Formálódik az UTE játékoskerete

   

A 2012/13-as felnőtt játékoskeret nagy részével szerződést kötött az UTE a MOL Liga következő szezonjára is, öten távoznak, Gergely Csaba helyzete még képlékeny.

Mindez a lilák honlapján olvasható. Így az már biztos, hogy Hajek Márk, Pleszkán József, Bereczki Gergő, Dorner Benjámin, Garbacz Ádám, Maklári Erik, Sommer Tamás, Vecaj Dominik, Zalavári Bence, Dömötör Róbert, Farkas Lőrinc Simon, Fekti Ádám, Frajka Botond, Jankovics Péter, Kovács Viktor László, Nagy Péter Zoltán, Németh Péter, Ódry Tamás, Pichler Ádám, Reiter Richárd, Szirányi Dániel, Turbucz Martin és Virág Csaba a következő idényben is lila-fehér mezben lép jégre.

Nem kötöttek viszont szerződést Szajbert Patrikkal és Meretei Márkóval. Már korábban elhagyta a klubot Pál Zoltán, Linus Schellin és Wéber Zsolt. Augusztusig születik döntés arról, hogy Gergely Csaba kap-e új szerződést.

Folyamatban vannak a tárgyalások a junior korú játékosokkal, és a klub tervei között szerepel 4-5, az előző szezonban jó MOL ligás teljesítményt nyújtó fiatal hazai játékos illetve esetlegesen légiósok igazolása is. Ezzel meglehetősen bő keret áll majd a szakvezetők rendelkezésére, így minden poszton versenyhezet alakulhat ki a csapatba kerülésért.

Változott a stáb is. Fekti Bálinthoz és Ancsin Jánoshoz újra csatlakozott Baróti Zsolt, viszont hazatér Finnországba Janne Sinkkonen. A játékosokkal a három fent említett edző mellett Várady Csaba kapusedző és Puskás Sándor, a válogatott erőnléti edzője is foglalkozik majd.

A nyári felkészülés első része július elejéig tart, és a remények szerint hosszú idő után először végre elkezdheti a csapat a jeges felkészüléseket is augusztus elejétől. Szükség is lesz erre, mert a csapat célja a legjobb négy közé kerülés.

Ancsin Janos UTE

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF INFO
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk