Sokkal jobban kell értenünk a gyerekeket
Lehet valaki világszínvonalú edző az egyik korosztályban, attól a másikban még nem lesz az. Kanadai szakember tudományos előadása az utánpótlás-nevelés sajátosságairól. Kötelező olvasmány.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség 2013-as továbbképző táborában 42 ország 141 játékosa vett részt. Az esemény egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadását Dr. Stephen R. Norris, a kanadai téli sportok intézetének alelnöke tartotta. Az előadás témája a tudományos módszerek, jégkorongra szabott edzésmódszerek szerepe a fiatal játékosok nevelésében, különös tekintettel az életkori sajátosságokra. A prezentációról készült 100 perces videó megtekintése minden érintett szakember számára kötelező, egyben garantáltan szórakoztató feladat, cikkünk végén meg is tehetik. Akik számára ez nem lehetséges, röviden összefoglaltuk a lényeget.
Testünk biológiája, vagyis az, ahogyan az első húsz évben fejlődünk, alapjaiban nem változott az idők folyamán. A leglényegesebb változás az elmúlt 30 évben, hogy a gyerekek kevesebbet sportolnak, ebből következően pedig sokkal nehezebb őket megnyerni a jégkorongnak. Ez különösen azokban az országokban nagy probléma, ahol nincs annyi jégpálya, mint például Kanadában. Ezért nagyon fontos, hogy a rendelkezésre álló limitált edzésidőt a lehető leghasznosabban használjuk fel a gyerekek fejlesztésére.
A gyerekek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy állandóan változnak, az edzőknek pedig maximális mértékben figyelembe kell venni ezt a változást, amely életkortól függően más és más igényeket támaszt az edzőkkel szemben. “Lehet valaki világszínvonalú edző az egyik korosztályban, attól a másikban még nem lesz az. De ezzel nincs is semmi baj, tisztelnünk kell, ha valaki az egyik korcsoportban szakértőnek számít.”
Fotó: iihf.com
A másik fontos tényező, hogy a különböző biológiai folyamatok eltérő ritmusban fejlődnek. Az agyi folyamatok például már 8-10 éves korban igen intenzívek, a gyerekek agykapacitása megközelíti a felnőtt kor maximumát. Ezzel szemben a hormonális változások később, 14-15 éves korban indulnak be igazán. Előbbiből adódóan fontos, hogy a gyerekeket állandóan stimuláljuk, míg a megnövekedett tesztoszteronszint teszi lehetővé az izomfejlesztést, amire ezért csak idősebb korban érdemes hangsúlyt fektetni.
A testrészek növekedési üteme pedig ciklikusan változik. Testünk leggyorsabban az anyaméhben nő, a születés után lassabb ütemben nő, aztán újra beindul, a lányoknál 9-13 éves kor között, a fiúknál 11-16 éves korban. Ez azért fontos, mert a növekedési szakaszban a vázrendszer sérülékenyebb, amire fokozottan kell figyelni. Ezért is folyik most vita arról Észak-Amerikában, hogy mikor vezessék be a bodicseket. Ami ennél is fontosabb, a test növekedési ciklusa miatt 4-10 éves az ideális kor, amikor egy sportág alapjait, a legfontosabb mozdulatokat leghatékonyabban lehet elsajátítani.
Norris külön beszélt a tinédzserkorról is. Ez a legnehezebb időszak a gyerekek, a szülők és az edzők számára is. “Ebben a korban a legmagasabb a lemorzsolódási arány, gyakran azért is, mert a gyerekeknek nincs elég türelmük az edzésekhez, a fejlődéshez. Holott a felnőtt kor bajnokai általában nem a korosztályos bajnokok közül kerülnek ki.” Ennek oka lehet, hogy később érnek, de az is, hogy nem elég jó a csapatuk. De ettől ők még kiváló felnőtt sportolók lehetnek.
E problémás kor miatt a tizenéveseket edzeni is a legnehezebb. Ebben a korban a gyerekek külsőre már-már felnőttnek tűnnek, de agyilag még gyerekek. Szintén nagyon fontos, hogy azokat a gyerekeket, akik ideiglenesen lemaradtak a fizikai fejlődésben, bent tartsuk a rendszerben. Bátorítani kell őket és külön foglalkozni velük. Egyensúlyban kell tartani a különböző érdekeket és célokat: rövid és hosszú távúakat, az egyéni és a csapatfejlesztést egyaránt.
De mi is a legfontosabb a gyerekek számára? Norris szerint nagyon fontos, hogy a gyerekeket engedjük gyereknek maradni. Ez azt is jelenti, hogy az edzések legfontosabb célja a móka kell legyen. “A legfontosabb ok, amiért a gyerekek kitartanak a hoki mellett, hogy jól érzik magukat. A legfontosabb ok pedig, amiért a gyerekek lemorzsolódnak, hogy nem érzik jól magukat. Minden gyerek egyformán fontos. Nagyon kevés időnk van a gyerekekkel foglalkozni, ezért a rendelkezésre álló időt minőségi tevékenységre kell fordítani.”
Norris szerint a sportolók edzésének öt eleme van: technika, taktika, kondíció, pszichológia és életmód. Habár a legtöbb gyerek hajlamos a fizikai erősítésre helyezni a hangsúlyt és minél előbb minél nagyobb mennyiségű izomzatot magára pakolni, a másik négy elem fejlesztése ugyanolyan fontos. A hokiban legalább annyira fontos a tanulási és a gyors döntéshozatali képesség, mint a fizikai adottságok. Az edzőknek arra is figyelmet kell fordítaniuk, hogy a játékosok hajlamosak azokat a dolgokat fejleszteni, amelyekben amúgy is jobbak, vagy amiket fontosabbnak tartanak. Ezzel szemben azon feladatok elvégzésére, amelyekben gyengék és amelyek fejlesztése éppen ezért a legfontosabb lenne, paradox módon nehezebben rávehetők.
Szakmai előadásában Norris hosszasabban foglalkozott az edzés vs mérkőzés problémakörével is. Nincs egyetlen jó recept, a meccsek és az edzések aránya országról országra változik. Kanadában a kicsik örülhetnek, ha minden második mérkőzésre jut egy edzés, míg Oroszországban két-három edzés is jut egy mérkőzésre. Általában persze mindenki jobban szereti a meccseket, de korántsem biztos, hogy egy játékos ott fejlődhet a legtöbbet. Elég ha belegondolunk abba, hogy egy meccsen egy játékosnak általában 15 perc játékidő jut, amiből akár másodpercekre is szűkülhet az az idő, amíg nála van a korong.
Norris keményen bírálta azt a tendenciát, hogy utánpótlás-mérkőzések felnőttek szórakozási programjává válnak: “Hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy miért is csináljuk az utánpótlást, mi a célja. Ez a gyerekekről szól. Arról, hogy tanuljanak, érezzék jól magukat, fejlődjenek. És hogy azoknak, akikben megvan a vágy és a képesség arra, hogy magasabb szinten űzzék ezt a sportágat, biztosítsuk a lehetőséget. Mindenkinek fejlődnie kell. Márpedig ha nem biztosítunk elég lehetőséget az edzésre, hogyan várhatjuk el tőlük, hogy fejlődjenek. Ha nem értjük meg a mérkőzések ? amelyek tulajdonképpen strukturálatlan edzésnek is tekinthetők ? szerepét, akkor nem értjük pontosan a gyerekeket sem.”
Ezen a téren az országok közötti kulturális különbségeknek is kiemelt szerepük van. Norris különösen kompetens ebben a témában, hiszen rengeteg országban tanult, Észak-Amerikától Nyugat-Európán át egészen az egykori Szovjetunióig. “Általában elmondható, hogy sokkal biztatóbb dolgokat látok Európában és Skandináviában, mint Észak-Amerikában. Észak-Amerikában az utánpótlás elképesztően nagy biznisszé vált, ahol túl nagy hangsúlyt fektetnek a versengésre. Ebből adódóan nagyon nagy nyomás van a gyerekeken, hogy mindent gyorsabban és gyorsabban, egyre fiatalabban csináljanak, egyre drágábban, és általában a verseny áll a fókuszban. A versennyel önmagában semmi probléma nincs, de meg kell értenünk, hogy az egyes korosztályokban ez milyen mértékig hasznos.”
Mindennek egészen hihetetlen következményei is lehetnek. A kanadai junior-ligában például sokkal több olyan gyerek játszik, aki az év első hónapjaiban született, míg az év utolsó hónapjaiban született gyerekek száma rendkívül alacsony. “Ha az utánpótlásban túl nagy szerepet tulajdonítunk a győzelemnek és a rövid távú céloknak, akkor a magasabb, jobb fizikummal rendelkező gyerekeket fogjuk kiválasztani. Az év első hónapjaiban született gyerekek pedig nagyobb eséllyel ilyenek.”
Az NHL-ben még drámaibb az arány. Egy régebbi tanulmány szerint az NHL-ben játszó játékosok 56%-a januári, februári vagy márciusi születésű. De ugyanilyen arányokat találunk Svájcban is. Márpedig ha az a célunk, hogy hosszú távon minél több és jobb képességű játékost neveljünk, akkor ugyanolyan esélyeket kell biztosítsunk a fizikai fejlődésben később érő gyerekeknek is.
