Úgy készülünk, mintha MOL ligások lennénk

 

Csütörtökön tárgyal a liga a Debrecennel, a hajdúsági csapat vezetői addig is ligatagként tekintenek a következő évre. Korcsinszky György, a DHK elnöke tájékoztatta a Jégkorongblogot a tervekről.

A MOL Liga-bővítésre jelentkezett két magyarországi csapat közül a Vasassal többször is foglalkoztunk, de a Debreceni HK-ról méltatlan módon még nem esett szó. A Debrecen feltételesen kapta meg a csapatok támogatását, ami azt jelenti, hogy bár a többség igent mondott a csatlakozásukra, ezek között van olyan csapat, akinek feltételei vannak. A kérdés, hogy ezekben a kérdésekben meg tudnak-e állapodni a felek.

“Megkaptuk a ligától a csatlakozáshoz szükséges dokumentációt és azokat a feltételeket, amelyeket egyes csapatok támasztottak velünk szemben ? mondta Korcsinszky György a Jégkorongblognak. ? Ezeket folyamatosan értékeljük. Május 9-én csütörtökön, az MJSZ elnökségi ülés után ülünk le Kerey Péter MOL Liga-elnökkel tárgyalni. Remélem, úgy állunk fel, hogy minden fél elégedett lesz az eredményekkel.

Mi nem álltunk le a döntés után sem. Mivel nincs túl sok időnk, folyamatosan dolgozunk, de természetesen sok olyan szerződés van, amit csak akkor tudunk megkötni, amikor véglegessé válik az indulásunk. A költségvetésünk nagy része megvan, de még több szponzori tárgyalás vár ránk.

Nem titok, hogy szeretnénk megtartani az orosz edzőnket. Vlagyimir Scseglov megítélésünk szerint nagyon jó munkát végez az összes korosztályban, amellyel foglalkozik. A MOL Liga-indulási szándékunk ellenére nálunk továbbra is az utánpótlás-nevelés fejlesztése áll a célkeresztben. Szerencsére az edzőnk is úgy nyilatkozott, hogy maradni szeretne, elégedett az itteni feltételekkel. Természetesen meg kell erősítenünk játékoskeretünket, így öt légiósban gondolkodunk. Sok jelöltünk van, elsősorban kanadai, szlovák és orosz vonal él, a kiválasztás a szakmai vezetés feladata lesz.”

A Debrecen kiválóan szerepelt a szlovák junior 1. ligában, a hazai U20-as bajnokságban és a hazai OB II.-ben, de a Magyar Kupa-selejtező első meccsén is helyt állt MOL Ligás ellenféllel szemben.

Korcsinszky Gyorgy

Fotó: dehir.hu

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum