A második hosszabbítást a Boston nyerte

   

A Stanley Kupa-döntő második mérkőzésén is csak a ráadás döntött, ezúttal azonban nem kellett olyan sokat várni a gólra, már a 14. percben jött a hirtelen halál. Daniel Paille góljával a Bruins 2-1-re diadalmaskodott, összesítésben 1-1-re módosította a párharcot.

Abszolút ellentétes mérkőzést hozott a finálé második találkozója az elsőhöz képest. Míg a párharc nyitómeccsén a Boston dominált, most a Chicago lépett fel támadólag, rögtön lerohanva ellenfelét. Az óriási hazai fölény a 12. percben érett góllá, amikor egy kapu előtti tömegjelenet után Patrick Sharp kaparta ki a korongot és fordulásból lőtt Rask kapujába. Ez volt a chicagói tízes kilencedik gólja, amivel befogta a playoff leggólerősebb játékosát, a bostoni David Krejcit.

A Hawks fölényben maradt és hetven másodperccel később teljesen szabályosnak tűnő gólt szerzett, ám a játékvezetők nem adták meg a találatot. A sípszó után a korong Rask alól, de a gólvonal mögül került elő, ezért visszanézték a jelenetet, de döntő bizonyíték nem volt arra, hogy a pakk a játékmegszakítás előtt szabályosan került volna a kapuba. Az annulált találat kicsit megfogta a Sólymokat, akik ennek ellenére is 30 alkalommal célozták meg a Bruins kapuját, amiből 19-szer el is találták, ezzel szemben a vendégek mindössze 5 lövéssel próbálkoztak, amiből csak 4-szer kellett Crawfordnak közbeavatkoznia.

Az első húsz perc hazai fölénye a második húsz perc elején is folytatódott. A Chicago ment előre, Rask továbbra is parádézott a kapuban, a bostoni játékosok pedig csak védekeztek, mintha támadásban nem is lettek volna a jégen. A játék képe alapján ezért teljesen váratlanul jött a Boston egyenlítő gólja a 35. perc legvégén, amikor a kapu mögül Daniel Paille kanyarodott vissza, akinek kísérletét Crawford még hárította, ám a kipattanót Chris Kelly közelről bekotorta. Ez volt Kelly első gólja az idei rájátszásban, mondhatni, a legjobbkor.

Boston NHL

A gól után rögtön megváltozott a játék képe, a Bruins támadásban maradt, és Marchand révén növelhette volna az előnyét, ám a szóló végén a bostoni center a kapuvasat találta el. A záró játékrészben sem változott semmi, a vendégek mentek előre, többet lőttek kapura és veszélyesebben támadtak, ám a döntő találatot nem sikerült bevinniük, köszönhetően Crawford remek védéseinek. Hatvan perc ismét nem volt elég a döntéshez, jöhetett a hosszabbítás.

A Boston Jaromír Jágr révén már a második percben eldönthette volna a meccset, amikor életerős lövése a kapuvasról vágódott a védőhálóba. A szerencse itt még a hazaiakkal volt, nem úgy mint bő 10 perccel később, amikor ismét az első gólt szerző chicagói negyedik sor került reflektorfénybe. Tyler Seguin a palánk mellől centerezett Danie Paille felé, aki rögtön lőtt, a korong pedig alig észrevehetően irányt váltott Seabrook ütőjén, ez éppen elég volt ahhoz, hogy Crawford kesztyűje felett a hálóba vágódjon.

A csapatok magyar idő szerint kedden hajnali kettő órakor folytatják a döntőt, akkor már a bostoni TD Gardenben.

Joel Quenneville (vezetőedző, Chicago): “A második harmadban elvesztettük a lépést, pedig kiválóan kezdtünk, jól játszottunk, ők csak követtek minket. Saját magunk vettünk vissza a tempóból, amit nem kellett volna, a kezünkben volt az irányítás. Sok mindent jól csináltunk a mérkőzés első felében, amivel elégedett vagyok. Ezt az utat kell tovább folytatnunk, így kell játszanunk a következőkben.”

Claude Julien (vezetőedző, Boston): “Megérdemeltük ezt a győzelmet, mert a mérkőzés második felében mi voltunk a jó csapat, a jobb csapat és sokkal több lehetőségünk is volt. A mérkőzés elején nem találtuk a ritmust, csak kerestük a korongot, nem tudtunk egyszerűen támadást építeni. Az első szünetben elmondtam a játékosoknak, min kell változtatni, amit betartottak, jobbak lettek és végül megérdemelten nyertek.”

Chicago Blackhawks 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-1)

Boston Bruins

Chicago, 2013. június 15. Stanley Kupa-döntő, 2. mérkőzés. 22 110 néző.
Crawford (Emery) K Rask (Hudobin)
Keith, Seabrook, Sharp, Toews, Hossa 1 Chara, Boychuk, Lucic, Horton, Krejci
Rozsival, Leddy, Bickell, Handzus, Kane 2 Ference, Seidenberg, Marchand, Bergeron, Jágr
Oduya, Hjalmarsson, Saad, Bolland, Shaw 3 Krug, McQuaid, Daugavins, Peverley, Seguin
Bollig, Kruger, Frolík 4 Paille, Kelly, Thornton
Joel Quenneville E Claude Julien
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 11:22 Sharp Kane Handzus
1-1 34:58 Kelly Paille
1-2 73:48 Paille Seguin McQuaid
34 Kapura lövések száma 28
4 Kiállításpercek 6

Stanley Kupa-döntő:
Chicago (Nyugat, 1.)?Boston (Kelet, 4.) 1-1

Főcsoportdöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Boston (4.) 0-4

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Los Angeles (5.) 4-1

Főcsoport-elődöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Ottawa (7.) 4-1
Boston (4.)?New York Rangers (6.) 4-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Detroit (7.) 4-3
Los Angeles (5.)?San José (6.) 4-3

Főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 3-4
Boston (4.)?Toronto (5.) 4-3

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 3-4
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum