

Újabb négy hely kelt el a rájátszásban
A keddi eredmények után Keleten és Nyugaton is két-két csapattal bővült a playoffban résztvevő csapatok száma. Keletről a New York Islanders és a Washington, nyugatról a San José és a St. Louis kvalifikálta magát.
A legfontosabb mérkőzést Washingtonban rendezték, ahol egy esetleges hazai győzelem nemcsak a plyaoffot, hanem a divízió győzelmét, és az azzal járó keleti harmadik helyet is jelentette. Egy Jets-győzelem viszont helycserét eredményezett volna a táblázaton. Ennek tudatában estek egymásnak a csapatok, amiből a hazaiak jöttek ki jobban és a negyedik percben már vezettek, sőt előnyüket a harmad végére meg is duplázták. A Jets azonban nem adta fel, a második harmadban egalizált, de túl korán örültek és egy három és fél perces kihagyás után újra kétgólos mínuszban találták magukat. A záró harmadban a vendégek faragtak még a különbségen, ám Ovecskin üres kapus gólja minden lezárt, a Caps örült, a Jets pedig imádkozhatott a számára megfelelő eredményekért.
A Jets botlását a két New York-i csapatból csak az Islanders tudta kihasználni, amely a Carolinában megszerzett egy ponttal 2007 után ismét a playoffban találta magát. A Szigetlakók háromszor egyenlítettek a mérkőzésen, utoljára 61 másodperccel a vége előtt John Tavares jóvoltából. A hátralévő játékidő és a hosszabbítás innentől kezdve tét nélküli volt, nem osztott nem szorzott ki viszi az extra pontot.
A Winnipeg pontvesztését nem tudta kihasználni a Rangers, amely a liga leggyengébb csapatától, a Floridától kapott ki idegenben. Pedig a Parkőrök mindent megtettek a győzelemért, 38-15-re nyerték a lőpárbajt, sokkal több gólszerezési lehetőségük volt, de nagyon gyengén céloztak és csak kétszer tudtak túljárni a zseniális napot kifogó Jacob Markström eszén.
Csütörtökön folytatódhat a párharc, amikor a Winnipeg a Montrealt fogadja, a New York Rangers pedig a Carolinát. Jelenleg a Rangers áll jobban, egy ponttal vezet és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél.
Kikapott a Montreal és a Boston is, így még nyitott, hogy a két csapat közül melyik viszi el az Északkeleti-csoport címét. A Habs a már kiesett New Jersey vendégeként lépett jégre és meglepetésre nem tanúsított nagy ellenállást. Ennek köszönhetően a Devils a második harmad elején már 3-0-ra vezetett. Patrik Elias megszerezte pályafutása 375. gólját. A Canadiens csak itt vette fel valamennyire a játék ritmusát, két góllal szépített, de nem törte össze magát az egyenlítésért, az utolsó harmadban is csak öt lövést küldtek a New Jersey kapujára.
A szezon végére teljesen feleslegesen magához térő Flyers az utolsó 5 meccsén 8 pontot szerzett, szerda hajnalban a Bostont verte meg simán. A kapuban ismét Mason kezdett, aki 39 lövést fogott és végérvényesen kiszorította orosz vetélytársát, Ilja Brizgalovot. A Phillynek az utolsó két mérkőzésén már csak a szép búcsú marad a szezontól, amikor az Islanders és a Senators ellen játszik.
A Pittsburgh?Buffalo derbi igazából a Chicago számára volt érdekes, mert a Pingvinek vereségével a Blackhawks csütörtök hajnalban megszerezheti az alapszakasz első helyét. A Sólymok számára a lehetőséget buffalói részről a Thomas Vanek, Ryan Miller kettős szállította. Vanek két góllal és egy gólpasszal, Miller 40 védéssel szomorította a hazai szurkolókat.
A konferencia utolsó helyén álló Colorado felett aratott győzelmével a St. Louis lépte át ötödiknek a playoff kapuját Nyugaton. A Zenészek semmit sem bíztak a véletlenre, a 26. percre már háromgólos előnyt építettek. A hazaiak és ezzel a mérkőzés legjobbja Chris Stewart volt, aki megszerezte karrierje 100. gólját és gólpasszát.
A San Josenak sokkal nehezebb dolga volt, mint a Bluesnak, mert azt a Dallast fogadta, amelynek még van/volt esélye a rájátszásra. Az igazi playoffszagú meccsen a Sharks kezdett jobban, ám Torres góljára alig másfél perccel később Roussel felelt, sőt, a második harmad 17. másodpercében már a Starsnál volt az előny. A minimális különbséget egészen a mérkőzés hajrájáig tudta őrizni a Dallas, ám egy félperces rövidzárlat alatt Pavelski és Couture is betalált, ami gyakorlatilag a Stars szezonjának a végét jelentette.
Alsóházi, minden tétet nélkülöző meccset játszottak Nashville-ben, ahol a Calgary vendégszerepelt. A Predators utolsó hazai mérkőzésén szépen akart búcsúzni a közönségétől, ami a veterán David Legwandnak és az újonc Austin Watsonnak hála sikerült. Előbbi karrierje 200., utóbbi pedig első gólját ütötte.
A nap utolsó mérkőzésén a Minnesota borzasztóan fontos két pontot tartott otthon a bajnokkal szemben. A Wild az első harmadban 16 másodperc alatt kétszer vette be a Los Angeles kapuját Coyle és Clutterbuck jóvoltából, majd a megszerzett kétgólos előnyt úgy őrizte, mint más a szeme világát. A Minnesota jól védekezett, jól őrizte az előnyét, mert a Kings ugyan szépíteni tudott, de egyenlíteni nem.
2013. április 23.:
New Jersey?Montreal 3-2 (videó)
G.: Elias, Josefson, Sullivan ill. Pacioretty, Eller
Washington?Winnipeg 5-3 (videó)
G.: Hendricks, Chimera, Backström, Perreault, Ovecskin ill. Kane, Wheeler, Antropov
Carolina?NY Islanders 4-3 (videó)
G.: Szjomin, Staal, Dwyer ill. Boyes, Bailey, Tavares
Philadelphia?Boston 5-2 (videó)
G.: Hartnell, Read, Lauridsen, Vorácek, Gagne ill. Redden, Krejci
Florida?NY Rangers 3-2 (videó)
G.: Fleischmann, Goc, Shore ill. Pyatt, Brassard
St. Louis?Colorado 3-1 (videó)
G.: Stewart, Berglund, McDonald ill. McLeod
Nashville?Calgary 4-3 (videó)
G.: Legwand, Spaling, Watson, Haischuk ill. Cervenka (2), Brodie
Minnesota?Los Angeles 2-1 (videó)
G.: Coyle, Clutterbuck ill. Carter
San José?Dallas 3-2 (videó)
G.: Torres, Pavelski, Couture ill. Roussel, Eriksson
Pittsburgh?Buffalo 2-4 (videó)
G.: Kunitz, Iginla ill. Vanek (2), Hecht, Ott
NHL
sorsolás
tabella
kanadai táblázat
További cikkek
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- A Calgary egy tízessel indította az előszezont
- Logan Cooley spin-o-rama-góllal érkezett meg az NHL-be
- Brad Marchand lép Patrice Bergeron örökébe
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Brayden Schenn a St. Louis új kapitánya
- Itt vannak a Boston centenáriumi mezei
- Connor Bedard triplával debütált a Chicagóban
- Már nem Mike Babcock a Columbus vezetőedzője