Egyre erősebb bajnokságban szeretnénk játszani

   

Marek Uram leigazolása a MOL Ligára irányította a figyelmet Szlovákiában is. A Slovensko Zije Hokejom portál Sucharda Ferenccel, az Érsekújvár klubelnökével készített hosszabb interjút. Sok minden kiderül abból, hogy látják északi szomszédunknál a MOL Ligát.

Sucharda két éve került újra az érsekújvári jégkorong élére, azzal a szándékkal, hogy új életet leheljen a felnőtt csapatba. Új klubot alapított, célul pedig a szlovák másodosztályba jutást tűzte ki, hogy a teljesen amatőr szintről (ez a harmadosztály) legalább a félprofiig eljusson.

“Mivel nem sikerült bebocsáttatást nyerni az 1. ligába, más lehetőségek után kellett néznem – nyilatkozta Sucharda. – Külföldi bajnokságokat kerestünk, és a legközelebbi Magyarországon volt. Ráadásul úgy éreztük, ez minden szempontból megfelelő lesz nekünk. A szezon alatt aztán rájöttünk, nem is olyan egyszerű itt helytállni. Az ellenfeleink nagyobb költségvetéssel dolgoznak, mint mi, 2-5-ször annyi pénzből gazdálkodhatnak. Profi csapatot működtetnek, egyikük-másikuk szlovák extraligás csapatokat is legyőzött a felkészülés alatt.

A Dab.Doclernek olyan csapata van, amely komoly ellenfél lenne a legmagasabb szlovák liga csapatainak is. A Brassónak olyan költségvetése van, amelyet jó néhány extraligás klubunk is megirigyelhetne. Az ellenfeleink legnagyobb baja, hogy csak 5 légióst lehet szerepeltetni a MOL Ligában, és még nincs túl sok minőségi magyar és romániai játékos. A harmadik, negyedik sorok a saját kis párharcaikat sokszor elvesztik, de általában az első két sorok halálosak tudnak lenni.

Éppen ezért a versenyt sokszor a költségvetés dönti el. Az ellenfeleknél rendkívül jó légiósok játszanak. Kanadaiak, amerikaiak, svédek, finnek, csehek, szlovákok, és mindnek van elit ligás tapasztalata. Hogy csak a szlovák játékosokat említsem, Hurtaj, Skovira, Kmit, Kozuch, Polc, Sevela, Mihalik, de még lehetne folytatni a sort. Nagyon fontos erőssége a ligának a kiterjedése is. Magyarországi, romániai, szlovákiai csapatok játszanak benne, és ez egy óriási terület termékek reklámozására. E három országnak együtt nagyjából 40 millió lakosa van, akik mind potenciális fogyasztók lehetnek, ez az egyik legfontosabb ebben a ligában.

Elégedettek voltunk az első szezonunkkal. Nem számítottunk rá, hogy bejutunk a rájátszásba. A kezünkben volt a sorsunk, aztán felesleges hazai vereségekkel majdnem elúszott az egész. Végül a Brassó ellen egymás elleni eredményekkel jutottunk tovább. Mindenesetre ez jó kezdéshez segített bennünket a ligában. Megtanultuk, hogy ebben a ligában nem elég a fiatalos vadság és harciasság, szükség van az együttműködés megerősítésére is. Ebben az évben erősebbek szeretnénk lenni, mint tavaly, ennek megfelelően igazolunk játékosokat is. Természetesen, ahogy a múlt évben is, most is sok lehetőséget szeretnénk adni fiatal játékosoknak, közülük minél többet beépíteni a csapatunkba. Ezzel akarunk lehetőséget adni a saját fiatal játékosainknak is.

Sucharda Ferenc

A kezdet nagyon nehéz volt, a közönség gyanakodva fogadta a ligát, nem tudott semmit arról, milyen hokit láthat itt. Aztán az emberek fokozatosan megtapasztalták, hogy Érsekújváron jó hokit láthatnak, és egyre többen kezdtek jönni. Az elején jó 100-150 szurkolónk volt, a vége felé rendszeresen voltak ezren is. Hiszek abban, hogy ebben a szezonban meg fogjuk tudni tölteni a csarnokot, de legalábbis közel leszünk ehhez. Jó jégkoronggal és vonzó környezettel szeretnénk várni a nézőket, ezért felújítjuk a jégcsarnokot. Már kicseréltük a világítást, új hangosítást szereltünk fel, most újítjuk fel a pályatestet és a palánkot. Mindezzel új élet költözhet a pályába, egyre vonzóbb lehet a nézőknek is.

Tudok arról, hogy több szlovák csapat is érdeklődött már a MOL Liga iránt, és megpróbáltak engedélyt kapni az induláshoz a szlovák szövetségtől. Mindeddig ez nem történt meg, bár a magyar fél szívesen látott volna további csapatokat is Szlovákiából a MOL Ligában. A ligának egyértelműen használt volna ez. Természetesen megértem, hogy a szövetségünk nem engedheti, hogy mindenki elmenjen, mert akkor mi lenne a saját bajnokságainkkal. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a szorosabb együttműködés jó lépés lenne a jégkorong népszerűsítésére.

Nem lenne szabad félni attól, hogy megnyissuk az Extraligát és az 1. ligát a nemzetközi részvétel előtt, és az sem lényeges, hogy az SZLH (a szlovák szövetség) vagy a MOL Liga vagy a kettő együtt irányítaná-e mindezt. Le kellene vennünk a rózsaszín szemüveget, az Extraliga csapatainak a fele, az 1. liga legalább kétharmada pénzügyi nehézségekkel küzd. Lehet, hogy éppen a nemzetközi nyitás lehelne új életet a hokiba az országunkban, ez segítene növelni a közönség, a szponzorok, a média és a hirdetni akaró partnerek érdeklődését. Mindenesetre a mi belépésünkkel együtt az elmúlt évben a MOL Liga iránti érdeklődés is jelentősen megnőtt, az ellenfeleinknél például több mint 20%-kal emelkedett a nézőszám az előző szezonhoz képest.

Minden évben igyekszünk előrelépni. A jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz hosszú távra tervezni, mert amit ma elhatározunk, az másnap már lehet, hogy nem történhet ugyanúgy. Így hosszú távon csak annyit tudunk mondani, hogy egyre erősebb bajnokságban szeretnénk játszani, és hiszem, hogy a MOL Liga éppen ilyen, évről évre egyre erősebb. Egyre jobb játékosok jönnek, és ha sikerül, egyre több csapat lehet.

Ugyanakkor véleményünk szerint a liga bővítése nem mehet a minőség rovására. Ebben az évben két csapat szeretett volna csatlakozni a ligához Magyarországról. Elmondtuk a feltételeinket, de nem tudtak megfelelni ezeknek, ami azt jelenti, hogy a csatlakozásuk nem lett volna a liga hasznára. Természetesen ha azt érezzük, hogy ebben a ligában nem tudunk előrelépni, netán az ellenfeleink elmennek innen egy másik bajnokság kedvéért, akkor végig fogjuk gondolni, hogy milyen egyéb lehetőségeink vannak, ahol játszhatnánk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nézőket és szponzorokat veszítsünk azért, mert olyan bajnokságban játszunk,  amely nem vonzó.

Sokan próbálják meg összehasonlítani az Extraligát vagy az 1. ligát a MOL Ligával, de nem igazán lehet összehasonlítani őket. Minden bajnokságnak megvannak a maga sajátosságai. Ehhez sok egymás elleni meccs kellene, de az egyelőre nemigen van. Azt mondhatom, hogy a MOL Liga egy jó minőségű versenysorozat, sőt néha kifejezetten nagyon jó színvonalú, de egészen másképp. Szlovákiában alig látni külföldi játékosokat, adódik is a kérdés, hogy miért van ez így? A MOL Ligában olyan szlovák játékosok játszanak, akik ha elhagyják a ligát, többnyire a szlovák Extraligában kapnak szerződést.

Ugyanez elmondható a csehekről, amerikaiakról, kanadaiakról, oroszokról, lettekről, svédekről vagy finnekről, mind erős ligába tudnak szerződni innen. Ezek után érdemes feltenni a kérdést, merre tart a szlovák liga, ha a külföldiek alig érdeklődnek utána? És vajon hány külföldi játszik az 1. ligában? Nem is beszélve arról, hogy milyen a minőségük azoknak a külföldieknek, akik hozzánk jönnek játszani. Ez is egyfajta válasz arra, milyen a liga minősége.

Érdekes történet a fiamé. A zólyomiakkal készült a szezon előtt, később visszaigazolták oda, a szezon végén néhány meccset játszott velük, és a végén aranyérmet nyert az Extraligában. Mikula, a zólyomi edző az idény elején azt mondta, menjen, játsszon és fejlődjön a MOL Ligában, és majd onnan felhozza, ha szükséges lesz. Mikula jól ismerte a MOL Ligát, hiszen edzősködött Brassóban, tudta, hogy a fiam jó helyen lesz ott, mert jó bajnokságról van szó. Közvetlenül a rájátszás előtt hívta vissza Zólyomba, de akkor éppen Romániában játszottunk, így néhány meccsel még kevesebbet is játszott, mint amennyit játszhatott volna az Extraligában.

Andrej erőssége volt a védelmünknek, a legfiatalabb védőként ő volt a legeredményesebb is. Amikor a Zvolenbe ment, a nézők annyira elégedettek voltak a játéka láttán, hogy azt kérdezgették, hol volt eddig, miért nem játszott többet? A szezon elején úgy döntöttünk, itthon marad, bár voltak ajánlatai külföldről is. A fő ok az volt, hogy érettségiznie kellett, és a Zvolen ajánlata, hogy készüljön velük és küzdjön meg az extraligás helyért, éppen jókor jött.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
NU18 16:00 HUNSVK 
EL 18:00 FTCSCC INFO
EL 18:30 TITBRA INFO
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
NU18 16:00 HUNCZE 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
Partnerünk