgai Tomival, Varga Arnival, és az utolsó napon Gawryletzcel is. Úgy látom, az edző ezen a héten megpróbálja kialakítani a hátvédpárokat. Ez persze képlékeny még, a párok végleges összerakását befolyásolja, hogy mi az adott sor feladata, a játékosok tudnak-e hosszú távon összhangban dolgozni, és hogy különböző meccsállásoknál mi az edző elképzelése. Egy hét még mindenre kevés, de azt már látom, szívesen lennék Ric Jackmannel egy sorban, biztos jó párt alkotnánk. De a lényeg az, hogy bárkivel is leszek, jó bekkpárrá váljunk és hasznosak legyünk a csapat számára.

 

A magyar EBEL-csapat szombaton játssza első felkészülési mérkőzését, a MOL ligás Érsekújvárt fogadja. Ekkor nagyszabású szurkolói fesztivált is tartanak, a Fanfesztet.

Orban Attila AVS 2

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum