Változik a svájci lebonyolítás

 

A szövetség honlapján bejelentett módosítások szerint a változások az alsó házat érintik, a felső házban továbbra is az első nyolc csapat játszik negyeddöntőket, a megszokott rend szerint. A 9?12. helyezést elért csapatok számára azonban az eddigiektől eltérően ér véget a szezon az alapszakaszt követően. A jövőben hatfordulós rájátszást rendeznek számukra, ahol minden csapat játszik mindenkivel egy oda-vissza kört.

A kiesési rájátszásba minden csapat viszi magával az alapszakaszban megszerzett pontokat. A rájátszás végeztével az utolsó két helyezett egymás között dönti el, hogy melyikük játszik osztályozó mérkőzést az NLB, vagyis a másodosztály bajnokával. Osztályozókat sem rendeznek ezentúl minden évben, a másodosztályban érdekelt csapatoknak augusztus végéig jelezniük kell, hogy ha év végén úgy adódik, tudják-e vállalni az első osztállyal járó megnövekedett terheket. Ha egy csapat előzetesen úgy nyilatkozik, hogy erre képes és hajlandó, a szezon végén azonban kiderül, hogy mégsem, akkor őt három évre megfosztják a feljutás lehetőségétől. Érdekes adat, hogy a svájci bajnokság, az NLA lebonyolítása 2004 óta változatlan formában történik.

Az utóbbi hetek átigazolási híreinek (ezekről bővebben itt és itt olvashat) fényében különösen érdekes, hogy az orosz mellett a svájci szövetség sem írta még alá a játékosok NHL-be történő szerződtetésének feltételeiről rendelkező keretmegállapodást. A szövetség vezetősége felhatalmazást kapott arra, hogy körültekintően tanulmányozza a tervezetet, melyet még csak most fordítanak németre.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum