A kiesés szélén a Vancouver

 

Már 3-0-ra vezet a San Jose.

Négy mérkőzéssel folytatódtak a rájátszás küzdelmei az NHL-ben, ahol két hosszabbításos és két sima siker mellett egy óriási tömegverekedés is színesítette az estét, valamint a Canucks újabb veresége, amivel a kanadai csapat már-már kilátástalan helyzetbe került.

New York Islanders (8.) ? Pittsburgh Penguins (1.)

Az Islanders arra készült, hogy megszakítsa rossz sorozatát és hat elveszett playoff mérkőzés után győzni tudjon a Nassau Coliseumban, de kiváló emberelőnyös játékának és Sidney Crosby három gólpasszának köszönhetően, a Pittsburgh vért izzadva nyert és visszavette az elvesztett pályaelőnyét. Pedig nem indult valami álomszerűen a mérkőzés a Pingvinek számára, mert a hatodik perc végén már kétgólos hátrányban voltak. A 14. percben hatalmas esélyhez jutott a Pittsburgh, amikor kettős emberelőnybe került. A felkínált lehetőséggel élt is a Pens és Iginla, valamint Kunitz révén 33 másodperc alatt egalizát, sőt, a lendületben maradt Pingvinek Dupuis góljával a harmad végén a vezetést is átvették. Az első harmad gólzáporát a másodikban csak egy gól követett, amit Douglas Murray szerzett, így a Pens kétgólos előnnyel várta a záró húsz percet. Az Islanders hosszú hajrát nyitott, beszorította ellenfelét és Okposo, valamint a párharc során először eredményes Tavares által kicsikarta a hosszabbítást. A ráadásban azonban érkezett emberelőnyben a menetrendszerű Crosby-gólpassz Kunitznak, így az Islanders rossz sorozata nem szakadt meg.

Ottawa Senators (7.) ? Montreal Canadiens (2.)

Forrtak az indulatok a kanadai párharcban, ahol összesen 236 perc büntetést osztottak ki a sporik 14 bunyóért és 9 végleges kiállításért. A büntetések mellett a gólok is potyogtak a mérkőzésen, összesen hét gólt láthattak a nézők, amiből hatot a hazaiak szereztek, így simán hozta a harmadik mérkőzést az Ottawa. A gólgyártásban Jean-Gabriel Pageau járt az élen, aki pályafutása első rájátszásbeli mesterhármasát szerezte. A Canadiens a harmadik harmad hetedik percéig volt partiban, de ekkor nyolc másodperc alatt minden győzelmi álma szertefoszlott. Két gólt kapott ezen rövid idő alatt ugyanis, ráadásként egy hatalmas tömegverekedés után négy játékosát is kizárták. A maradék játékidőben a Montreal nem tudta visszafogni az indulatait, provokálta ellenfelét, az Ottawa azonban nem ült fel ennek, hanem egy újabb góllal megsemmisítő vereséget mért ellenfelére.

Minnesota Wild (8.)- Chicago Blackhawks (1.)

Győzelmi kényszerrel lépett jégre a Wild, amely egy újabb vereséggel a kiesés szélére került volna. Ehhez képest Johnny Oduya a vendégeknek szerezte meg a vezetést az első harmad közepén, amit Pierre-Marc Bouchard egyenlített ki a játékrész végén. A végig nagyobb elánnal játszó hazaiak az első két harmadban összesen 29 alkalommal célozták meg Crawford kapuját, de az eredmény nem változott. A Minnesota fölénye végül a harmadik húsz perc elején érett góllá, a párharcban először eredményes nagy nyári igazolás Zach Parise vette be ekkor a Chicago kapuját. A Wild megpróbálta megőrizni minimális előnyét a mérkőzés végéig, átadta a kezdeményezést a vendégeknek, akik éltek a lehetőséggel és kevesebb mint három perccel a vége előtt Duncan Keith révén kiharcolták a hosszabbítást. A hirtelen halál, nevéhez méltóan, most igen hamar jött, mindössze 135 másodpercet kellett rá várni, amikor Jason Zucker borította örömmámorba egész Minnesotát.

San Jose Sharks (6.) ? Vancouver Canucks (3.)

Harmadszor is győzött a San Jose a Vancouver ellen és már 3-0-ra vezet az összesítésben, így elérhető közelségbe került az, hogy a Cápák történetük során először söpréssel lépjenek át aktuális ellenfelükön. A Vancouver kapujában meglepetésre Schneider kezdett, ami mint később kiderült, döntőnek bizonyult. A harmadik harmad legelején, 2-1 után, a Canucks két és fél perc alatt három gólt kapott, közte kettőt kilenc másodperc alatt, így Schneider helyére Luongo érkezett. De nem csak Schneideren múlt, hogy győzött a San Jose. A Logan Couture, Joe Pavelski, Joe Thornton hármas összesen kilenc ponttal, négy góllal és öt gólpasszal vette ki a részét a győzelemből. A Cápák szerda hajnalban zárhatják le a sorozatot, amennyiben sorozatban negyedszer, az egész szezont figyelembe véve pedig hetedik alkalommal is legyőzik a Vancouvert.

2013. május 5.:

NY Islanders?Pittsburgh 4-5 (videó)
G.: Moulson, Cizikas, Okposo, Tavares ill. Kunitz (2), Iginla, Dupuis, Murray

Minnesota?Chicago 3-2 (videó)
G.: Bouchard, Parise, Zucker ill. Oduya, Keith

Ottawa?Montreal 6-1 (videó)
G.: Pageau (3), Alfredsson, Turris, Silfverberg ill. Bourque

San José?Vancouver 5-2 (videó)
G.: Pavelski (2), Couture (2), Marleau ill. Burrows, Hamhuis

A főcsoport-negyeddöntők állása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)?New York Islanders (8.) 2-1
Montreal (2.)?Ottawa (7.) 1-2
Washington (3.)?New York Rangers (6.) 2-0
Boston (4.)?Toronto (5.) 1-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)?Minnesota (8.) 2-1
Anaheim (2.)?Detroit (7.) 2-1
Vancouver (3.)?San José (6.) 0-3
St. Louis (4.)?Los Angeles (5.) 2-1

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum