A Chicago 4-2-re nyerte a Stanley Kupa-döntőt

   

17 másodperc alatt, az utolsó perben fordított Bostonban a vendégcsapat. 1934, 1938, 1961 és 2010 után ismét bajnoki címet ünnepelhet a Chicago Blackhawks. A Conn Smythe-trófeát, a rájátszás legjobb játékosának járó címet Patrik Kane kapta.

A Boston győzelmi kényszerrel lépett jégre, ennek megfelelően óriás tempót diktált az első húsz percben. 32 lövéssel próbálkozott, amiből 12 ment kapura. Ebből és egy talált utat Crawford kapujába, a nyolcadik percben Chris Kelly révén. A második játékrészben azonban a Boston nem tudta folytatni és gólra váltani dominanciáját, pedig a lehetősége megvolt rá. A harmadik percben Shaw kiállítása alatt növelhették volna előnyüket a hazaiak, ám egy kiugrás után a sérülése után visszatérő Jonathan Toews egalizált. A gól pillanatában járt le Shaw büntetése, így a találat végül egyenlő létszámban esett. Még egy perc sem telt el, amikor Seabrook akasztotta Krejcit, ezzel újabb emberfórhoz juttatva a Bruinst, ám ezzel az alkalommal is képtelen volt élni a Boston. Ráadásul a hazaiaknál megsérült Jaromír Jágr ? aki így életében először nem lőtt gólt a rájátszásban ?, helyét Seguin foglalta el a második sorban.

A záró játékrészre a Blackhawks teljesen átvette az irányítást, a Boston szemmel láthatóan fejben fáradni kezdett. Mindezek ellenére a 13. percben a hazaiak szereztek gólt, amikor David Krejci kapu mögül érkező passzát Lucic vágta közelről a hálóba. A Chicago a gólt követően folyamatos nyomás alatt tartotta Raskot és a bostoni védelmet, kapart az egyenlítésért, ám mindezt eredménytelenül tette. A mérkőzés végén a Bruins már csak elvétve támadott, gyakorlatilag csak a rombolással foglalkozott, de még így is eldönthette volna a találkozót Seguin révén, aki három perccel a vége előtt a vasat találta el Crawford lepkés kesztyűje alatt.

Az utolsó másfél percre a Hawks lehozta kapusát, és a hat az öt elleni szituációt sikerült kihasználnia. Keith tartotta bent a korongot a harmadban, Toewshez passzolt, aki a sarokból indulva Chára lábai között tette a pakkot Bickell elé, utóbbi pedig nem hibázott közvetlen közelről. A Bruins játékosai még az egyenlítés hatása alatt álltak, amikor jött az újabb hideg zuhany. 17 másodperccel később Johnny Oduya lövése megpattant Ference-en, a korong a kapuvasról Bolland elé került, aki a védők között a leggyorsabban reagált, és a hálóba emelte a játékszert.

Fordult a kocka, most már a Boston kényszerült arra, hogy az egyenlítésért lehozza a kapusát, de nem tudta megismételni a Toronto elleni csodát. A Hawks kihúzta a maradék játékidőt, és története ötödik bajnoki címét szerezte, mindezt teljesen megérdemelten: alapszakasz-győztesként tudta elhódítani a Stanley Kupát.

2013chicago

Chicago 2013 Stanley

kane mvp

toews_cup

Boston Bruins 2-3 (1-0, 0-1, 1-2)

Chicago Blackhawks

Boston, 2013. június 24. Stanley Kupa-döntő, 6. mérkőzés. 17 565 néző.
Rask (Hudobin) K Crawford (Emery)
Chara, Boychuk, Lucic, Horton, Krejci 1 Keith, Seabrook, Sharp, Toews, Hossa
Ference, Seidenberg, Marchand, Bergeron, Jágr 2 Rozsival, Leddy, Bickell, Handzus, Kane
Krug, McQuaid, Soderberg, Peverley, Seguin 3 Oduya, Hjalmarsson, Saad, Bolland, Shaw
Paille, Kelly, Thornton 4 Kruger, Frolík, Stalberg
Claude Julien E Joel Quenneville
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 07:19 Kelly Seguin Paille
1-1 24:24 Toews
2-1 52:11 Lucic Krejci
2-2 58:44 Bickell Toews Keith
2-3 59:01 Bolland Frolík Oduya
25 Kapura lövések száma 31
4 Kiállításpercek 8

Stanley Kupa-döntő:
Chicago (Nyugat, 1.)?Boston (Kelet, 4.) 4-2

Főcsoportdöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Boston (4.) 0-4

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Los Angeles (5.) 4-1

Főcsoport-elődöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Ottawa (7.) 4-1
Boston (4.)?New York Rangers (6.) 4-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Detroit (7.) 4-3
Los Angeles (5.)?San José (6.) 4-3

Főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 3-4
Boston (4.)?Toronto (5.) 4-3

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 3-4
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum