Kristians Pelss meghalt

 

Az Edmonton Oilers 21 éves lett csatára feltehetően öngyilkos lett, de a teste még nem került elő.

A Leett Jégkorong Szövetség szóvivője, Maris Gorbunovs egyelőre annyit mondott: “Tudom, miről számolt be a média, de egyelőre semmi biztosat nem mondhatok.” A rendőrségi jelentések szerint a fiatal lett játékos hétfőn érkezett haza a tengerentúlról, de azóta be sem kapcsolta a mobiltelefonját. Eltűnését szülei is bejelentették a rendőrségen. Szemtanúk ugyanakkor látták, amint a rigai Akmens Tilts hídjáról a Daugava folyóba ugrott valaki, akinek levetett ruháit később meg is találták a hídon. Minden valószínűség szerint tehát Pells megfulladt. Ugyanakkor a test még nem került elő, ennek hiányában pedig semmi biztosat nem lehet állítani.

Pelss volt a lett junior válogatott csapatkapitánya a kanadai U20-as világbajnokságon. 2012-ben három éves szerződést írt alá az Edmonton Oilers-hez, de NHL-es bemutatkozása egyelőre váratott magára. A szezont az Oilers farmcsapataiban, az AHL-es Oklahoma Barons-ban és az ECHL-ben szereplő Stockton Thunderben töltötte. Decemberben 21 meccses eltiltást kapott, mert ?játékon kívül, két kézre fogott ütővel, teljes erőből ütötte meg ellenfelét, aki nem számított a támadásra, és aki meg is sérült?. A játékost a ligában csak ?kis lett méregzsákként? ismerték.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum