Sok csapat menekülne az EBEL-be

   

Az olasz Bolzano már ezen a nyáron csatlakozni akar az osztrák bázisú ligához. Mondhatni mindenáron. A szlovák, lengyel, magyar aspiránsok visszafogottabbak. Az osztrákok úgy gondolják, a 2014/15-ös szezontól 14 csapatos lesz a liga.

Az ingatag lábakon álló bajnokságokból érkezhet az EBEL 12., 13 és 14. csapata, vonja le a követeztetést a hockeyfans.at portál, amely szerint a Dunaújváros esélyei meglehetősen szerények. A legtöbb esetben jól értesültnek bizonyuló osztrák weboldal cikke megállapítja, ez a nyár nem az EBEL nyara volt. A Medvescak a KHL-be ment, a Ljubljana anyagi gondokkal küszködik, de rajta kívül mások is így vannak ezzel, és a megüresedő 12. helyre sem sikerült csapatot találni. Az új jelentkezők általában nem húzónevek, és a távolságokat is egyre inkább számításba kell venni.

A cikk szerint jelenleg hat jelentkező van a bővítésre. Szlovákiából a Piestany és a Skalica – utóbbi csapat említése újdonság –, mindkettő közel az osztrák határhoz, állítólag mindkettő ész nélkül jönne az EBEL-be, ám a szlovák szövetség nem engedi őket. Márpedig a szlovák Extraliga egy igazán megbecsült bajnokságból egy bajban lévő ligává silányult a szerző értékelése szerint. És valóban, a Slovan KHL-be távozásával az egyik közönségmágnes tűnt el, és az élvonal csapatai mind külföldre kacsingatnak. A legnagyobb rivális, a HC Kosice felére csökkentette költségvetését, ennek is lett az eredménye, hogy a HKM Zvolentől ki tudott kapni a bajnoki döntőben. A szlovák szövetségen kívül minden résztvevő sürgős lépést lát szükségesnek, északra, délre, nyugatra nyitnának az érdekeltek, mert valamit tenni kell, ez egyértelmű. A hockeyfans.at szerint az EBEL-be csak akkor mehetnének szlovák csapatok, ha az Extraliga Lengyelország felé bővülni tudna. A szlovák szövetség ugyanakkor néhány hete utasította el a lengyelek közeledését.

A felsorolás harmadik tagja a Dunaújváros. Ambiciózus projekttel jelentkezett a piros-fehér csapat – állapítja meg a német nyelvű írás –, amely ráadásul már nem is ismeretlen, hiszen egy évet a Nationalligában játszott. A csatlakozás érdekében hajlandóak lennének Budapestre költözni és ott a zágrábiakhoz hasonlóan meghonosítani a jégkorongot – fogalmaznak. Ám váratlanul erős ellenállásba ütköztek. A csapatok többsége ellenük szavazott, és ilyen előzményekkel nem lesz könnyű bekerülni az EBEL-be – szól a honlap ítélete.

Minden holt szezon visszatérő motívuma a Bolzano EBEL-csatlakozása. A dél-tiroliakat már csak történelmi okokból is szívesen látnák az osztrák bázisú ligában, de az elmúlt évek nem túl következetes bolzanói nyilatkozatai és cselekedetei után minden újabb hírt fenntartásokkal kell kezelni. Ami biztos, az az, hogy az olasz bajnokság átszervezése nem várt nehézségekbe ütközik. A Seria A-t felváltani hivatott Elite Liga szénája nem áll jól, a potenciális indulók közül többnek is hiányzik a pénze. A hockeyfans.at szerint a 2013/14-es indulást már bukták az olaszországiak, de később még bármi lehet, a Bolzano elhivatott, az olasz szövetség és a csapatok ellenállása sem zavarja távozási szándékaiban.

Eközben olasz hírforrások szerint a Bolzano a hétvégi olasz ligaülésen bejelentette, hogy az EBEL-be szeretne menni. Mindez kellően puskaporossá is tette a levegőt, a Serie A, vagyis az Elite Liga többi csapata nem szeretné elveszteni az olasz hoki legjelentősebb klubját. Miközben a Fassa és az Alleghe új határidőt kapott a nevezésre, hogy a szükséges pénzt össze tudja szedni, újabb övön aluli ütést jelentene a közönségmágnes távozása. A klubok felhívták a szövetség és a liga elnökét, hogy üljenek asztalhoz és tárgyaljanak az olasz hoki jövőjéről. A bolzanóiak viszont azzal érvelnek, hogy az utóbbi évben rengeteg nézőt és szponzort vesztettek, és őket csak akkor tudják visszaszerezni, ha az EBEL-ben indulnak, ugyanis ez az egy útja van számukra a túlélésnek. Dél-Tirolban még a 2013. szeptemberi indulást sem zárják ki, a közeli napokban pedig leülnek az érintett szövetségekkel.

Ugyancsak a friss jelentkezők közé tartozik a Zaglebie Sosnowiec, bár már korábban is volt érdeklődés lengyel csapatok részéről. A lengyelek egyfajta szupercsapatot hoznának össze az EBEL-szerepléshez, de a szerzők szerint szinte kizárt, hogy a liga Lengyelország felé bővülne.

A lista utolsó tagja a Jesenice. Mint a cikk megállapítja, a város nem ismeretlen az EBEL-nek, és a közelmúltban is volt kísérlet arra, hogy onnan érkezzen a liga 12. csapata. Ez azonban a pénzügyek miatt kútba esett, és a rendcsinálásra kevés esélyt látnak a szerzők. Mindez, figyelembe véve a Ljubljana anyagi nehézségeit is, azt jelentheti, hogy a Jesenice EBEL-részvétele nem néz ki túl rózsásan jelenleg. Nem is beszélve arról, hogy a klubnak kellő biztosítékokat kellene adnia arra is, hogy a jövőben nem fog újra megtörténni mindaz, ami a legutolsó jesenicei EBEL-szezonban, amikor a profikat elengedve egy erős juniorcsapat fejezte be a szezont.

Az elemzés azzal zárul, hogy a hat csapat között három igazán komolyan vehető jelölt van a 2014/15-ös idényre, a Piestany, a Skalica és a Bolzano. Ha ők jöhetnének, meg is lenne a végső célként kitűzött 14 csapat, amennyiben senki más nem távozna a ligából.

A cikk utolsó megállapításával viszont maradéktalanul egyet tudunk érteni. Eszerint Európa számos kicsi és gazdaságilag nem túl erős ligája nehézségekkel küszködik, és valamit tenni kell, ha a hoki fenn akar maradni. A nagy bajnokságok árnyékában az országhatárokon átívelő ligák, mint az EBEL – és tegyük hozzá, ilyen lehet a MOL Liga is – segíthetnek úrrá lenni a nehézségeken. Ezekben a regionális alapokon szerveződő ligákban van elegendő fejlődési potenciál, még ha esetleg csak abból a célból, hogy – mint a zágrábiak esetében – ugródeszka legyen egy még erősebb liga felé.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 12., péntek
VBN18 17:00 HUNAUT 0-1VÉGE
EL 17:30 BRAFTC 2-1 BVÉGE
ROM 17:30 SCCGAL 9-4VÉGE
EL 17:50 VC2TIT 2-5VÉGE
EL 18:00 DABUTE 4-1VÉGE
EL 19:00 MACMIS 4-3 HVÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 7-2VÉGE
január 13., szombat
U18 13:40 AVSZNO 6-3VÉGE
U18 13:40 KMHVAS 4-6VÉGE
U18 16:10 MACOKR 10-1VÉGE
EL 17:00 SCCFTC 9-2VÉGE
ROM 17:30 GALSCC 
ROM 17:30 SSTPRO 2-25VÉGE
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
BL 17:00 TRIJYP 
    • SPORT 2
U20 17:00 MISPEF 
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
MK 18:30 MISFTC 
U18 18:40 VASKMH 
MK 20:15 MACUTE 
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
DEBL   MARGEP 
EWHL   SAVKMH 
U18   GEPZEG 
U18   KACAVS 
U18   UTEOHC 
U18   VASETO 
U18   ZNOMAC 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
Partnerünk