Egyre többet utazik a Fehérvár

 

Nagyok a távolságok az EBEL-ben, a magyar résztvevő számára ráadásul az utóbbi két évben drasztikusan nőttek.

Három év alatt nagyon megnőtt az utazások távolsága a Fehérvár számára. Míg a 2011/12-es idényben az oda-vissza menetben könnyedén megoldható Zágráb és Jesenice szerepelt az EBEL-ben, addig tavaly a Jesenice helyére már bejött a liga legnagyobb, több mint 800 kilométeres túrája, a Székesfehérvár?Dornbirn, és a nem sokkal jobb, 700 km-es innsbrucki túra.  Ez évben Zágráb helyett a 750 kilométerre fekvő Bolzano csatlakozott.

Ennek a változásnak az eredménye, hogy míg az előző szezon előtt szinte minden esetben hazatért a csapat az idegenbeli mérkőzések után, tavaly már többször is 3-5 napos túrában oldotta meg a hétvégi két mérkőzést. Várhatóan ez évben is így lesz ez. Szeptemberben Innsbruck/Bolzano, októberben Bolzano/Dornbirn túra vár a magyar csapatra, ráadásul az új szabály értelmében péntek helyett szombaton is játszhatnak a csapatok, így sokszor egymás követő két napon kerül sor ezekre a meccsekre. Ez egy olcsóbb, de fárasztóbb megoldás, főleg ha az ellenfél nem szombaton, hanem pénteken játssza a hétvége első meccsét.

A 12 csapat elhelyezkedése a következő térképen látható.

EBEL terkep

 

Az INL-csapatok még messzebb fekszenek, ebben a cikkben találják a képet.

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum