Könnyed Blackhawks-győzelem

 

A Chicago olyan simán nyerte a konferenciadöntő második mérkőzését, hogy a négy gólt kapó Jonathan Quicket le kellett cserélni. A Kings 34 playoffmérkőzés óta nem kapott három gólnál többet, de ezúttal megszakadt a bajnok NHL-rekordot jelentő sorozata.

Már a kezdő sípszó előtt előnybe került a Chicago, ugyanis az LA centere, Mike Richards sérülés miatt nem játszhatott. Ezután a mérkőzésen sem kellett sokáig várni arra, hogy a Királyok hátrányba kerüljenek, a második perc végén Stalberg passza után Andrew Shaw marad ajtó-ablak helyzetben, és nem hibázott. A Chicagót a korai találat feldobta, de újabb gólt egészen a harmad utolsó percéig nem tudott szerezni, ekkor Brent Seabrook bombázott Quick kapujába.

A Hawks a második harmadban ott folytatta, ahol abbahagyta, támadott, fölényben játszott és a játékrész felénél két perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A nyolcadik percben Bryan Bickell talált be előnyből, két perccel később pedig Michal Handzus adta meg a kegyelemdöfést. A gól után Sutter mester levette Quicket, Bernier-t állította a kapuba, aki hibátlan teljesítményt nyújtott, a kapujára tartó mind a kilenc lövést hárította. A Kings a négygólos sokkból csak a második játékrész legvégén ébredt, amikor Jeff Carter szépített. A záró húsz percben a Kings mindent megpróbált, de csak annyit ért el, hogy az utolsó előtti percben Tyler Toffoli révén elrontotta a Chicago eddig 100%-os hazai emberhátrány-kivédekezését.

Folytatás szerdán hajnalban Los Angelesben, amikor is a bajnoknak élet-halál kérdése lesz, hogy folytatni tudja a már 14 mérkőzésre nyúló hazai győzelmi sorozatát.

2013. június 2.:

Chicago?Los Angeles 4-2 (videó)
G.: Shaw, Seabrook, Bickell, Handzus ill. Carter, Toffoli

Főcsoportdöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Boston (4.) 0-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Los Angeles (5.) 2-0

Főcsoport-elődöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?Ottawa (7.) 4-1
Boston (4.)?New York Rangers (6.) 4-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Detroit (7.) 4-3
Los Angeles (5.)?San José (6.) 4-3

Főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 3-4
Boston (4.)?Toronto (5.) 4-3

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 3-4
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum