Nemes Benjámin a Fehérvárhoz szerződött

   

Újabb tehetséges fiatal írt alá 2+1 éves szerződést a Sapa Fehérvár AV19-cel, csütörtöktől Nemes Benjámin is a magyar EBEL-csapat tagja. Két érkező légiós neve is publikus, miközben elképzelhető, hogy Frank Banham mégsem Székesfehérváron folytatja pályafutását.

Kiss Dániel után az MHL-ből érkező 20 éves center a második új igazolás Székesfehérváron. Minderről az nso.hu számolt be elsőként. Mint kedden jeleztük, közel a megállapodás, amit a felek szerdán alá is írtak.

Nemes Benjámin  a MAC-ban kezdte pályafutását, majd a Bp. Starsban edződött. Onnan egy svéd elitcsapathoz, a Djurgardenhez igazolt, ahol két U18-as és egy U20-as szezont húzott le. Tavaly nyáron hazatért, és az MHL-újonc Patriot Budapest egyik meghatározó játékosa lett. Az orosz juniorbajnokságban 59 mérkőzésen lépett jégre, 12 gólt lőtt és 14 gólpasszt adott. Szezonja csúcsát a jekatyerinburgi All Star-gála szereplés jelentette, ahol ráadásul Nyugat csapatának egyetlen gólját szerezte.

A megyei napilap értesülései szerint Adam Naglich után egy másik idegenlégióssal is nagyon közel került a megállapodáshoz a Fehérvár. Andrew Sarauer a Las Vegas Wranglersben hokizott legutóbb, érkezése nem meglepő, hiszen ennél a csapatnál dolgozott Rob Pallin is, aki szintén a Fehérvárnál folytatja, Marty Raymond vezetőedző segítőjeként. E két tengerentúli játékos leigazolását Ocskay Gábor szakosztály-igazgató is valószínűsítette a feol.hu-nak adott interjúban. Ugyanitt elmondta, várhatóan a jövő héten mutatják be a 2013/14-es évi játékoskeretet. A fiatal játékosok és azok, akik már aláírtak, megkezdték a fizikai felkészülést az EBYSL-csapat vezetőedzőjének, Tyler Dietrich vezetésével.

A Marty Raymond és Frank Banham kapcsolatát korábbról ismerők nem lepődtek meg azon hír hallatán, miszerint az előző szezon végén többször is maradási szándékáról nyilatkozó Banham mégis távozhat. Annak idején éppen Raymond tette ki a Medvescakból, és a válás nem sikerült jó hangulatúra. Egy szó, mint száz, a végleges keretre, a további 4-5 idegenlégiós nevére és a nyári felkészülési ellenfelek névsorára valószínűleg már nem kell sokáig várniuk az EBEL-csapat szurkolóinak.

Fontos update: Ocskay Gábor tájékoztatása szerint Marty Raymond és Frank Banham kiváló viszonyban van, olyannyira, hogy a csapat vezetőedzője szeretné, ha Banham lenne az egyik légiós csatár. Ha mégsem jön létre a szerződés, az nem a vezetőedzőn fog múlni, hanem elsősorban a klub anyagi lehetőségein, de ez a kérdés még nem dőlt el.

nemes_benjamin

Fotó: mfafoto

 

Nyári játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvárnál:

Fehérvár

Jött Ment Jöhet Mehet
Marty Raymond (vezetőedző, Medvescak, EBEL) Adam Munro (Innsbruck, EBEL) Nagy Krisztián (Miskolc) Sille Tamás (visszavonulás)
Rob Pallin (edző, Las Vegas Wranglers, ECHL) Harlan Pratt Vas János (Dijon, FRA)
Kiss Dániel (Dab.Docler) Juraj Durco Kóger Dániel (Florida, ECHL)
Nemes Benjámin (Patriot, MHL) Kyle Bailey Andrew Sarauer (Las Vegas Wranglers, ECHL)
Filip Novak Adam Naglich (Medvescak)
Tyler Metcalfe
Hajós Roland
Horváth András
Sofron István (Krefeld)
Vas Márton (Löwen Frankfurt)
Jan Neliba (vezetőedző, Zilina)

 

Dab.Docler

Jött Ment Jöhet Mehet
Jonas Johnson (másodedző, Frölunda) Kiss Dániel (Fehérvár) Erdélyi Tamás (FTC)
Strenk Hunor (edző)

 

Ferencváros

Jött Ment Jöhet Mehet
Hoffmann Attila (Vasas, edző) Erdélyi Tamás (Dab.Docler)
Hegyi Ádám Z.

 

Miskolci Jegesmedvék

Jött Ment Jöhet Mehet
Juraj Faith (EHC Freiburg, GER-3.) Tim Kehler (vezetőedző, Löwen Frankfurt, GER-3.) Nagy Krisztián (Fehérvár)
Martin Saluga (Brassó)
Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz FRA-1.)
Fodor Szabolcs (visszavonult)
Clinton Atkinson
Tyler Czuba

 

UTE

Jött Ment Jöhet Mehet
Baróti Zsolt (edző) Pál Zoltán Gergely Csaba
Linus Schellin
Wéber Zsolt
Szajbert Patrik
Wéber Zsolt
Meretei Márkó
Janne Sinkkonen (edző)

 

HC Nové Zámky

Jött Ment Jöhet Mehet
Erik Caladi (Lyon, FRA-2.) Robert Spisák (vezetőedző, SUI-2.)
Stanislav Meciar (vezetőedző, TSV Peissenberg, GER-4.)) Karol Krizan (Tonsberg Vikings, NOR-1.)

 

Brassó

Jött Ment Jöhet Mehet
Molnár Zsolt (HSC) Rory Rawlyk
Martin Saluga (Miskolc) Kevin Wehrs
Dennis Dumitru (Steaua) Peter Barinka
Daniel Oprea (Steaua) Borsos Attila
Márton Hunor (HK Trnava, SVK-U20) Lőrincz Levente
Basilidesz Tibor
Fodor Csanád
Claudiu Mihailescu

 

HSC Csíkszereda

Jött Ment Jöhet Mehet
Jozef Hruby (HK Michalovce, SVK-2.) Molnár Zsolt (Brassó) Lubomir Hurtaj (Debrecen)

 

Debrecen

Jött Ment Jöhet Mehet
Lubomir Hurtaj (HSC Csíkszereda)

 

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 4., vasárnap
NHL 02:00 NSHPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk