Kanada–Svédország 2-3

   

Svédország büntetőkkel jutott túl Kanadán, a szombati elődöntőben Finnországgal találkozik 15 órától.

A kemény fizikai játékot hozó, izgalmas mérkőzés első húsz percében nem született gól, viszont súlyos szabálytalanság igen. Alexander Edler súlyos térdsérülést okozott Eric Staalnak, a kanadai támadót lesegítették a jégről, hozzá hasonlóan a svéd bekknek is el kellett hagynia a pályát öt perc plusz végleges fegyelmije miatt. Valószínűsíthető, hogy a szabálytalanságáért eltiltják.

Az áthúzódó ötperces büntetést kihasználta Kanada, felálltak öt a négyre és hét másodperccel a büntetés lejárta előtt Stéphane Robidas lövésébe Steven Stamkos ért bele, így góllal vett revansot csapatkapitányuk elvesztéséért. A második húsz perc is egyenlő erők küzdelmét hozta, a svéd kapu körüli dulakodások mellett a nagyobb lehetőségek az észak-amerikaiak előtt adódtak, Stamkos szólója és Matt Duchene kapuvasa álltak a legközelebb a második kanadai gólhoz. A harmad végén tizedmásodperceken múlott a kétgólos észak-amerikai előny, ám a lövés időn túl jutott be Jhonas Enroth kapujába.

A harmadik harmad elején a svédek emberelőnybe kerültek, ahol Nicklas Danielsson bombájánál tehetetlen volt Mike Smith. A svédek emberelőnyös góljának érdekessége, hogy a svédek az egyik legrosszabb kihasználó, míg a kanadaiak a legjobb kivédekező csapatok közé tartoznak. Az 50. percben újabb kapuvasat lőttek a juharlevelesek, viszont közvetlenül utána Svédország emberelőnybe került, Danielsson pedig nagyjából ugyanonnan lőtt gól, mint négy perccel korábban, így már vezettek a hazaiak. Nem örülhettek sokáig, egy perc múlva Martin Thörnberg hibáját kihasználva a kanadaiak egyenlítettek a gól miatt kiállításból visszatérő Claude Giroux révén. A rendes játékidőben több találat nem esett, így következett a hosszabbítás.

A ráadás tíz perce egy hatalmas svéd gólhelyzettel indult, majd pedig váratlanul kapust cseréltek oda és vissza is a svédek, Enroth helyét Jacob Markström vette át közel két és fél perc erejéig. Mivel gól nem esett a hosszabbításban, büntetők döntöttek, az első három-három rávezetésnél Loui Eriksson és Jordan Eberle találtak be, a negyedik körben viszont Fredrik Pettersson elemi erővel bebombázta, míg Eberle másodjára kihagyta, így Svédország 3-2-re nyert.

Kanada–Svédország 2-3
G.: Stamkos, Giroux ill. Danielsson (2)
Kapusok: Smith ill. Enroth

Világbajnokság, 2013
Sorsolás
Statisztikák
Csapatok
Képek
Erőrangsor

A H csoport végeredménye:

Helyezés Csapat Mérkőzés Gólkülönbség Pont
1. Finnország 7 +9 16
2. Oroszország 7 +15 15
3. USA 7 +8 15
4. Szlovákia 7 +1 10
5. Németország 7 -3 9
6. Lettország 7 -11 7
7. Franciaország 7 -8 7
8. Ausztria 7 -11 5

Az S csoport végeredménye:

Helyezés Csapat Mérkőzés Gólkülönbség Pont
1. Svájc 7 +19 20
2. Kanada 7 +15 18
3. Svédország 7 +6 15
4. Csehország 7 +7 11
5. Norvégia 7 -14 9
6. Dánia 7 -7 6
7. Fehéroroszország 7 -11 3
8. Szlovénia 7 -15 2

 

Mérkőzések:

május 3. Helsinki FRA SVK 2-6 tudósítás videó
május 3. Stockholm CZE BLR  2-0 tudósítás videó
május 3. Helsinki FIN GER  4-3 tudósítás videó
május 3. Stockholm SWE SUI  2-3 tudósítás videó
május 4. Helsinki USA AUT  5-3 tudósítás videó
május 4. Stockholm NOR SLO  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki RUS LAT  6-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CAN DEN  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki FIN  SVK  2-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CZE  SWE  1-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki FRA AUT  3-1 tudósítás videó
május 5. Stockholm BLR SLO  4-3 tudósítás videó
május 5. Helsinki GER RUS  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm SUI CAN  3-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki LAT USA  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm NOR DEN  3-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki GER SVK  2-3 tudósítás videó
május 6. Stockholm SUI  CZE 5-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki FIN  FRA  3-1 tudósítás videó
május 6. Stockholm SWE BLR 2-1 tudósítás videó
május 7. Helsinki AUT  LAT  6-3 tudósítás videó
május 7. Stockholm SLO DEN 2-3 tudósítás videó
május 7. Helsinki RUS  USA  5-3 tudósítás videó
május 7. Stockholm CAN  NOR  7-1 tudósítás videó
május 8. Helsinki AUT GER  0-2 tudósítás videó
május 8. Stockholm SLO  SUI  1-7 tudósítás videó
május 8. Helsinki USA  FIN  4-1 tudósítás videó
május 8. Stockholm NOR  SWE  1-5 tudósítás videó
május 9. Helsinki RUS  FRA  1-2 tudósítás videó
május 9. Stockholm CZE  DEN  2-1 tudósítás videó
május 9. Helsinki SVK  LAT  3-5 tudósítás videó
május 9. Stockholm SWE  CAN  0-3 tudósítás videó
május 10. Helsinki SVK  AUT  1-2 tudósítás videó
május 10. Stockholm SLO  CZE  2-4 tudósítás videó
május 10. Helsinki RUS  FIN  2-3  tudósítás videó
május 10. Stockholm BLR  CAN  1-4 tudósítás videó
május 11. Helsinki USA  FRA  4-2 tudósítás videó
május 11. Stockholm SUI  DEN  4-1 tudósítás videó
május 11. Helsinki FIN  AUT  7-2 tudósítás videó
május 11. Stockholm SWE SLO  2-0 tudósítás videó
május 11. Helsinki GER  LAT  2-0  tudósítás videó
május 11. Stockholm NOR  BLR  3-1 tudósítás videó
május 12. Helsinki USA  GER  3-0 tudósítás videó
május 12. Stockholm CAN  CZE  2-1 tudósítás videó
május 12. Helsinki SVK  RUS  1-3 tudósítás videó
május 12. Stockholm NOR  SUI  1-3 tudósítás videó
május 13. Helsinki LAT  FRA  3-1 tudósítás videó
május 13. Stockholm DEN  BLR  3-2 tudósítás videó
május 13. Helsinki AUT  RUS  4-8 tudósítás videó
május 13. Stockholm CAN  SLO  4-3 tudósítás videó
május 14. Helsinki SVK  USA  4-1 tudósítás videó
május 14. Stockholm BLR  SUI  1-4 tudósítás videó
május 14. Helsinki FRA  GER  2-3 tudósítás videó
május 14. Stockholm CZE  NOR  7-0 tudósítás videó
május 14. Helsinki LAT  FIN  2-3  tudósítás videó
május 14. Stockholm DEN  SWE  2-4 tudósítás videó
május 16. Helsinki RUS USA 3-8 tudósítás videó
május 16. Stockholm SUI CZE 2-1 tudósítás videó
május 16. Helsinki FIN SVK 4-3 tudósítás videó
május 16. Stockholm CAN SWE  2-3 tudósítás videó
május 18. Stockholm FIN SWE 15:00 tudósítás videó
május 18. Stockholm SUI USA 19:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 16:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 20:30 tudósítás videó

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 
U18 17:40 AVSKMH 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 MISMAC 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk