40 év után újra Bruins?Rangers a playoffban

 

Szerdán az NHL konferencia elődöntőinek másik két párharca is elkezdődik. A Chicago a Detroittal, a Boston a New Yorkkal mérkőzik. Előzetes esélylatolgatásunk következik.

Chicago Blackhawks (1.) ? Detroit Red Wings (7.)
A két csapat legutóbb 2009-ben találkozott egymással a Nyugati Főcsoport döntőjében. Akkor az esélyesebb címvédő autóvárosiak mentek tovább, sima öt mérkőzésen. Azóta nagyot fordult a világ, a Chicago bajnok lett, a Red Wings viszont egyszer sem jutott túl a második körön. A két csapat mind a négy alapszakaszbeli mérkőzését a Chicago nyerte. Ebből hármat szorosan, szétlövés vagy hosszabbítás után, és mindössze egy nagyarányú győzelem született, amikor a Red Wings egy hetest kapott hazai jégen. A Blackhawks mind a négy Detroit elleni győztes mérkőzésén Crawford védett. Ez remek előjel, amihez még hozzájön Crawford első körös statisztikája, ahol 95 százalékkal védett. A kapusok teljesítménye tehát minimálisan a Chicago felé billenti a mérleg nyelvét a Detroittal szemben.

A Red Wings az első körben még éppen elbírta, hogy öt meccsen keresztül Howard cipelte a csapatot és Zetterberg, valamint Dacjuk csak a hatodik és a hetedik meccsen játszott tudásához méltóan. Ez a taktika a Chicago ellen aligha fog működni, hiszen a 2010-es bajnok több minőségi játékossal rendelkezik, mint az Anaheim, ezen felül úgymond hosszabb a pad és csapatként is jobban funkcionálnak. A Red Wings már azzal is túlteljesítette a tervet, hogy átverekedte magát a Kacsákon, ha ezt megfejeli a Sólymok ellen is, az már csodaszámba menne. De nem lesz csoda, hat meccsen a kerekek szárnyai törnek le, nem a Sólymoké.

Bruins-Rangers-HOME

Boston Bruins (4.) ? New York Rangers (6.)
40 éve 1973 tavaszán találkozott utoljára a két Original Six csapat a playoffban. Akkor Esposito és Orr volt a húzóember, most a Krejci, Lucic, Horton sor van elemében. A bostoni trió összesen 11 gólt és 29 pontot gyűjtött, tehát a Rangers védelmének e sor semlegesítése lesz az elsődleges feladata. A másik oldalon Tortorella alaposan felforgatta a csapatot a Capitals elleni hatodik és hetedik meccsre, például képes volt Richardsot a negyedik sorba tenni a balansz megtartása érdekében. A Rangers legjobbja a kilenc pontot szerző Brassard volt, a vele egy sorban lévő Nash hatalmas mezőnymunkájának köszönhetően. Egy ember azonban kevés lesz a Boston ellen, az eddig alvó húzóembereknek fel kell ébredniük, ha tovább akarnak menni a következő körbe.

A védelmek mindkét oldalon rendben vannak, de ez az a csapatrész, ahol a Rangers megnyerheti a párharcot. A Rask és a Chara vezette védelem bármikor képes kiemelkedőt nyújtani, de bármikor képes egy összeomlásra is, ugyanez nem jellemző a Lundqvist vezette Rangers védelmére, hiszen folyamatosan képesek kiemelkedőt nyújtani hátul. A párharc szempontjából döntő lehet az emberelőnyök kihasználása, hiszen a Boston eddig kétszer jobban használta ki a lehetőségeit, mint a New York. Ha itt folyamatos nyomás alatt tudják tartani a Rangerst, akkor megtörhetik Henrik királyt. Mindent egybevetve a bostoni csatárokról és a new yorki védelemről fog szólni a párharc. A sokszor impotens támadójátékot bemutató Rangerst most is Lundqvist fogja cipelni és egy hétmeccses sorozatban beviszi a csapatot a konferenciadöntőbe, hogy aztán ott simán kiessen öt meccsen.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum