Két nagyon összerakott csapat játszik a döntőért

   

Svédország és Finnország után Svájc s az Egyesült Államok harcol a döntő másik kiadó helyéért, este hét órától.

Az első meccset 1920. április 23-án, az antwerpeni olimpián játszotta egymással a két válogatott, akkor az USA nyert 29-0-ra. Világbajnokságokon eddig 23 alkalommal találkoztak egymással, masszív észak-amerikai fölény jellemzi az egymás elleni örökmérleget, hiszen ezek közül mindössze hatszor tudtak nyerni a helvétek. Legutóbb a 2009-es svájci vb-n játszottak egymással, akkor felváltva vezettek a csapatok, majd a hosszabbítás 13. másodpercében Svájc megszerezte a mindent eldöntő találatot, amivel 4-3-ra nyertek. A vancouveri olimpián e két csapat játszotta a nyitómeccset, ahol az USA nyert 3-1-re. A negyeddöntőben is összekerültek, ahol már sokkal izgalmasabban alakult a meccs, hiszen a 43. percig nem esett gól, majd Parise értékesített egy emberelőnyt és 12 másodperccel a lefújás előtt ugyanő az üres kapuba is betalált, kialakítva a 2-0-s végeredményt, meg sem állva később a döntőig, ahol végül Kanada állította meg őket egy emlékezetes mérkőzésen.

Talán nem meglepő, hogy azóta jelentősen átalakult az amerikai válogatott, hiszen mindössze egyetlen játékos maradt meg az akkori keretből, mégpedig a Colorado hátvédje, Erik Johnson. Az amerikai az egyik legjobban összrakott csapat a vb-n, ezt még Biljaletgyinov, az oroszok szövetségi kapitánya is elismerte a 8-3-as zakó után: “Ma a fegyelmezettebb és szervezettebb csapat nyert – nyilatkozta az iihf.com-nak. Nagyon jó játékosaink vannak, de nem szabad elfelejteni, hogy a hoki csapatjáték.” Ha van csapat, amelynek nagyon hasonló a filozófiája, akkor az a svájci, hatalmas taktikai csata is várható tehát. Sean Simpson a csehek elleni győzelmet követően nagyon elégedetten nyilatkozott: “Örülök, hogy újra elődöntőt játszhatunk. Svájcról mindig azt mondják, hogy a negyeddöntőig mindig eljut, de onnan képtelen továbblépni. Büszke vagyok arra, hogy ez ennek a csapatnak sikerült.”

Minden oka megvan az elégedettségre a szövetségi kapitánynak, hiszen 1998 óta 11 alkalommal játszottak hivatalos mérkőzést az egyenes kiesés szakaszban, és egészen csütörtökig minden alkalommal elbuktak. Legutóbb 2010-ben Németország ellen, 1-0-ra. Svájc azonban az idei világbajnokságon egyelőre csupa olyasmit csinál, ami előtte nem volt jellemző rájuk. A vb meglepetéscsapata nem csak a csoportkörben brillírozott, hanem a 12 NHL-játékossal felálló cseh válogatottat is megállította. Két nagyon szimpatikus, technikailag és taktikailag is rendkívül képzett csapat küzdelme várható.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum