Tim Bozont leigazolta a Montreal

 

A 19 éves francia csatárral hároméves szerződést kötött az NHL egyik legpatinásabb klubja. Ezt a klub csütörtökön jelentette be honlapján. Bozon az USA-ban született, amerikai-francia kettős állampolgár. Európában nevelkedett, a svájci Geneve, Kloten és Lugano utánpótlás-nevelő egyesületeiben.

Két évvel ezelőtt szerződött Kanadába, a Western Hockey League-ben szereplő Klamloops Blazers csapatához. Már első szezonjában elérte a pont per meccs átlagot, 71 alapszakaszmeccsen 36 gólt és 35 passzt szerzett, amihez a rájátszás 11 meccsén 5 gólt tett még hozzá. Idén ezt a teljesítményét is felülmúlta, hiszen 69 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken szintén 36 gólt, de 55 asszisztot szerzett.

A kanadai táblázaton csapatában a második, pluszmínusz mutatója +37. Bozon idén debütált felnőtt világbajnokságon a francia válogatottban, annak ellenére, hogy hazája bajnokságában egyetlen korosztályban, egyetlen mérkőzésen sem játszott. Mindez természetesen érthető, hiszen apja az a legendás Philippe Bozon, akit 2008-ban az IIHF beválasztott a maga Hall of Fame-jébe. És mint tudjuk, a származás a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) bármely szabályát felülírhatja.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum