Harand pert nyert a Vienna Capitals ellen

 

Az osztrák csatár nem csak az EBEL-t vonta perbe, hanem az őt kirúgó EBEL-csapatot is. Messze még a csata vége.

Mint írtuk, az utóbbi időben egyre többen bírálják nyíltan is az EBEL pontrendszerét, köztük a legjobb osztrák játékos, Thomas Vanek.

Christopf Harand a saját bőrén érezte, milyen a kora miatti hátrányos megkülönböztetés, hiszen ő konkrétan ezért vesztette el a munkáját a Vienna Capitalsnél, két évvel ezelőtt. A bécsiek 2011 júliusában szerződtették, majd a felkészülés végén, augusztus 29-én egy hivatalos meccs lejátszása nélkül kitették az akkor felnőtt válogatott kerettagot. Csak 14 hónappal később kapott újabb szerződést, a Dornbirnnál.

Harand első körben az EBEL-t perelt be, az első tárgyalást meg is tartották, de az ügyet és a döntést elnapolták októberre. A ligától 24 ezer eurót követel a hokis.

Christopf Harand

Általános meglepetésre azonban nem csak egy per lett Harand ügyéből, mert a játékos a vele szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmazó klubot is beperelte. Ezt a pert nyerte meg a minap első fokon a bécsi bíróságon.

Álláspontja szerint szerződését annak lejárta előtt nem közös megegyezéssel bontották fel, hanem egyoldalúan. A Vienna Capitals akkor nem indokolta menesztését, a perben azt állították, Harandtól a játékos sérülése miatt váltak meg. A bécsi csapat nem fizette ki a szerződés végéig járó összeget. Ezt a pénz most kamatostul nyerte meg Harand a perben. Ám a Capitals fellebbez az első fokú ítélet ellen, így a jogerőre emelkedésre még várni kell.

Akárhogy is alakul a másodfokon az ügy, az igazán érdekes döntések az EBEL elleni perben várhatók, ősszel.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum