Finnország–USA 2-3

   

Az amerikaiak 2004 után nyertek újra bronzérmet, a finnek pedig sorozatban második bronzmeccsüket bukták el.

Az USA sokkal vehemensebben kezdte a barátságos hangulatú bronzmérkőzést, ennek eredményeképpen az 58. másodpercben Craig Smith megszerezte a meccs első gólját. A harmad nagy részében az amerikaiak akarata érvényesült, tizenöt perccel az első gól után a találkozó egyetlen kiállításából adódó előnyt kihasználták Paul Stastny révén, ezzel kétgólosra növelve az előnyt.

A második húsz percben nem történt lényeges esemény, a középső harmadot lehozták a felek kiállítás és gól nélkül. A finnek aktívabbak voltak, mint az első játékrészben, ám nem sikerült meggyőző fölényt kialakítaniuk.

A záró harmadban viszont nyomott Finnország, a 49. percben megszerezte szépítőgólját, Mikael Granlund passzát Ossi Vaananen lesgyanús helyzetben tartotta benn a támadóharmadban, kapu mellé tartó lövésébe pedig Lauri Korpikoski ért bele, így a korong bejutott John Gibson kapujába. Három és fél perccel a szépítés után egyenlítettek a finnek, Granlund betört az amerikai kapu elé, ahol Korpikoski lelőtte az elé kerülő korongot, ami talán megpattant Granlund ütőjén. Több gól nem esett a rendes játékidőben, így következett a hosszabbítás.

A ráadás izgalmas tíz percet hozott, gól nem esett, így a büntetők döntöttek. Az első három-három rávezetésnél Alex Galchenyuk és Janne Pesonen talált be, a negyedik párban pedig Granlund kihagyta, míg Galchenyuk másodjára is belőtte, így az USA 3-2-re nyert büntetőkkel.

usabronz

Fotó: IIHF.com

Finnország–USA 2-3
G.: Korpioski (2) ill. Smith, Stastny
Kapusok: Raanta ill. Gibson

Világbajnokság, 2013
Sorsolás
Statisztikák
Csapatok
Képek
Erőrangsor

A H csoport végeredménye:

Helyezés Csapat Mérkőzés Gólkülönbség Pont
1. Finnország 7 +9 16
2. Oroszország 7 +15 15
3. USA 7 +8 15
4. Szlovákia 7 +1 10
5. Németország 7 -3 9
6. Lettország 7 -11 7
7. Franciaország 7 -8 7
8. Ausztria 7 -11 5

Az S csoport végeredménye:

Helyezés Csapat Mérkőzés Gólkülönbség Pont
1. Svájc 7 +19 20
2. Kanada 7 +15 18
3. Svédország 7 +6 15
4. Csehország 7 +7 11
5. Norvégia 7 -14 9
6. Dánia 7 -7 6
7. Fehéroroszország 7 -11 3
8. Szlovénia 7 -15 2

 

Mérkőzések:

május 3. Helsinki FRA SVK 2-6 tudósítás videó
május 3. Stockholm CZE BLR  2-0 tudósítás videó
május 3. Helsinki FIN GER  4-3 tudósítás videó
május 3. Stockholm SWE SUI  2-3 tudósítás videó
május 4. Helsinki USA AUT  5-3 tudósítás videó
május 4. Stockholm NOR SLO  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki RUS LAT  6-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CAN DEN  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki FIN  SVK  2-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CZE  SWE  1-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki FRA AUT  3-1 tudósítás videó
május 5. Stockholm BLR SLO  4-3 tudósítás videó
május 5. Helsinki GER RUS  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm SUI CAN  3-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki LAT USA  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm NOR DEN  3-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki GER SVK  2-3 tudósítás videó
május 6. Stockholm SUI  CZE 5-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki FIN  FRA  3-1 tudósítás videó
május 6. Stockholm SWE BLR 2-1 tudósítás videó
május 7. Helsinki AUT  LAT  6-3 tudósítás videó
május 7. Stockholm SLO DEN 2-3 tudósítás videó
május 7. Helsinki RUS  USA  5-3 tudósítás videó
május 7. Stockholm CAN  NOR  7-1 tudósítás videó
május 8. Helsinki AUT GER  0-2 tudósítás videó
május 8. Stockholm SLO  SUI  1-7 tudósítás videó
május 8. Helsinki USA  FIN  4-1 tudósítás videó
május 8. Stockholm NOR  SWE  1-5 tudósítás videó
május 9. Helsinki RUS  FRA  1-2 tudósítás videó
május 9. Stockholm CZE  DEN  2-1 tudósítás videó
május 9. Helsinki SVK  LAT  3-5 tudósítás videó
május 9. Stockholm SWE  CAN  0-3 tudósítás videó
május 10. Helsinki SVK  AUT  1-2 tudósítás videó
május 10. Stockholm SLO  CZE  2-4 tudósítás videó
május 10. Helsinki RUS  FIN  2-3  tudósítás videó
május 10. Stockholm BLR  CAN  1-4 tudósítás videó
május 11. Helsinki USA  FRA  4-2 tudósítás videó
május 11. Stockholm SUI  DEN  4-1 tudósítás videó
május 11. Helsinki FIN  AUT  7-2 tudósítás videó
május 11. Stockholm SWE SLO  2-0 tudósítás videó
május 11. Helsinki GER  LAT  2-0  tudósítás videó
május 11. Stockholm NOR  BLR  3-1 tudósítás videó
május 12. Helsinki USA  GER  3-0 tudósítás videó
május 12. Stockholm CAN  CZE  2-1 tudósítás videó
május 12. Helsinki SVK  RUS  1-3 tudósítás videó
május 12. Stockholm NOR  SUI  1-3 tudósítás videó
május 13. Helsinki LAT  FRA  3-1 tudósítás videó
május 13. Stockholm DEN  BLR  3-2 tudósítás videó
május 13. Helsinki AUT  RUS  4-8 tudósítás videó
május 13. Stockholm CAN  SLO  4-3 tudósítás videó
május 14. Helsinki SVK  USA  4-1 tudósítás videó
május 14. Stockholm BLR  SUI  1-4 tudósítás videó
május 14. Helsinki FRA  GER  2-3 tudósítás videó
május 14. Stockholm CZE  NOR  7-0 tudósítás videó
május 14. Helsinki LAT  FIN  2-3  tudósítás videó
május 14. Stockholm DEN  SWE  2-4 tudósítás videó
május 16. Helsinki RUS USA 3-8 tudósítás videó
május 16. Stockholm SUI CZE 2-1 tudósítás videó
május 16. Helsinki FIN SVK 4-3 tudósítás videó
május 16. Stockholm CAN SWE  2-3 tudósítás videó
május 18. Stockholm FIN SWE 0-3 tudósítás videó
május 18. Stockholm SUI USA 3-0 tudósítás videó
május 19. Stockholm FIN USA 2-3 tudósítás videó
május 19. Stockholm SWE SUI 20:30 tudósítás videó

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC INFO
U18 16:00 PEFMIS INFO
U18 17:05 GEPVAS INFO
U20 17:20 ETOAVS 
U18 17:40 AVSSCC INFO
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE INFO
U18 19:00 SZDETO INFO
U20 19:00 UTEVAS INFO
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
   H I R D E T É S
Partnerünk