Természetesen az anyagiak is fontosak

   

Nagy Gergő szinte mindenkit meglepett azzal, hogy Miskolcról Érsekújvárra igazolt. Az okokról és a jövő évi tervekről beszélt a Jégkorongblognak.

Nagy Gergő kiváló szezonon van túl. Miskolcon a MOL Liga meghatározó játékosává nőtte ki magát, megbízható és ponterős játékának köszönhetően innen küzdötte vissza magát a magyar válogatottba ? a legrosszabbkor érkezett kézsérülés ellenére. Fontos szerepet játszott csapata történelmi győzelmében Dunaújvárosban. Saját bevallása és az őt közelről ismerők szerint is megváltozott, sokkal jobban koncentrál a jégkorongra, mint korábban. A 2013/14-es világbajnok csatár és extraligás hokisok között erősödhet tovább.

? Miért éppen Érsekújvár?

? Miskolcon nem tudtunk megegyezni, de ettől függetlenül nagyon korrekten és barátilag váltunk el. Három aktuális ajánlatom volt. Mehettem volna az ECHL-be próbajátékra, de ha esetleg nem jött volna össze a szerződés, akkor a négy szék között zuhanok a földre. A MOL Ligából a Ferencváros és az Érsekújvár hívott, a két csapat jelenlegi helyzetét tekintve hoztam meg a végső döntést. És hadd legyek őszinte, 23-24 évesen természetesen az anyagiak is fontosak.

Nagy Gergo HUNGBR

Fotó: Mudra László (MJSZ)

? Amikor először szóba került, hogy távozhat Miskolcról, akkor Németországról volt szó.

? Abból a dologból sajnos nem lett semmi, pedig a csapat, amelyik érdeklődött, még a szövetségi kapitányt is felhívta, de végül nem rám esett a választás. Látni és tudni kell, hogy magyarként egyelőre igencsak nehéz nívós bajnokságba szerződni a MOL Ligából. Fáj, vagy nem fáj, sajnos ez az igazság. Ezért gondolom, azzal hogy Érsekújvárra igazolok, talán fel tudom hívni magamra valamelyik szlovák csapat figyelmét, ha úgy teljesítek. Rettentő fontos év lesz ez a karrierem szempontjából, mert egy 23 éves játékosra mondhatják, hogy fiatal, de a 24 éves már nem. Nálunk valamiért kevesebb a fiatal topjátékos. Ha körbenézünk, a világ élbajnokságaiban rengeteg 18-19-20 éves sztár játszik. A MOL Ligában igen kevés 18-19 éves játékos tölt be vezető szerepet csapatában.

? A játékosmozgásokat látva milyen MOL Liga-szezonra van kilátás? Kik az esélyesek?

? Csíkszeredáról nem sok hír volt a nyáron. A DAB több éve együtt játszó társaság, olyan edzővel, aki tudatosan építi a csapatot két éve. A Miskolcról nehezebb beszélnem, nem tudom, milyen lesz a csapat idén. Az idegenlégiósok terén biztos, hogy erősödött a keret, viszont a magyar játékosokat nézve azt gondolom, gyengült, hiszen elment Budai, Fodor, Gőz, Nagy K. és Szirányi is. A Brassó erősödött, ők egész nyáron készülnek hol Lindqvist, hol Josh Bonar irányításával. A Fradi és az Újpest is erősödni látszik. Nem mondanék esélyest, de biztos vagyok benne, hogy a legjobb fogja megnyerni a ligát!

? Szóval a tavalyinál is jobb szezonra van kilátás?

? Azt gondolom, igen. Remélem, a nézőszám mindenhol növekedni fog, mert üres lelátók előtt a legrosszabb játszani. 1500-2000 ember előtt minden játékos többet hoz ki magából, mint amikor 150-200-300 néző előtt játszik.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum