Sebők 18 évesen bemutatkozik

   

Jól sikerült Sebők Balázs első néhány napja a Karpat Oulu felnőttkereténél. A magyar csatár 15-ös mezszámmal ott lesz Raumában finn élvonalbeli csapata első felkészülési mérkőzésén.

Sebok“Nagyon érdekes, de ugyanilyen kemény edzéseink voltak a héten, naponta két jeges és két száraz ? mondta Sebők Balázs a Jégkorongblognak. ? Fizikálisan és mentálisan is megterhelő időszak ez, de most jön majd csak a java. Eddig a 2. sorban kaptam helyet centerként, de persze messzemenő következtetéseket ebből nem szabad levonni, mivel köztudott, hogy egy centert még mindenféleképpen szeretne igazolni a Karpat.

Csütörtök délután indultunk Raumába, a pénteki tornára 4 csatársort nevezünk, de a meccsekre csak 3 öltözik be, mivel rövid, 2×15 perces mérkőzéseket játszunk. Remélem, minél tovább jutunk, és persze abban is bízom, hogy nekem is jól sikerül bemutatkozni a nagyoknál.”

Sebők Balázs természetesen pontosan tisztában van helyzetével. A Karpat keretében jelenleg 18 csatár található, és ezek szerint még igazolnak is. A névsort nézve a fiatalember óriási dolgot visz véghez, ha ebben a csapatban tudja kezdeni a szezont, de ha most nem sikerül, akkor is van még ideje, szerződése 3 évre szól. Ha úgy dönt az edző, hogy az SM-lliga még sok neki, akkor vagy a másodosztályban, vagy a juniorok között fejlődhet, erősödhet.

Update: A világbajnok Mika Pyörala sérülése miatt a sorokat csütörtökön este átszervezték, így Sebőkék nem játszanak az első mérkőzésen.

A raumai torna sorsolása:

9.00 SaiPa?Karpat
10.15 Lukko?Assat
11.30 SaiPa?TPS
12.45 Assat?Ilves
14.00 TPS?Karpat
15.15 Lukko?Ilves
17.00 A1?B2
18.15 B1?A2
20.00 döntő

A mérkőzésekről a Lukko hivatalos honlapja online közvetítést ad, ha minden igaz, az egész napos ár 10 euró.

A felkészülés a hétvégi szünet után folytatódik, és már a jövő héten újabb edzőmeccs vár Sebőkékre, csütörtökön a KalPával találkoznak. A következő kedden pedig már indul is a European Trophy, ahol német, osztrák és cseh riválisok várnak a finn klubra.

A Karpat Oulu felkészülési menetrendje:

Augusztus 8., KalPa?Karpat
Augusztus 13., Karpat?Eisbaren Berlin
Augusztus 17., Hamburg?Karpat
Augusztus 23., RB Salzburg?Karpat
Augusztus 25., Mountfield?Karpat
Augusztus 30., Karpat?Plzen
Augusztus 31., Karpat?Brno
Szeptember 6., Karpat?Lulea
Szeptember 8., Lulea?Karpat

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum