Teljes csőd a szlovák Extraliga

 

Csak a HC Kosicének és az SHK 37 Piestanynak nincs adóssága.

A legnagyobb deficittel a Dukla Trencín rendelkezik. Szerdán megjelent információk szerint a tíz szlovák Extraliga-csapatból csak a kassai és a pöstényi nem halmozott fel adósságot. A besztercebányaiak, zólyomiak és a szakolcaiak nem hozták nyilvánosságra tartozásaik összegét, míg az MHC Martin adóssága 60 ezer, a nyitraiaké 65 ezer, a poprádiaké 100 ezer, a zsolnaiaké 200 ezer, a trencsénieké pedig 300 ezer euró.

Juraj Bakos, a kassaiak vezetője azt nyilatkozta, csapatánál soha nem ígérnek több fizetést a játékosoknak, mint amennyit adni tudnak, mert hosszú távon csak ez vezet eredményre. A címvédő zsolnaiak részéről Milan Canky igazgató elmondta, tavaly öt játékosnak tartoztak 30-30 ezer euróval, továbbá megemlítette a nehézkes szponzorkeresést. A trencséniek tartozása 300 ezer euró, ennek kétharmada a játékosokkal és edzőkkel szemben áll fönn, szeretnék minél korábban rendezni a tartozásaikat, ezért tárgyalnak velük erről.

Mint ismert, a Slovan Bratislava KHL-be menetele után gazdasági hanyatlás következett be a szlovák élhokiban, a HC Kosice megfelezte a költségvetését, és a többieknél is jelentős visszaesés tapasztalható. Helyi hírforrások szerint a másodosztályban (1. liga) még rosszabb a helyzet.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum