Minden idők legnagyobb IIHF tábora

   

Megkezdődött a hagyományos vierumaki IIHF-edzőtábor, amelyen tízen vesznek részt Magyarországról. A négy játékos mellett Nagy Attila a csapatvezetői, Magyar Péter a felszerelés-menedzseri, Jánosi Csaba és Fekecs Norbert az LTP-instruktori, Horváthné Valentin Gabriella és Mercz Orsolya pedig a nemzeti fejlesztési programban vesz részt.Rajtuk kívül további 52 IIHF-tagállam 470 küldötte tanul Finnországban egy hétig, így ez minden idők legnépesebb nyári tábora.

Ez nemcsak a résztvevők számára igaz, hanem a kínált programokra is. Összesen 11 különböző képzési program zajlik a Finn Sportegyetem létesítményeiben, ezek mellett folyik az 1998-as játékosok fejlesztő tábora. Az idei rendezvény legnagyobb újdonsága, hogy az egyes tagországokból érkezők szárámra célzott képzéseket tartanak, annak megfelelően, hogy az adott helyen milyen helyzetben van a sportág, melyek a legfontosabb feladatok. Ebben segít, hogy az IIHF mostanában fejezte be a tagországok teljeskörű auditálását, ennek az eredményei szolgálnak a célirányos feladatok kiindulópontjául.

IIHF Camp 2013

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum