Ausztria–Lettország 6-3

   

Az osztrákok belenőttek az A csoportba, nagy lépést tettek a bennmaradás felé.

A mérkőzés előtt Ausztria szövetségi kapitánya, Emanuel Viveiros megvariálta a támadósorokat. Egy sorba került Vanek, Koch és Latusa – Raffl, Hundertpfund és Herburger – Peintner, Iberer és Baumgartner – Kristler, Schuller és Welser. Az összecsapást a lettek sokkal jobban kezdték, a 4. percben vezetést szerzett Armands Berzins. A 14. percig pedig 10-et lőttek kapura, míg az osztrákok 2-t, ekkor Florian Iberer lövését nem tudta takarásból védeni Edgars Masalskis. Ausztria egyenlítő gólja után viszont megváltozott a játék képe, megélénkültek az osztrákok, és három és fél perccel később André Lakos emberelőnyös góljával már vezettek.

A második harmadban ott folytatták, ahol abbahagyták, Thomas Vanek a saját térfelén korongot szerzett, majd gólt lőtt, míg Mario Altmann lövését szintén takarásból kapta Masalskis, így megszületett a negyedik osztrák gól is. Lettország reményeit Agris Saviels hozta vissza, Bernhard Starkbaum csak beleérni tudott a lett védő lövésébe.

A záró húsz percet emberelőnyben kezdték a lettek, és a csapatkapitány Lauris Darzins góljával csakhamar egygólosra csökkent a hátrányuk. A folytatásban domináltak a lettek, szinte végig az osztrák harmadban folyt a játék, az első 9 percben 12-0 volt a kapura lövések száma a javukra, ám gólt a későbbiekben csak Ausztria szerzett. Előbb Michael Raffl maradt üresen a kapu előtt egy palánk melletti csatát követően, amit kihasznált, majd pedig Daniel Oberkofler szólóból szerezte csapata hatodik gólját. A két olimpiai résztvevő mérkőzését Ausztira nyerte 6-3-ra, ezzel három nagyon fontos pontot szerzett, míg Lettországnak legalább négy pontra lesz szüksége a folytatásban a bennmaradáshoz, amelyet a szlovák, német, francia, finn hármastól kell összeszednie, és közben szurkolnia az osztrákok aktuális ellenfelének.

Ausztria–Lettország 6-3
G.: Iberer, A. Lakos, Vanek, Altmann, Raffl, Obelkofler ill. Berzins, Saviels, Darzins
Kapusok: Starkbaum ill. Masalskis

Világbajnokság, 2013
Sorsolás
Statisztikák
Csapatok
Képek
Erőrangsor

május 3. Helsinki FRA SVK 2-6 tudósítás videó
május 3. Stockholm CZE BLR  2-0 tudósítás videó
május 3. Helsinki FIN GER  4-3 tudósítás videó
május 3. Stockholm SWE SUI  2-3 tudósítás videó
május 4. Helsinki USA AUT  5-3 tudósítás videó
május 4. Stockholm NOR SLO  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki RUS LAT  6-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CAN DEN  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki FIN  SVK  2-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CZE  SWE  1-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki FRA AUT  3-1 tudósítás videó
május 5. Stockholm BLR SLO  4-3 tudósítás videó
május 5. Helsinki GER RUS  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm SUI CAN  3-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki LAT USA  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm NOR DEN  3-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki GER SVK  2-3 tudósítás videó
május 6. Stockholm SUI  CZE 5-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki FIN  FRA  3-1 tudósítás videó
május 6. Stockholm SWE BLR 2-1 tudósítás videó
május 7. Helsinki AUT  LAT  6-3 tudósítás videó
május 7. Stockholm SLO DEN 16:15  tudósítás videó
május 7. Helsinki RUS  USA  19:15  tudósítás videó
május 7. Stockholm CAN  NOR  20:15  tudósítás videó
május 8. Helsinki AUT GER  15:15  tudósítás videó
május 8. Stockholm SLO  SUI  16:15  tudósítás videó
május 8. Helsinki USA  FIN  19:15  tudósítás videó
május 8. Stockholm NOR  SWE  20:15  tudósítás videó
május 9. Helsinki RUS  FRA  15:15  tudósítás videó
május 9. Stockholm CZE  DEN  16:15  tudósítás videó
május 9. Helsinki SVK  LAT  19:15  tudósítás videó
május 9. Stockholm SWE  CAN  20:15  tudósítás videó
május 10. Helsinki SVK  AUT  15:15  tudósítás videó
május 10. Stockholm SLO  CZE  16:15  tudósítás videó
május 10. Helsinki RUS  FIN  19:15  tudósítás videó
május 10. Stockholm BLR  CAN  20:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki USA  FRA  11:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm SUI  DEN  12:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki FIN  AUT  15:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm SWE SLO  16:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki GER  LAT  19:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm NOR  BLR  20:15  tudósítás videó
május 12. Helsinki USA  GER  15:15  tudósítás videó
május 12. Stockholm CAN  CZE  16:15  tudósítás videó
május 12. Helsinki SVK  RUS  19:15  tudósítás videó
május 12. Stockholm NOR  SUI  20:15  tudósítás videó
május 13. Helsinki LAT  FRA  15:15  tudósítás videó
május 13. Stockholm DEN  BLR  16:15  tudósítás videó
május 13. Helsinki AUT  RUS  19:15  tudósítás videó
május 13. Stockholm CAN  SLO  20:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki SVK  USA  11:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm BLR  SUI  12:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki FRA  GER  15:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm CZE  NOR  16:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki LAT  FIN  19:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm DEN  SWE  20:15  tudósítás videó
május 16. Helsinki   12:00  tudósítás videó
május 16. Stockholm     14:45  tudósítás videó
május 16. Helsinki     17:30  tudósítás videó
május 16. Stockholm     20:15  tudósítás videó
május 18. Stockholm 15:00 tudósítás videó
május 18. Stockholm 19:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 16:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 20:30 tudósítás videó

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk