Nem jött össze a pénz Debrecenben

   

135 millió forintos költségvetéssel kívánt indulni a MOL Ligában a Debreceni HK, azonban hiába álltak jól a tervekkel tavasszal, végül nem sikerült összeszedni ezt a pénzt.

Volt más oka is a halasztásnak (például a jégidő hiánya, mivel a második pálya építése csúszik) ugyanakkor ez a legnyomósabb. Minderről Korcsinszky György, a DHK elnöke tájékoztatta a civishir.hu-t. A debreceniek a klub csütörtöki közgyűlésen döntöttek úgy, hogy csak jövőre csatlakoznak a MOL Ligához. Mint a sportvezető elmondta, a csütörtöki eseményen Kósa Lajos polgármester is jelen volt.

A debreceniek “csak akkor neveznek be az elit bajnokságba, ha ez a pénz megvan, mert nem akarnak idény közben a liga bohócai lenni. Ami késik, nem múlik, a 2014/15-os pontvadászatra minden egyben lesz, tette hozzá a klubelnök. Az élet addig sem áll meg a DHK-nál, az utánpótlásra koncentrálva zajlik tovább a munka, a juniorok a következő idényben is a komoly szintet jelentő szlovák bajnokságban edződnek, a felnőtt gárda pedig oda nevez, ahová lehet a hazai fronton. Egyelőre nincs arról szövetségi döntés, hogy MOL Liga alatt milyen bajnokságot hirdetnek meg.”

A magunk részéről ehhez annyit tennénk hozzá, hogy az utóbbi években sok sportprojekt dőlt be Debrecenben, ezért a helyi sportvezetők érthetően óvatosak. Most egy év halasztás mellett döntött a DHK, ami a kialakult helyzetben bátor és dicséretes döntés. Fájdalmas és csalódást keltő is egyben, de sokkal jobb így,  mint ha szezon közben kellett volna drasztikus döntést hozni pénzhiány miatt, mert ha idén bedőlt volna a hokiprojekt, akkor belátható időn belül nem került volna szóba Debrecenben a profi hokicsapat újraindítása.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum