A 113. percben született döntés az első meccsen

   

Drámai, maratoni küzdelem után a hosszabbítás harmadik harmadában Andrew Shaw szerencsés góljával győzött a Chicago 4-3-ra a Boston ellen, és megtette az első lépést a Stanley Kupa felé. Ez volt minden idők ötödik leghosszabb döntőbeli mérkőzése, a rekordtól ? az 1990-es Boston?Edmontontól ? alig három perccel maradt el.

Pedig nem úgy indult és a találkozó nagy részében nem úgy nézett ki, hogy a Chicago él a hazai pálya előnyével. Az első harmad 12. percében a félelmetes bostoni Horton, Krejci, Lucic első sor villant, és utóbbi játékos meg is szerezte a vezetést a vendégek számára. A második harmad legelső percében a Bruins legjobb hármasa ott folytatta, ahol abbahagyta. Krejci átadásából Lucic volt ismét eredményes, megduplázva az előnyt. A hazaiak szépítő találata a semmiből érkezett alig több mint kettő perccel később, amikor Marian Hossa centerezését a pályafutása legelső playofftalálatát szerző, Calder-trófea várományos Brandon Saad váltotta gólra. A találat megkongatta a vészharangot a Sólymoknál, akik rákapcsoltak, de hiába hozták a középső játékrész közel 17 percét 14-4-es lövésaránnyal, több gólt már nem sikerült szerezniük.

A papíron záró játékrészre ugyanazzal az elánnal korcsolyázott ki a Hawks, mégis a vendégek növelték az előnyüket a hetedik percben, Patrice Bergeron révén. Az előző körben a Pittsburgh ellen emberelőnyös gólt nem szerző Boston most mindössze 18 másodperc alatt használta ki Frolik kiállítását, másodszor is kétgólosra növelve előnyét. A gólpasszt Milan Lucic adta, akinek ez volt a harmadik pontja a mérkőzésen, és ekkor minden jel arra mutatott, hogy ő lesz az első találkozó legjobb játékosa. Ám Fortuna megfogta a hazaiak kezét, és el sem engedte a mérkőzés befejezéséig. A Bruins gólja után kevesebb mint két perccel Krug adta el a korongot saját harmadában, Andrew Shaw lecsapott rá, és középre adott pakkját Dave Bolland lőtte Rask mellett a hálóba. A Blackhawks lendületben maradt, az 53. percben egy szerencsés góllal egyenlített. Johnny Oduya  szánta el magát lövésre a kék vonalról, ami közel egy méterrel mellé ment volna, ám Andrew Ference korcsolyájáról a gólvonal mögé vánszorgott a korong.

stanley 2013

A hosszabbításban gyakorlatilag egy csapat és egy ember volt a jégen, egészen pontosan a Boston és a Chicago kapusa, Corey Crawford. A Bruins játékosai a lehető legnagyobb ziccereket is kihagyták, sorra hibázták el az emberelőnyös helyzeteket, a kettő az egy elleni megindulásokat, egyszóval mindent. Crawford ihletett formában védett, teljesen megbabonázta a vendégek játékosait, és ha már ő is tehetetlen volt, akkor kisegítette a kapuvas. A Boston eredménytelen támadójátékában az idő előrehaladtával persze erősen benne volt a fáradtság, és az, hogy a hosszabbítás első harmadában Horton megsérült, már nem is tért vissza a jégre. Julien mesternek át kellett szerveznie a csapatot, Seguin lépett fel az első sorba, ezzel neki kellett dupláznia. Ez az apró homokszem, a fáradtság és Crawford kapus elég volt ahhoz, hogy a Bruins játékosai ne találják az utat a Blackhawks kapujába.

Eközben a hazaiak csak szórványos ellentámadásokra voltak képesek, igazán nagy helyzetük nem is akadt, a bostoni védelem remekül zárt, Rask kapus pedig biztos kesztyűvel hárított a szórványos próbálkozásokat. Ezért is jött teljesen váratlanul a hatodik harmad 13. percében a Hawks gólja. Rozsival lőtt a kék vonalról, Bolland piszkált bele, ám a korong ? akárcsak Oduya lövésénél ? mellé ment volna, ha nem korcsolyázik keresztbe Andrew Shaw, akinek testén másodszor is gellert kapott a pakk, ami így védhetetlenül vágódott Rask mellett a kapuba. A hirtelen halál így a Bostont érte el, őrületbe kergetve a “The Madhouse on Madison” közönségét. A bekapott góllal a Bruins a liga történetének harmadik csapata, amelyik minimum kétgólos előnyről képes volt elbukni a finálé nyitótalálkozóját. Rossz ómen, hogy 2006-ban az Oilers a Carolina, 1956-ban a Red Wings a Montreal ellen hasonlóan kezdett, mint most a Bruins, és végül mindkét csapat elbukta a döntőt.

Több játékos is emberfelettit nyújtott, Duncan Keith viszont kiemelkedett azzal, hogy közel 49 percet töltött a jégen ezen a meccsen. A 113 perc alatt 117 lövést láthattak a nézők.

Végül lássuk a nyilatkozatokat, hogyan látták belülről a mérkőzést az edzők, illetve a győztes gól szerzője, Andrew Shaw.

Joel Quenneville, a Chicago vezetőedzője, aki két játékosát méltatta: “Shaw igazi versenyző típusú játékos. Amivel megbíztam, azt maximálisan végrehajtotta, és ezt még növelni is lehet nála, mert minél nagyobb a kihívás, minél több összpontosítás kell, ő annál jobban fel tud nőni az alkalomhoz. Nála nincs olyan, hogy elég, ő egy igazi harcos. Crawford fantasztikus volt, ő tartott minket a meccsben a hatalmas védéseivel, egyszerűen óriási volt.”

Claude Julien a Boston mestere: “Sosem könnyű a vereség, pláne ha az a harmadik hosszabbításban érkezik. Rengeteg szép megmozdulásunk és lehetőségünk volt, de nem tudtunk élni vele. Nem vagyok csalódott a játékunk miatt, mert keményen küzdöttünk, és az történt a jégen, amit akartunk, de egy-két dolgon változtatnunk kell.”

Andrew Shaw, a győztes gól szerzője: “Fáradtak voltunk, de mennünk kellett előre, támadni. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de át kellett lépni ezen a ponton, és aztán jött egy nagyszerű lövés, egy remek beleszúrás. Ez egyszerűen hihetetlen volt. Megérdemeltük ezt a győzelmet, hatalmas csata folyt a jégen, nagy győzelem ez a számunkra.”

Chicago Blackhawks 4-3 (0-1, 1-1, 2-1, 0-0, 0-0, 1-0)

Boston Bruins

Chicago, 2013. június 12. Stanley Kupa-döntő, 1. mérkőzés. 22 110 néző.
Crawford (Emery) K Rask (Hudobin)
Keith, Seabrook, Sharp, Toews, Hossa 1 Chara, Boychuk, Lucic, Horton, Krejci
Rozsival, Leddy, Bickell, Handzus, Kane 2 Ference, Seidenberg, Marchand, Bergeron, Jágr
Oduya, Hjalmarsson, Saad, Bolland, Shaw 3 Krug, McQuaid, Daugavins, Peverley, Seguin
Bollig, Kruger, Frolík 4 Paille, Kelly, Thornton
Joel Quenneville E Claude Julien
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 13:11 Lucic Horton Krejci
0-2 20:51 Lucic Krejci
1-2 23:08 Saad Hossa
1-3 46:09 PP Bergeron Seguin Lucic
2-3 48:00 Bolland Shaw
3-3 52:14 Oduya Kruger Frolík
4-3 112:08 Shaw Bolland Rozsival
63 Kapura lövések száma 54
6 Kiállításpercek 6

Stanley Kupa-döntő:
Chicago (Nyugat, 1.)?Boston (Kelet, 4.) 1-0

Főcsoportdöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Boston (4.) 0-4

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Los Angeles (5.) 4-1

Főcsoport-elődöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Ottawa (7.) 4-1
Boston (4.)?New York Rangers (6.) 4-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Detroit (7.) 4-3
Los Angeles (5.)?San José (6.) 4-3

Főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 3-4
Boston (4.)?Toronto (5.) 4-3

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 3-4
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum