Brian Burke nem lesz a Team USA gm-je

   

A 2010-es vancouveri olimpián általános szenzációként ezüstérmet nyerő amerikai válogatott élére inkább jelenleg is aktív general managert keresnek. Pedig Burke és csapata döntőt játszott 3 évvel ezelőtt, ahol csak a hosszabbításban szenvedtek vereséget Kanadától. Burke fia, Brandan 8 nappal a torna kezdete előtt autóbalesetben meghalt, ám apja végigdolgozta a következő három hetet a válogatott mellett, ami hatalmas inspirációt és motivációt jelentett a csapatnak. Szintén emlékezetes döntése volt behívni a keretbe a veterán Chris Druryt, aki akkor leginkább már csak a Rangers verőembereként volt híres. Ehhez képest az olimpián csapata egyik legjobbja volt.

Burke továbbra is szívesen vállalta a feladatot, meglepő tehát, hogy minden valószínűség szerint nem rá esik majd a választás. A kiszivárgott hírek szerint olyan gm-et keresnek az amerikai szövetségben, aki jelenleg is aktív edző az NHL-ben, márpedig Burke-öt idén elmozdították a Toronto Maple Leafstől. Igaz, mivel tanácsadóként továbbra is a klub mellett dolgozik, emellett 21 éves vezetői tapasztalata van a ligában, szakértelme aligha kérdőjelezhető meg.

A legesélyesebb jelöltekként David Poile-t említik, a Nashville-ből, valamint Ray Sherót a Pittsburghből. Utóbbinak főleg akkor lehet esélye, ha a klubjánál is edzőként dolgozó Dan Byslama lesz a válogatott szövetségi kapitánya. A Los Angeles-i gm, Dean Lombardi mellett pedig elsősorban az szól, hogy 2010-ben tanácsadóként dolgozott Burke mellett, ő képviselhetné tehát a folytonosságot az olimpiai válogatott mellett dolgozók között. Az mindenesetre sokat sejtető, hogy bár továbbra sincs végleges döntés az NHL-játékosok részvételéről, mégis mindenképpen a ligából keresnek erre a posztra alkalmas jelöltet.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 6-1VÉGE
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 5-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 4-1VÉGE
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk