Gigantikus keverések a német hokiban

 

Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mi lesz a német másodosztály sorsa. Eközben jelentős panama bontakozik ki a DEL-be jutásért folytatott harc körül.

Legutóbb ott tartottunk a történettel, hogy a klubok el akarnak szakadni a német szövetségtől, és saját kezükbe veszik sorsukat. A cél az önálló elitligával, a DEL-lel való együttműködés. Közben németes precizitással és alapossággal kuszálják össze a szálakat, kavarog a sár az edényben, és ebben a tevékenységben immár a tartományi szövetségek és kétes hátterű vezetők is szót kérnek.

Legutóbbi cikkünk óta is futószalagon zajlanak az események, megpróbáljuk összefoglalni, hol tart most a német másodosztály körüli káosz és háború.

A DEL II-t működtetni hivatott kft. megalakulásával a klubok magasra tették a lécet. A német szövetség, a DEB sem hagyta magát, úgy döntött, felveszi a kesztyűt a német másodosztály irányításának jogáért, és meghirdette a Bundesliga 2-t. Úgy tűnik, ez a kezdeményezése nem aratott osztatlan sikert a csapatok között, ugyanis a május 15-i határidőig erre összesen két nevezés érkezett. A Riessersee és a Kaufbeuren volt az a két klub, amelyik így is bebiztosította magát. A DEB tárgyalásokat folytat másokkal is, így például a Bad Nauheimmel és a Kassellel, de ezek végeredménye egyelőre kérdéses.

Közben a háttérben zajlanak az események. Alfred Prey, a Fishtown Pinguins menedzsere szerint a DEB vezette Bundesliga 2-t már rég meghaladták az események. “Semmi lehetetlent nem akarunk elérni, semmi lehetetlent nem próbáltunk meg életre hívni ? mondja.? Amit szeretnénk, az mind logikusan végiggondolt és kivitelezhető.”

A helyzet tisztázásért kiált, éppen ezért a szakadárok és a DEB képviselői szerdán asztalhoz ültek. A másodosztályú klubok a DEL-főnök Gernot Tripke bátorító üzenetével a hátuk mögött tehették ezt. “A másodosztályú csapatok velünk egyeztetett koncepciója a német profi jégkorong fejlődését tartja szem előtt ? nyilatkozta ?, amellyel egyszersmind a nemzeti válogatottat is erősítjük.” Ami egyenes beszédre lefordítva valami olyasmit jelent, hogy a két liga közös jövőjét megalapozó lépések előrehaladtak, és a DEL-nek, illetve a DEL II-be igyekvő csapatoknak eltökélt céljuk a függetlenedés a szövetségtől. Tripke még azt is hozzátette az eishockeynews magazinnak adott nyilatkozatában, hogy “az együttműködésre egy a DEB által vezetett ligával a DEL semmi esélyt nem lát”, azaz ha a DEB igazgatja a másodosztályt, akkor el lehet búcsúzni a feljutás-kieséses rendszer ötletétől, a DEL marad zárt profi liga.

Ilyen előzmények után került sor a szerdai találkozóra, ahol Uwe Harnos, a DEB elnöke kemény álláspontot fogalmazott meg. A DEB meghosszabbította a nevezési határidőt a Bundesliga 2-be május 31-ig, és ismét világossá tette, hogy nem fogadja el a DEL II-t. Mi több, június 1-jével a DEL II-t illegális ligának fogja minősíteni, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a másodosztályú klubok például nem kapják meg az általuk leigazolt játékosok játékengedélyeit. Ebben a kérdésben a tartományi szövetségek is felsorakoztak a DEB mögött. Hogy mindez hány csapat véleményét változtatja meg, egyelőre kérdéses, mint ahogy az is, hogyan folytatódik a DEL II története.

Azért tartogathat még a jövő meglepő fordulatokat a történetben. Itt van például a tartományi szövetségek támogatása. Hiszen miközben a másodosztály ügyében a tartományok felsorakoztak az országos szövetség mögött, Észak-Rajna-Vesztfália szövetsége korábban a müncheni bíróságra nyújtott be egy beadványt, amelyben azt kéri, hogy a bíróság akadályozza meg, hogy az Oberliga-győztes Bad Nauheim a DEB által irányított Bundesliga 2-be feljusson. A felek meghallgatása is vicces lehetett már, de mint ahogy azt a tárgyalás után sejteni lehetett, a napokban meghozott döntés egyelőre a Bad Nauheim-iek számára hozott megnyugvást. A tárgyalásvezető bíró szerint ugyanis joguk van feljutni az Oberligából a Bundesliga 2-be. Ez egyelőre elég is a klubnak, hiszen az esetleges fellebbezés elbírálására a szezon kezdete előtt nincs már esély.

Ugyanakkor az is lehet, hogy a Bundesliga 2 nyert egy új csapatot. A hosszú ideje problémás és a tulajdonosok számára csak veszteséget termelő, emiatt a DEL-licenszét veszélybe sodró, három évvel ezelőtti DEL-bajnok Hannover Scorpions ugyanis végül nem a KHL-be menekült (a hannoveri aréna bérlése okozta az egyik legnagyobb gondot a csapat életében, az egyik korai terv szerint ez a KHL-hez csatlakozással megoldódhatott volna), hanem eladta a licenszét a Bundesliga 2-ezüstérmes Schwenninger Wild Wingsnek. Így a sváb csapat 2003 után jut vissza az elitbe. Mindenki legnagyobb meglepetésére aztán csütörtökön a Hannover Scorpions licenszátadásról szóló sajtótájékoztatóján megjelent Marco Stichnoth, a hannoveriek korábbi menedzsere, aki úgy lépett fel, mint a másodosztály jövőbeni főnöke, és egész konkrét tervekről beszélt a ligák struktúrájával kapcsolatban.

“Ha a június 3-i határidőig csak a Garmisch, a Kaufbeuren és mi jelentkezünk a Bundesliga 2-be, akkor mi is az Oberligába leszünk besorolva, és ott pedig decembertől egy olyan szakasz veszi kezdetét, amelynek során kialakulhat az az élmezőny, amely a következő szezontól újraszervezendő Bundesliga 2-t alkothatja ? mondta valószínűleg sokak megrökönyödésére. ? Ezen az úton fogunk továbbhaladni” ? tette hozzá határozottan.

Ezek a szavak aztán a szombati drezdai Oberliga-ülés előtt is kiverték a biztosítékot. Egyrészt, mivel ezen tervekről ott sem sokat tudtak, másrészt pedig, mivel a Hannover Scorpionsnak jelenleg a Bundesliga 2-induláshoz szükséges legitimációja sincs meg, egyelőre csak az Oberliga Nordban indulhatna, ha a Langenhagen licenszét használja erre, mert különben a legalsó osztályban kéne folytatnia, mint a frankfurtiak is tették 2010-ben.

Hogy még pikánsabb legyen a történet, Stichnoth, aki éveken keresztül a DEL tagja volt, most látványosan a DEB oldalára állt a vitában. “Nagyon fontos, hogy a szövetség megtartsa az erejét és a saját irányítása alatt tartsa a Bundesliga 2-t ? mondta. ? Fontos a jégkorong számára, hogy a szövetség kellően erős legyen” ? indokolta, hogy a Hannover Scorpions miért a DEB Bundesliga 2-be és nem a DEL II-be jelentkezett.

És hogy az egyetértés a szakadárok között se legyen teljes, arról ugyancsak a hannoveriek gondosodtak, amikor nem a Bundesliga 2-győztes Bietigheimnek, hanem az ezüstérmes Schwenningennek adták el a licenszüket. Mindkét klub szerette volna átvenni a hannoveriek megüresedő helyét, de a Scorpions úgy döntött, utóbbiakkal üti nyélbe az üzletet. A hannoveri klub vezetői gyakorlatilag egyéni szempontjaik alapján választották ki a következő DEL-tagot. “Szemben azzal az úriemberek közötti szóbeli megállapodással, hogy a Bundesliga 2 csapatai közül a bajnok kell legyen az első jelölt a feljutásra, a legfrissebb fejlemények arra utalnak, hogy mégis a második helyezett Schwenningen kapott lehetőséget arra, hogy a DEL-ben folytassa ? áll a klub sajtóközleményében. ? A tárgyalások során a Steelers GmbH mindvégig pozitív visszajelzéseket kapott Hannoverből, és Gerhard Papenburg tulajdonosnak kötelező érvényű, korrekt és a DEL licenszkövetelményeinek mindenben megfelelő ajánlatot tett a megfelelő időn belül” ? fogalmaznak.

A bietigheimi klub igazgatótanácsának tagja, Gerhard Kaufmann tárt fel egy-két apró részletet. “Természetesen nagyon csalódottak vagyunk. Mindnyájan nagyon vágytunk arra, hogy álmunk, a DEL-tagság valósággá váljon. Először kedden este hallottunk spekulációkat a hannoveri helyi médiából arról, hogy nem mi leszünk a befutók, majd szerda reggel értesített bennünket Stichnoth és Papenburg úr arról, hogy nem fogadták el az ajánlatunkat.”

A hírek szerint az döntött, hogy a Schwenningen többet ajánlott a Hannovernek. Ezt megerősítik a Steelers ügyvezetőjének, Volker Schnabelnek a szavai is: “Rendkívüli módon sajnálom, hogy a német jégkorongon belüli struktúrák nem tették lehetővé, hogy a másodosztály bajnoka, aki a pályán kivívta magának a jogot, a feljutás esélyével élhessen. Végül a több pénz döntött. Álmunkat és sportbeli célunkat nem fogjuk feladni, tovább dolgozunk azért, hogy feljuthassunk.”

Mint ismeretes mindez minket leginkább abból a szempontból érint, hogy a Löwen Frankfurthoz szerződő Vas Márton a német másod- vagy harmadosztályban folytatja-e pályafutását szeptembertől.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum