Összerakni a válogatott második felét

Mi értelme 47 játékossal készülni az olimpiára, miről szól és miről nem egy előzetes kanadai keret. És mihez kezdenek 11 centerrel? Erről beszélt a sajtó képviselőivel Steve Yzerman, a kanadai válogatott mellett dolgozó menedzsment vezetője, a csapat general managere.

Kanada egy hete jelentette be a Szocsira készülő válogatott edzői stábját, akik kisvártatva elő is álltak egy listával, amely két csapatra való játékos nevét tartalmazta. 2009-ben minden nagyon hasonló módon történt. Akkor 46, most 47 játékos kapott behívót. Az akkori keretnek nem volt tagja Patrice Bergeron. Négy hónappal később a végleges keret kihirdetésekor Bergeron neve elhangzott, másoké, mint például Jeff Carteré nem. Pedig Carter tűnt az egyik legbiztosabb pontnak a válogatottban, hiszen az előző szezonban 46 gólig jutott az NHL-ben, tovább, mint bármelyik kanadai csatár. Ez a példa jól érzékelteti azt, hogy mit értett az alatt Mike Babcock vezetőedző, hogy bár már egy éve értékelik a szóba jöhető játékosok teljesítményét, a következő alapszakasz első három hónapja nagy súllyal esik majd latba a válogatásnál.

Yzerman szerint, ha minden kanadai állampolgár leadná a maga 25-ös listáját, legfeljebb egy tucat nevet illetően lenne teljes egyetértés. Ez jól mutatja azt is, mi a legfontosabb tétje a válogatásnak, összerakni a válogatott második felét. Erről már sokkal inkább megoszlanak a vélemények szakmán belül is, pláne a közvéleményben. Ezen felül a kapus kilétének eldöntése még nagyon vitatott pont. Fleury és Ward például jó esélyekkel indult februárban. Fleurynek azonban már második éve nem sikerül úgy a rájátszása a Pittsburgh-gel, hogy az biztató lenne a válogatott olimpiai szereplése szempontjából. Ward más eset, ő egy sérülés miatt korán fejezte be a szezont, így ha teljesen felépül és hozza korábbi formáját, még simán visszakerülhet a keretbe. Ugyanez történt egyébként Bergeronnal négy éve. Babcock mindehhez annyit tett hozzá, hogy neki nincs előzetes favoritja a posztra és hogy bár a múltban egy viszonylag zárt, bizalmi alapon előre kiosztott feladat volt az első számú kapus személye, azóta ez megváltozott, és sok bevethető játékos küzd a posztért.

A keret másik érdekessége a rengeteg center. Összesen 11-en vannak, ebből négyen ? Steven Stamkos, Logan Couture, Eric Staal és John Tavares ? a szakemberek szerint feltehetően szélsőt játszanak Szocsiban. Babcocknak így is marad hét nem akármilyen középső támadója, akik közül válogathat: Sidney Crosby, Jonathan Toews, Bergeron, Claude Giroux, Ryan Getzlaf, Mike Richards és Jordan Staal. Az egyik kérdés az, hogy a szélre szorult centerek jobban teljesítenek-e majd, mint az igazi szélsők. Vagy ahogy egy kissé vitriolos tollú elemző fogalmazott: mindez azt jelentené-e, hogy Kanada a szélső poszton nagyjából annyira erős, mint Lettország. Egy realistább magyarázat lehet, hogy a védekezésnek nagy szerepe lesz a taktikában, és a centerek hagyományosan jobban teljesítenek ebben a játékelemben, mint a szélsők.

Erről Yzerman máshol ezt nyilatkozta: “Nem egy NHL All Star-gálára készülő csapatot készülünk összerakni, hanem a legjobb kanadai válogatottat. Nem csak azt várjuk el a csatároktól, hogy nagy erőkkel támadjanak, hanem megbízhatóan kell tudni védekezniük is. Csatárainknak a védekező harmadban is fontos feladatokat kell megoldaniuk. A világ legjobb játékosai ellen kell majd játszaniuk februárban, ehhez elengedhetetlen a felelősségteljes védekezés. Ennek része, hogy lesznek olyanok is a keretben, akiknek speciális feladatokat kell elvégezniük.”

Ezt támasztják alá azok a nevek is, akik kisebb meglepetésre kerültek be a keretbe. Természetesen nem rossz játékosok ők sem, de nem nagyon láttuk őket All Star-gálán, a keret legtöbb tagjával ellentétben. Közéjük szokás sorolni Travis Hamonicot, Marc Methotot vagy épp Marc-Edouard Vlasicot. Ők mindhárman védők, stabilan és megbízhatóan tartják a kék vonalat. Ahogy a csatároknál kiemelt szerepe van a korong nélküli játéknak, úgy a védőknél a korcsolyázótudásnak.

Ez különösen felértékelődik, amikor Európában, nagyobb jégfelületen kell játszani. Szocsi lesz az ötödik olimpia, amin az NHL-játékosok is részt vehetnek. Ebből egyszer rendezték a játékokat Európában, 2006-ban Torinóban. Akkor már a legjobb nyolc között kiestek. Naganóban szintén IIHF-szabvány méretű pályán játszottak 1998-ban, akkor előrébb végeztek, de az éremről így is lemaradtak, mert az elődöntőben szétlövésben kikaptak a későbbi aranyérmes Csehországtól, majd a bronzmeccsen Finnországtól. Egyetlen olimpiai torna zajlott NHL-méretű jégen (és tegyük hozzá, a játékvezetés szempontjából is sokkal inkább észak-amerikai felfogásban), a vancouveri, talán nem meglepő, hogy ott Kanada?USA döntőt játszottak.

Yzerman Naganóban még játékosként szerepelt, Torinóban még nem volt tagja az edzői vagy technikai stábnak. Elmondása szerint az összes meccset megnézte, a tanulság, hogy több korcsolyázásra, nagyobb sebesség elérésére van szükség az európai pályákon.