Az Epinal indulhat a Ligue Magnus-ben

 

Miután július közepén a francia jégkorong-szövetség első fokon nem hagyta jóvá az elmúlt szezonban elődöntőig jutó francia csapat költségvetését, a klub fellebbezett és alaposan átdolgozta a következő idényre szóló költségvetését. Hétfőn másodfokon engedélyezték a klub indulását, ennek azonban komoly feltételei vannak.

Mint írtuk, Franciaországban a szövetség nagyon komolyan veszi a licenszkérdést, a csapatoknak minden évben pénzügyi beszámolót kell készíteni, illetve egy pénzügyi tervet a következő évre vonatkozóan. Minderre azok után volt szükség, hogy pár évvel ezelőtt a Briancon és a Grenoble is komoly bajba, csőd közeli helyzetbe került. Idén az Epinalnak nem sikerült a költségvetési balanszot kellő mértékben betartania. A hiány pontos mértéke nem ismert, a klub verziója szerint a szezonnak 85 ezer eurós mínusszal vágtak neki, a licenszszerződésben pedig azt vállalták, hogy ezt 40 ezer euróval csökkentik az idény végére. Ez nem jött össze: ?mindössze? 15 ezer eurót sikerült faragni. A nem hivatalos verziók másik végén olyan számítások is napvilágot láttak, melyek szerint a hiány 135 ezer euróról indult, amit ráadásul a közben kapott 100 ezer eurós önkormányzati támogatás is tovább növelt.

epinal

Végül ismét az önkormányzat támogatása volt a bennmaradás egyik kulcsmozzanata. Ez annál is inkább érthető, mivel két éve adták át az új épinali jégpályát, amit nem akartak az önkormányzati vezetők kihasználatlanul hagyni. Márpedig a hiány jelentős része éppen abból származott, hogy a felújítás miatt egy teljes szezon alatt idegenben játszotta hazai mérkőzéseit is a vogézekbeli kisváros csapata. A fellebbviteli meghallgatás csütörtökön zajlott, melyen személyesen részt vett Michel Heinrich, aki 1997 óta polgármestere a városnak, 2002 óta pedig országgyűlési képviselője is. A klub hivatalos közleménye szerint a költségvetést pár nap alatt sorról sorra újraírták, igyekeztek mindenhol faragni a kiadásokból, ezzel párhuzamosan pedig szponzoraik és más intézményi partnereik is hajlandók voltak összegszerűen is kifejezni elkötelezettségüket.

Az újraírt költségvetés átment a fellebbviteli bizottság szigorú vizsgálatán, mely azonban komoly feltételekhez kötötte a licensz kiadását. A klubnak egyrészt pénzbírságot kell fizetnie, másrészt vállalnia kell, hogy 2014 április 30-ig megteremti a pénzügyi egyensúlyt. Mindezek elérésében a szövetség is segédkezik, hiszen havi elszámolással kell a klubnak bizonyítani, hogy a vállalásokat teljesíti. Ennek során minden számlát, a bérszámfejtést , egyáltalán minden kiadást az utolsó centig be kell mutatni a szövetség pénzügyi ellenőrző szervezetének.

A klub tehát egyelőre megmenekült az alsóbb osztályok valamelyikébe történő sorolástól, nagy kérdés, hogy a fenti feltételek teljesítése mellett milyen csapatot sikerül összerakni. Ugyanakkor természetesen módon az épinali szurkolókat ez most a legkevésbé sem érdekli, ők már grillpartyt szerveznek és örülnek a döntésnek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum