Törött lábbal védekezett egy percen át

 

A Pittsburgh első bostoni vendégjátékán csütörtök hajnalban, Jevgenyij Malkin jelentette a legnagyobb veszélyt a hazaiakra. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A második harmadban emberelőnyben támadhatott a Pens, amikor Malkin irtóztató erejű bombáját Gregory Campbell blokkolta. Az azonnal látszott, hogy a dolog több mint fájdalmas, de a Boston egyik legfontosabb védekező csatára, aki meccsenként két percnél is többet tölt bent emberhátrányban, nem kockáztatta a lekorcsolyázást, hiszen abban a harmadban a pálya távolabbi részén volt a kispad. Ehelyett megpróbálta féllábon zavarni Malkinékat. Ez majdnem egy teljes percen keresztül sikerült neki, hiszen a vendégek az előny leteltéig bent tudták tartani a harmadban a korongot. Campbell aztán már nem is tért vissza, ami nem csoda, hiszen az első diagnózisok szerint eltört a lába.

Claude Julien, a Boston vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a következőt mondta az esetről: “Látszott, hogy min megy keresztül, alig húzta a belét a pályán, de ő mégis maradt és játszott tovább. Nyilvánvaló volt, hogy komoly a sérülése, de ő ilyen játékos, sem engem, sem a csapattársait nem lepte meg, ezért szeretjük őt, ezért olyan fontos, hogy őt a csapatunkban tudhatjuk.”

Campbell szezonjának ezzel természetesen vége, a videón azt is megmutatjuk, hogyan kell törött lábbal védekezni Malkin ellen emberhátrányban.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk