Hálószaggató gól és 22 perces harmad az AHL döntőjében

   

Hétvégén belekezdtek az AHL döntője, vagyis a Calder-kupa küzdelmeibe is a csapatok. Kisebb meglepetésre a Detroit farmcsapata, a Grand Rapids Griffins mindkét idegenbeli mérkőzésén nyerni tudott, így 2-0-s összesítéssel várja a három hazai találkozóját. A második mérkőzés második harmadában kisebb közjáték borzolta a kedélyeket, hiszen T.J. Brown lövését a játékvezető nem látta gólnak, csak a hazai kispad reklamálását követően nézte vissza a videóbíró. Mint kiderült, a lövés gól volt, de vagy eleve lyukas volt a háló, vagy a lövés ereje szakította ki, mindenesetre akadálytalanul pattant neki a kapu mögötti palánknak.

A játékvezetői bakiknak ezzel azonban még nem volt végük. A gól 1:37-tel a harmad vége előtt esett, az órát 38 másodperccel később állították meg. Miután megszületett a helyes ítélet, érthetetlen módon nem 1:37-ig tekerték vissza az időt, hanem 3:50-ig. A meccset végül 6-4-re nyert a Grand Rapids, Tatar és Mursak is góllal vette ki a részét a győzelemből.

Az NHL-ben is volt már példa hálószaggató lövésre, például 2010 novemberében, Philadelphiában a Tampa vendégjátéka alkalmából, Brett Clark lőtte szét a Philly kapuját.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum