Haladnak a Szocsiról szóló tárgyalások

   

A világbajnokság ideje alatt újrakezdődtek a tárgyalások az NHL olimpiai részvételéről. Az optimizmus töretlen, de sok még a megoldatlan kérdés. Néhány fontos részlet azonban napvilágra került.

Úgy tűnik, sok az érdemi konkrétum, így arra kell következtetnünk, hogy konstruktívak a tárgyalások, jó irányba haladnak az ügyek.

Máris eldőlt, hogy ha lesz NHL-es olimpiai szereplés, akkor a játékosok négy észak-amerikai központon keresztül utazhatnak charter-járatokkal Szocsiba. Az olimpia előtti utolsó játéknap a ligában február 8-án lesz, amikor a 30 csapat fele játszik, a másik fele február 7-én játssza az utolsó meccsét. A játékosok legkésőbb 10-én érkeznek majd a helyszínre, 11-én mindenkinek lesz alkalma jégen edzeni, a torna 12-én kezdődik. Az NHL-szezon február 25-én, két nappal az olimpiai döntő után indul újra. A csapatoknak 5-6 héttel a torna kezdete előtt kell leadni a nevezési listát, amely két fővel hosszabb lesz, mint a 2010-es vancouveri olimpia idején volt. Akkor 20 mezőnyjátékost és 3 kapust lehetett nevezni, Szocsira 22 mezőnyjátékos nevezhető.

A még megoldatlan ügyek is számosak. Természetesen legfontosabb a biztosítás kérdése. Amint azt Bill Daly, az NHL alelnöke elmondta, óriási kockázatot jelent egy olyan esemény, amelyen 160-180 NHL-játékos vesz részt, akik szerződéses értéke hárommilliárd dollár. Erre mindenképpen ki kell találni valamit, ezzel a kérdéssel még nem boldogultak a felek. Szintén eldöntetlen a médiajogok ügye. Az NHL saját weboldalán és TV-csatornáján kívánja promotálni az eseményt és természetesen saját magát, ha már két hétre be kell zárnia a kapuit. A liga szintén szeretné, ha saját orvosi stábja lenne jelen minden mérkőzésen. Nagano óta az NHL nem csak játékosokkal, hanem játékvezetőkkel is képviselteti magát az olimpián, Szocsiba várhatóan 7 vezetőbíró és 6 vonalbíró érkezik az NHL-ből. Az eseményen a tervek szerint szintén jelen lesz 12 profi biztonsági szakember.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum