Észak-amerikai áradat az EBEL-ben

   

Senki sem pihen, mindenki erősít, újabb hét tengerentúli játékos érkezett a közelmúltban az osztrák bázisú ligába.

A Red Bull Salzburg tartja magát új edzője ígéretéhez, nem csak a saját nevelésű fiataloktól várja a megoldást, versenyképes csapatot épít. Három új légióst igazolt, az amerikai Troy Milam a Sparta Prahától,  Garrett Roe az AHL-es Adirondacktól, míg a kanadai Michael Boivin az NCAA-s Coloradótól érkezett. Milam (képünkön) a 2010/11-es szezonban az AHL, míg a 2011/12-es szezonban a cseh Extraliga leggólerősebb bekkje lett. Roe egy 173 centiméter magas és 73 kilogrammos center, az elmúlt két szezont az AHL-ben töltötte, Boivin pedig egy 22 éves egyetemi bekk. Doug Lynch pedig meghosszabbított szerződését, így jelenleg 3-3 légiós hátvéd és csatár áll a salzburgiak rendelkezésére, no meg Gracnar kapus.

Troy Milam

Grazba két kanadai érkezett, Dany Sabourin 2003 és 2009 között 59 NHL-mérkőzésen védett, az elmúlt négy szezont az AHL-ben töltötte, először védhet Európában. A kanadai kapussal együtt korábbi vancouveri csapattársa, Patrick Coulombe is Grazba igazolt az Olimpija Ljubljanától.

A Vienna Capitals egy AHL-es kanadaival bővítette keretét,  Mark Matheson 387-szer léphetett jégre a második legerősebb észak-amerikai ligában.

Az egyetlen NHL-meccsel rendelkező Shane Sims a dán Aalborgtól igazolt Innsburckba, ahová a friss szlovák bajnok HKM Zvolen csapatkapitánya, Lukas Jurik is érkezett.

A Dornbirn is hozott egy tengerentúli légióst, Alex Plante tíz meccsen játszhatott az Edmonton Oilersben, a 24 éves védő 196 centiméter és 104 kilogramm. Mindenképpen meg kell jegyezni vele kapcsolatban, hogy az Edmonton annak idején 1/15-ösként draftolta.

A cseh EBEL-csapat, az Orlí Znojmo pedig egy rutinos bekket szerződtetett, a 38 éves Richard Pavlikovsky nyolc év után hagyta ott Sofron István új csapatát, a Krefeld Pinguine-t. A szlovák olimpikont még három éve is a német profiliga legjobb hátvédjének választották.

A Bolzano játékoskerete még nem ismert, és több csapat is még az igazolások közepén tart, de a 11 csapatban már így is 58 kanadai és 15 amerikai jégkorongozó rendelkezik EBEL-szerződéssel.

Az EBEL összes nyári igazolását itt találják meg.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum