Dolgos népünk győzni fog

   

Öt napja emésztem a budapesti jégkorong-világbajnokságot, kezdenek leülepedni a dolgok. Kell az idő, hogy kitisztuljon a kép, hogy látsszon, megint le lehet vonni egy csomó következtetést. Indokolt ez, mivel ez alatt a hét alatt egyszerre láttuk egy korszak végét és egy másik kezdetét. Roppant szubjektív leszek az alábbiakban.

Kezdjük azzal, hogy a magyar válogatott még soha nem játszott olyan jól tétmeccsen, mint a kazahok elleni találkozón. A 2-1-es győzelem után azt mondtam, minden idők második legnagyobb diadala ez – természetesen a szapporói ukrán-verés után –, de játékban most különbek voltunk. Nem igaz, hogy a kazahok lebecsültek bennünket, igenis egy éles és erős csapatot vertünk meg, úgy, hogy a hatvan perc nagyobbik részében domináltunk, ráerőltettük akaratunkat ácsoportos-káháeles ellenfelünkre. Múlt szerdai teljesítményünk színvonalához csak a szlovákok elleni zürichi produkcióé volt mérhető. A kazahok legyőzése után az volt a kérdés, lehet-e egész meccsnyi extázist jégre tenni kétszer egymás után. Kiderült, csak kis híján lehet. Megint irányítottuk az események folyását, de valami hiányzott. Ez a valami a rutin volt. Az olasz válogatott nem volt jobb nálunk, higgadtsága és tapasztalata hozta meg számára a sikert.

Ennél jobb dolog nem történhetett volna velünk: kiderült, hogy a magyar válogatott egyre versenyképesebb, egyenlő ellenfele tud lenni az elit alja környékén vitézkedő gárdáknak. Igen, tudom, hogy mindeközben bután elszalasztottunk egy előre elkönyvelt sikert Dél-Koreával szemben, ám ezt a legkevésbé sem törvényszerűségeknek és tudásunk hiányosságainak köszönhettük, egyszerűen nem figyeltünk eléggé. Arról nem beszélve, hogy az ázsiaiak később bebizonyították, valóban jó csapatot alkotnak.

Minek, kinek, kiknek köszönhető, hogy az előzetes várakozások némelyikével szemben minden idők legmarkánsabb magyar jégkorong-válogatottját láthattuk a Papp László Sportarénában. Sorolom: egy ambiciózus, fanatikus kapitánynak és az általa összerakott teamnek, huszonkét remekül felkészített játékosnak, valamint egy kiváló szurkolótábornak. Az utóbbiról muszáj külön szólni, kicsit kívülre kanyarodva a blog tematikus keretein. A nemzeti érzést tisztán, sallangmentesen megélni nem könnyű a 21. századi Magyarországon. A piros-fehér-zöldre olyan ballasztokat akasztanak minden lehetséges oldalról, amelyek olykor elkedvetlenítik az ép eszüket megőrizni próbáló embereket. Jégkorongon ez nincs így, a helyükön vannak a rigmusok, a zászlók, gyönyörűen szól a himnusz. Egy futballban járatosabb barátom először volt kint hokin, és elcsodálkozott, hogy itt az “Aki ugrál, büszke magyar” megy. Pozitív formában ezt még nem hallotta, csak fordítva, tudjuk, hogyan. Az egyik meccs közben mögöttem két eltévedt alak belekezdett a zebrák cigányozásába, de pár másodperc alatt elhalkultak, csodálkozva, hogy ezt senki sem veszi át. És ez nagyon-nagyon jó.

Rich Chernomaz sok kritikát kapott előzetesen, már kinevezésekor sem mindenki örült neki – bennem is voltak kételyek, bevallhatom, úgy éreztem, végre a Dab.Docler vérprofi edzőjének kellene megadni az esélyt –, majd talán joggal bírálták, amiért távol maradt a MOL Liga-meccsektől, de a legnagyobb vihart a keretszűkítéskor kavarta. Most már tudjuk: a kanadai olyan tréner, aki tudja, mit akar, akit nem lehet befolyásolni. Olyan csapatot rakott össze olyan játékosokból, amilyenre szerinte a legeredményesebb szereplés érdekében szükség volt. Munkásokat válogatott be spílerek helyett, mert úgy gondolta, a művészet kevés lesz. És bár a feljutás nem sikerült, mégis úgy tűnik – a kételkedők döntő többsége is azt mondja, írja –, igaza volt.

Magunk is így merengtünk a torna előtt, az esélyeket latolgatva: előre jók leszünk, de a védekezés necces, kapusfronton meg pláne komoly bajok lehetnek. Ehhez képest kaptunk egy tökéletesen védekező csapatot, egy jó és egy nagyon jó kapussal, elöl meg köhögtünk. Egyfelől összesen három gólon tartottuk három legnagyobb ellenfelünket, másfelől viszont csak a kiesett briteknél találtunk a kapuba többször. Ez pont elég volt, hogy négy ponttal többet szerezzünk, mint tavaly Ljubljanában, de kevés, hogy jövőre Minszkbe utazhassunk.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A korábbi években minden fontosabb torna után támadókat dicsérhettünk: Palkovics Krisztiánt, Ladányi Balázst, Vas Jánost, Sofron Istvánt. Az idei vb nem a lövészekről szólt, a csatárok esetében is a védekezésben mutatott kunsztokra kaptuk fel a fejünket. Bár Vas János vagy Hári János csodásan megindult többször is, Mihály Árpád hatalmas gólokat lőtt, Sikorcin Ladislav sorozatban hozta el a bulikat, a legemlékezetesebb momentum Magosi Bálint egy támadáson belül bemutatott három blokkja volt – a bónusz pedig Kovács Csaba megalkuvást nem ismerő brusztolása. Mindezeken is túlmutatott a reaktivált Szuper Levente kapusteljesítménye, valamint több védő erőn felüli munkája. Szirányi Bence és Pozsgai Tamás még soha nem volt ilyen jó – bízunk benne, hogy ez csak a kezdet náluk –, a hátravont Vas Mártonra és az élete formájában játszó Tokaji Viktorra meg nincsenek szavak.

Na és hogyan tovább? Szélig Viktor és Horváth András visszavonulása is jelzi: egy korszak véget ért. Elöl úgy zajlott le a generációváltás, hogy szinte észre sem vettük. A régi nagyok közül Ladányi Balázs maradt hírmondónak, és ez így van jól. Maradjon is, egyébként, megmutatta, ahhoz is van ereje még mindig, hogy védekező csatárként is szuper passzokkal szolgálja ki ifjú társait. Amit nem lehet tudni még, az az, hogy kik lesznek a spílereink a jövőben. Többeknek van esélyük erre is. Sofron Istvánnak, Hári Jánosnak vagy Magosi Bálintnak – aki a Fehérvár újjáalakításával remélhetőleg feljebb kerül a ranglétrán – éppúgy, mint egy megerősödő Galanisz Nikandrosznak vagy a keretből éppcsak kikerült Sebők Balázsnak, akinél egyes hírek szerint robbanékonyabb, ügyesebb és erősebb tizennyolc éves még nemigen bukkant fel a magyar hokiban. Extrát hozzátenni képes csatárokra márpedig szükségünk lesz, hiszen láttuk, dolgozni szuperül tudunk, de a savat és a borsot hozzá kell tenni majd.

Legalább három-négy évben kell gondolkodni, ez biztos – nem lemondva a siker bármikori lehetőségéről. A védelmet elölről kell felépíteni, de amit most láttunk, az biztató. Ami az elmúlt fél évtizedben történt, nem volt az. Rendre arról beszéltünk, vannak fiatalok, akiket az öregek mellé lehet tenni hátul, de miközben az öregek maradtak, a fiatalok cserélődtek, nem állták meg a helyüket, csak egy-két jó évük volt, és sajnos olyan is van köztük, aki már visszavonult. Sille Tamás még játszik, Jobb Dávid már nem. Ez luxus, ez sokáig így nem mehet.

Rich Chernomaz tisztában van vele, mik a lehetőségei, hova akarna eljutni, és hogyan. Fontos lenne, hogy maradhasson, dolgozhasson. Már amennyiben frankfurti sportigazgatói állása jobban összeegyeztethető a magyar kapitánykodással, mint anno Pat Cortina müncheni edzősködése. Chernomaz egyedül nem csinálhat nyarat. Kell még az is, hogy ügyesen-okosan frissítsék meg a Fehérvárt, hogy valóra váljanak a dabos tervek, hogy töretlenül fejlődjön a MOL Liga. Miközben két EBEL-csapatról beszél mindenki – még messze nem biztos a Docler indulása, de drukkolunk, drukkolok ezerrel –, tényleg nem szabad megfeledkezni a MOL Ligáról sem. Láthattunk, az onnan érkezett hokisok is fantasztikusan teljesítettek. Elkezdeni még keményebben és komolyabban dolgozni sosem késő, és ez akár nagyon hamar komoly eredményre vezethet. Mire bizonyság Nagy Gergő és Mihály Árpád vb-n mutatott teljesítménye, ha nem erre? A munka a kulcsa mindennek.

Megtorpanásról írtunk előzetesen, voltak kételyeink, erre hajszál híján minden idők legjobb szezonját produkálta a magyar jégkorong. A lányok bent maradtak és feljutottak, U18-asaink is előrébb léptek, a nagyválogatottnak sem hiányzott sok az A-hoz. Úgy tűnik, minden baj, gond, nyűg, félre- és egyet nem értés ellenére jó úton járunk. Kell ennél több? Hát persze. Hozzászoktunk, hogy minden évben többet kapunk. De ne feledjük: kaptunk már annyit 2000 óta, hogy akkor se kelljen búslakodnunk, ha valami nem jön össze. Ki emlékszik már az olimpiai selejtezőre? Senki. A kazah és a japán meccs utáni ünneplésre emlékszünk. Az a lényeg. Az a magyar jégkorong maga. A legklasszabb dolgok egyike a világon – és ez azért nem kevés.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 13., szombat
U18 13:40 AVSZNO 6-3VÉGE
U18 13:40 KMHVAS 4-6VÉGE
U18 16:10 MACOKR 10-1VÉGE
EL 17:00 SCCFTC 9-2VÉGE
ROM 17:30 SSTPRO 2-25VÉGE
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
MK 18:30 MISFTC 
U18 18:40 VASKMH 
MK 20:15 MACUTE 
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
DEBL   MARGEP 
EWHL   SAVKMH 
U18   GEPZEG 
U18   KACAVS 
U18   UTEOHC 
U18   VASETO 
U18   ZNOMAC 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
Partnerünk