Három csapat gólképtelen maradt

   

Négy mérkőzést játszottak a playoffban szombaton, ami a kapusok napját hozta. A pályára lépő csapatokban három hálóőr is shutoutot ért el, sorrendben Holtby, Hiller és Quick hálója maradt érintetlen.

Washington Capitals (3.)– NY Rangers (6.)

Két fantasztikus kapusteljesítményt hozott a Washington–New York Rangers párharc második mérkőzése. Mindkét csapatnak rengeteg helyzete volt, a Capitals több százszázalékos ziccert is elpuskázott, köszönhetően Lundqvist hatalmas védéseinek, addig a Rangers a szerencsével állt hadilábon, mert játékosai háromszor is a vasat találták telibe. A hirtelen halál papíron a vendégeknek feküdt volna jobban, hiszen tavaly kétszer is legyőzték a Washingtont hosszabbítás után. Most is megvolt a lehetőség eldönteni a mérkőzést, de nem tudtak élni az emberelőnnyel. A fővárosiak viszont nem hibáztak, néhány perc múlva kihasználták Ryan McDonagh kiállítását. Mike Green lövése Stepan korcsolyáján megpattanva utat talált Lundqvist kapujába. Brayden Holtby 24 védéssel pályafutása első playoff
shutoutját érte el. Folytatás hétfőn a Madison Square Gardenben.

Boston Bruins (4.) – Toronto Maple Leafs (5.)

A Toronto a párharc második mérkőzésére alaposan feljavult, mind ütközésekben, mind blokkolásban felülmúlta a Bostont és megérdemelten egyenlített és vette el a pályaelőnyt. A második harmad második percében Nathan Horton szerzett ugyan vezetést a hazaiaknak, de pontosan tíz perccel később már Joffrey Lupul duplájának köszönhetően vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A záró játékrész első percében Phil Kessel is bevette egykori csapatának kapuját, ami igazán ritka dolognak számít. Kessel a korábbi Boston elleni 23 mérkőzésén mindössze három emberelőnyös gólt tudott felmutatni, így ez a találata a legjobbkor érkezett. A kétgólos hátrányban lévő Boston hosszú hajrát nyitott és Johnny Boychuk góljával szépített a harmad közepén, ám három perccel a vége előtt James van Riemsdyk gólja mindent eldöntött, amikor bohócot csinált Tuuka Raskból.

Detroit Red Wings (7.) – Anaheim Ducks (2.)

Jonas Hiller karrierje harmadik hibátlan playoff-mérkőzésének és Detroit fegyelmezetlenségének köszönhetően az Anaheim hozta a
harmadik mérkőzést és visszavette az elvesztett pályaelőnyét. A mérkőzés fordulópontja a középső játékrész második felében jött el, amikor Justin Abdelkadert a Tony Lydman ellen elkövetett szabálytalanságát 5+végleges kiállítással honorálták a bírók, az előnyt Nick Bonino váltotta gólra. A záró játékrész hetedik percében Damian Brunner emberelőnyben adta el a korongot a saját kapuja előtt, a kapitális hibát pedig Getzlaf büntette meg, megduplázva az előnyt. Másfél perccel később Emerson Etemet hagyták egyedül a Red Wings védői a kapu előtt, aki megszerezve első playoff gólját végképp eldöntötte a találkozót. Az Anaheim negyedik találatának már nem volt jelentősége, a Detroit készülhet a folytatásra, ahol győzelmi kényszerben van.

Los Anegels Kings (5.) – St. Louis Blues (4.)

Jonathan Quick 30 lövést hárítva pályafutása ötödik kapott gól nélküli meccsén védett és a hazai szurkolók legnagyobb örömére végre azt a formát hozta, amiért tavaly megkapta a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát. A másik oldalon az első két mérkőzésen remekül védő Brian Elliottra sem lehetett panasz, ám egyetlen alkalommal nem tudott hárítani. Egy kapu előtt kavarodás végén Vjacseszlav Vojnov lövése talált utat a kapuba. A párharc szerdán folytatódik és a bajnoknak alaposan össze kell kapnia magát,
ha tovább akar jutni, ugyanis 0-2-ről egyetlen egyszer sikerült továbbjutnia a Los Angelesnek, még 2001-ben a Detroit ellen.

2013. május 4.:

Washington–NY Rangers 1-0 (videó)
G.: Green ill. –

Boston–Toronto 2-4 (videó)
G.: Horton, Boychuk ill. Lupul (2), Kessel, van Riemsdyk

Detroit–Anaheim 0-4 (videó)
G.: – ill. Bonino, Getzlaf, Etem, Beleskey

Los Angeles–St. Louis 1-0 (videó)
G.: Vojnov ill. –

A főcsoport-negyeddöntők állása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh (1.)–New York Islanders (8.) 1-1
Montreal (2.)–Ottawa (7.) 1-1
Washington (3.)–New York Rangers (6.) 2-0
Boston (4.)–Toronto (5.) 1-1

Nyugati főcsoport:
Chicago (1.)–Minnesota (8.) 2-0
Anaheim (2.)–Detroit (7.) 2-1
Vancouver (3.)–San José (6.) 0-2
St. Louis (4.)–Los Angeles (5.) 2-1

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk