Orpik hosszabbításos góljával továbbjutott a Penguins

   

Az NHL rájátszásában, a Pittsburgh?New York Islanders párharcának hatodik mérkőzését rendezték szombaton. Az Islandersnek mindenképpen nyernie kellett volna, hiszen összesítésben 3-2-re vezettek a nem titkoltan Stanley Kupára pályázó Pingvinek. Az előző mérkőzéshez hasonlóan, a kapuban ismét Vokoun kezdett, akit meg is választottak a meccs második legjobb játékosának, amire 92% feletti védési hatékonyságával rá is szolgált.

A tétnek megfelelően hatalmas elánnal kezdtek a hazaiak, aminek a hatodik percben meg is lett az eredménye, hiszen egy támadás végén Tavares marad egyedül, védhetetlenül lő a hosszú felsőbe. Két perccel később Crosby indul meg a jobb szélen, lövése még kipattan, ám az érkező Iginla beüti a pakkot a hálóba, 1-1. A harmad utolsó percében ismét előnyhöz jut az Islanders, a pingvinek kapuja mögött szereznek korongot, majd egy gyönyörű kombináció után az üresen marad McDonald lő gólt.

A második harmad 11. percében Dupuis egyenlít, így 40 perc játék után egálról folytatódik a mérkőzés. Ezt a harmadot is jól kezdik a hazaiak, Vokoun egy veszélyes támadás után kissé elhamarkodottan teszi ki a korongot, azt a Pittsburgh még a saját harmadában elveszti, a helyzetet pedig Grabner értékesíti, 3-2. Öt perccel a lefújás előtt Malkin viszi be a harmadba a pakkot, megkerüli a kaput és felpasszolja azt a majdnem kéken álló Martinnak, Nabokov kissé elnézi, így egyenlítenek a vendégek, jöhet a hosszabbítás. Amelynek 8. percében Orpik kap szintén a kéken egy passzt, hatalmas bombájába a kapus botos kezével, vállával belenyúl, de a hatalmas erejű lövés így is a kapuban köt ki.

Győzelmével 4-2-re nyernek Crosbyék, akik a következő körben az Ottawával találkoznak.

2013. május 11.:

NY Islanders?Pittsburgh 3-4 (videó)
G.: Tavares, McDonald, Grabner ill. Iginla, Dupuis, Martin, Orpik

A főcsoport-negyeddöntők állása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 4-2
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-4
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 3-2
Boston (4.)?Toronto (5.) 3-2

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 4-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 3-3
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-4
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-4

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum