Rask nyolc évig Bostonban

 

Az idei finálét elbukó Boston Bruins nyolc éves szerződést kötött Tuukka Raskkal. A kontraktus értelmében a finn kapus keresete átlagban évi hét millió dollár lesz. Ezzel a szerződéssel Rask a liga legjobban fizetett kapusa lesz, holtversenyben Pekka Rinnével és Jonathan Quickkel, akik szintén évi hét milliót tehetnek zsebre, előbbi 2019-ig, míg utóbbi 2023-ig.

Két játékosával is megegyezett a NY Rangers. A 24 éves svéd szélső, Carl Hagelin újabb két évre marad a Gardenben, ez idő alatt pedig négy és fél millió dollárt fog keresni. Justin Falk egy évre kötelezte el magát 975.000 dollárért.

Karl Alzner, a Capitals kiváló védője további négy évig marad a fővárosi alakulatnál. A 2007-es draft első körében elkelt játékos aláírásáért a Washington 11.2 millió dollárt fizet. Négy évre kötelezte el magát Cal Clutterbuck is, mégpedig a New York Islandershez. Az egykori minnesotai szélső 11 millió dolláros szerződést írt alá a Szigetlakókkal.

Két egykori első körös játékos cserélt gazdát a tegnapi napon. A St. Louis Blues megvált David Perrontól, akiért megkapta az edmontoni Magnus Pääjärvit és egy 2014-es második körös választási jogot. A Blues vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a csere nem azt szolgálta, hogy helyet szabadítsanak fel a fizetési sapka alatt, pusztán szakmai okai vannak. Ez kicsit nehezen hihető, ugyanis Perron keresete valamivel több évi 3,8 millió dollár, míg Paarjavié csak 900.000 szezononként.

Továbbra is bizonytalan, hol folytatja Jaromir Jagr. A cseh szélsőnek több kérője is akad, úgymint a Carolina, a Montreal és a Buffalo. A játékos ügynöke, Petr Svoboda megerősítette, hogy a legjobban a Hurricanes nyomul, ami nem véletlen, ugyanis a csapat igazgatója nem más, mint Jagr egykori pittsburghi csapattársa, Ron Francis.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk