Egy európai topcsapat Franciaországban

 

Bemutatjuk egy kicsit közelebbről az egyik legjobb magyar csatár új csapatát, az európai színtéren is jelentős erőt képviselő Rouent.

Június végén Vas János új klubja, a Rouen elnyerte a 2013/14-es Kontinentális Kupa négyes döntőjének rendezési jogát. 2009 és 2012 után tehát öt éven belül harmadszor rendez a francia elitklub kupadöntőt. Immár a játékoskeret is többé-kevésbé végleges, és természetesen bombaerős.

Az észak-franciaországi klub a 14 csapatos Ligue Magnus kiemelkedő együttese. Habár 2013-ban hétmeccses döntőt játszott az Angers-val, tehát a különbség mintha csökkent volna, hosszabb távlatból nézve a fölény egyértelmű: az elmúlt négy szezonban bajnok lett, az utóbbi nyolc évben mindig eljutott legalább az elődöntőig, hatszor döntőbe jutott és mind a hatszor megnyerte a finálét. 2013-ban emellett a ligakupát is elhódította. A hazai bajnokság mellett azonban a klub évek óta törekszik arra, hogy a nemzetközi porondon is maradandót alkosson. Ez sikerült is, hiszen 2009 óta egyetlen évet leszámítva stabil résztvevője a Kontinentális Kupa négyes döntőjének, 2012-ben final fourt rendezett, amit meg is nyerte a Donbassz Donyeck, a Junoszty Minszk és az Asiago előtt. Éppen a nemzetközi szereplés miatt, a bajnokságot általában mérsékelten sikeresen kezdi, igazán a rájátszásra melegednek bele. Egyértelműen a legjobb anyagi kondíciókkal rendelkező klub Franciaországban, professzionális menedzsmenttel, a következő szezontól megújult arculattal.

Rouen

A menedzsment egyik legfontosabb építőköve a general manager, Guy Fournier. Az 51 éves kanadai-francia kettős állampolgárságú szakember 1988 és 1996 között a klub játékosa volt. Elért eredményei azóta is a csapat történetének legjobbjai közé számítanak: második a klub örökranglistáján pontban, gólban és asszisztban egyaránt, 62-vel vezeti az egy szezonban elért legtöbb gólt, második az egy szezonban szerzett legtöbb asszisztban. Játékos-pályafutása befejeztével azonnal edző lett a klubnál, 2006 óta ügyvezető. Fournier idén is elismételte a már a 2012-es Kontinentális Kupa-rendezés kapcsán elmondottakat, vagyis hogy igazi hokiünnepet kívánnak rendezni, ahova nagy barátsággal várják az ellenfelek szurkolóit is, minél nagyobb számban.

A vezetőedző Rodolphe Garnier, aki 2009 óta tölti be ezt a posztot. Korábban egy évig szintén a csapat játékosa volt. Játékos-edzőként előző csapatát, a Caent a negyedosztályból vitte fel az első ligába, és azt edzőként három évig bent is tartotta. Ezek után egy rövid olaszországi kitérőt követően került a Rouenhoz, ahol azóta minden évben bajnok lett csapatával. Az idei szezontól segítséget is kap, a kanadai-svéd Björn Kinding személyében, aki multifunkciós szerepkört lát el: egyrészt segíti Garnier munkáját, másrészt az utánpótlás vezetője is lesz. A fiataloknál a legfontosabb az egységes szakmai keretek kialakítása lesz, a fizikai felkészítéstől a taktikáig, valamint a folyamatos átjárás biztosítása az egyes korosztályok között, tehát a zökkenőmentes beépülés a felnőttcsapatba. Kinding a nemzetközi jégkorongélet ismert szakembere. Olyan NHL-es csapatoknak is volt tanácsadója, mint az Edmonton, a Calgary vagy a Toronto, de edzőként dolgozott a svájci és a svéd élvonalban is. Emellett megjárta Dániát, Japánt, Svájcot, ahol általában a klubcsapatok mellett a nemzeti szövetségeknél is komoly feladatot kapott, hol a felnőtt válogatott mellett, hol az utánpótlás koordinátoraként. A nemzetközi szövetségekben is rendszeresen tart továbbképzéseket.

Azzal, hogy Franciaország Németországgal közösen elnyerte a 2017-es világbajnokság rendezési jogát, az egész országban egy szinttel magasabb szakmai célokat fogalmaztak meg. A cél már évek óta így sem pusztán a kiesés elkerülése, hanem a középmezőnybeli pozíciók megszilárdítása. Most azt szeretnék, ha a középmezőny élcsapatai közé kerülne a válogatott. Ehhez természetesen elengedhetetlen egy minél erősebb nemzeti bajnokság megteremtése (erről bővebben itt olvashatnak), amiben a Rouennak zászlóshajó szerepe lehet. Kinding célja, hogy a hazai rendezésű vb-n minél több roueni játékos játsszon a francia válogatottban. Emlékeztetőül, az idei vb-keretet alkotó 22 játékosból 10 érkezett a Ligue Magnusből, közülük pedig hárman a Rouenból.

A játékosállomány a tavalyihoz képest viszonylag keveset változik, 14 játékos marad, köztük a kulcsemberek, így például a vb-n három gólig és egy asszisztig jutó, a bajnokság rájátszásában 15 meccsen 21 pontot termelő és ezzel második legeredményesebb Julien Desroesiers, vagy a szintén rendkívül ponterős csapatkapitány, a 12 Kontinentális Kupa-mérkőzésen 20 pontot elérő kanadai Marc-André Thinel, vagy az ötszáznál több cseh és háromszáznál több szlovák extraligás meccsel rendelkező, nyitrai születésű Juraj Stefanka és a szlovén válogatott A-betűse, Andrej Tavzelj.

Az érkezők között is találunk nagy neveket, például a két éve cseh bajnokságot nyerő szlovák hátvédet, Stanislav Hudecet, a kanadai Riendeau-t, akinek a QMJHL-ben bőven pont/meccs fölött, az ECHL-ben pedig pont/meccs volt az átlaga, de játszott 30 AHL-találkozón is. Nem beszélve természetesen Vas Jánosról, aki tavaly a Dijon második legeredményesebb csatára volt, az alapszakasz kanadai táblázatán holtversenyben ötödik lett, egyetlen európaiként a kanadai játékosok között. A mezőnyjátékosok közül eddig utolsóként, június utolsó hetében megérkezett Miloslav Guren. Az 1976-os születésű, egykori juniorválogatott cseh bekk 36 NHL-mérkőzésen lépett pályára, de hat szezont lehúzott az orosz bajnokságban és játszott a cseh élvonalban, valamint az AHL-ben is. Az ő érkezésével az emberelőnyös játék kék vonalát kívánta megerősíteni a szakvezetés.

Az egyetlen igazi kérdőjel a kapuskérdés, hiszen a tavalyi első számú kapus, az 59-szeres francia válogatott, hatszoros francia bajnok, öt alkalommal a Ligue Magnus legjobb kapusának megválasztott Fabrice Lhenry a következő szezonra csak kiegészítő szerepet vállalt. Már tavaly is megosztották a feladatokat, de úgy tűnik, nem sikerült megbízható utódot találni. Idén nem bízták a véletlenre a dolgot, Lhenry társa a kapuban a 22 éves kanadai-francia kettős állampolgár Gabriel Girardi lesz. Girardinak egyelőre nem túl hosszú a CV-je, ám a kanadai juniorliga (CHL) bajnokának és a Memorial Cup legjobb kapusának lenni nem igényel további magyarázatot a választás indokait és a potenciális tehetséget illetően. Girardi tavaly került Franciaországba, az osztályozót éppen hogy elkerülő és katasztrofális védelemmel rendelkező Epinalba. Sokatmondó tény, hogy egy 12. helyezett csapat ilyen játékost tudott igazolni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a rájátszásra sikerült feszesebbre húzni a védelmet, így első körben éppen Vas János akkori csapatát, a Dijont búcsúztatták, majd még nagyobb meglepetésre a következő körből is továbbmentek, és csak az elődöntőben kaptak ki. A menetelésben oroszlánrészt vállalt Girardi, akit a Ligue Magnus-rájátszás legjobb kapusának választottak.

Összességében tehát elmondható, hogy igazi topcsapathoz érkezett Vas János, nagyon komoly kihívásoknak kell megfelelnie, ha megfelelő mennyiségű jégidőt szeretne kiharcolni magának. Bár azt a francia szövetség elnöke is kiemelte, hogy jelenleg az alacsony mérkőzésszám jelentős problémát okoz, de maga a bajnokság sokkal kiegyenlítettebb, a szezon közben lejátszott erős mérkőzések száma tehát emelkedett az utóbbi időben, nem beszélve a rájátszásról, amely tavaly teljesen nyílt küzdelmeket hozott. Ehhez jönnek még az ambiciózus tervek a nemzetközi kupaszereplést illetően, illetve a francia kupa és a ligakupa küzdelmei. Mindezt mérlegre téve megállapíthatjuk, hogy válogatott csatárunk szerencsére nagyon komoly feladatok előtt áll, minden adott ahhoz, hogy a szezon végén kirobbanó formában érkezzen a válogatottba.

Hogy mindezek ellenére az európai klubranglistán nincs az első 100-ban a Rouen, csak ezt mutatja, hogy rengeteg jó csapat van.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum