Az Anaheim és a Vancouver is csoportgyőztes

 

Fordított a helyzet a csoportok élén és a playoffba jutásért folytatott harcban. Míg a divíziók élén egy kivételével 2-3 mérkőzéssel a vége előtt eldőlt, hogy kik végeznek az élen, addig a nyolcadik helyért még élet-halál harcot vívnak a csapatok, valószínűleg az utolsó játéknapig.

A Ducks 24 óra alatt másodszor verte el az Edmontont, a tegnapi hazai 3-1 után ma egy idegenbeli 3-0-s siker következett. Az Anaheim hamar a tudtára adta a vendéglátóknak, hogy a csoportgyőzelem a tét a mai meccsen, ennek tudatában a Kacsák megnyomták az első harmadot és a 12. perc végére már kétgólos előnyre tettek szert. Az utolsó kilenc mérkőzéséből nyolcat elbukó és a rájátszásról lemaradó Oilers itt fejben fel is adta a mérkőzést, gyakorlatilag csak kényelmes hoki ment a jégen. Sami Vatanen harmadik harmad elején szerzett gólja csak hab volt a csoportgyőzelmen, Viktor Fasth pedig nem szakadt meg a kapuban, 24 védéssel szezonbeli negyedik hibátlan mérkőzését hozta. Az Anaheim 2007 után szerezte meg ismét a Pacific első helyét, akkor amikor bajnok lett.

A Vancouver?Chicago meccsen kicsivel nagyobb volt a tét, mint Edmontonban. A hazai győzelem a Canucks zsinórban ötödik divízió elsőségét jelentette volna, a Blackhawks viszont az első Presidents Trófeájára hajtott 1991 után. A Canucks 3-1-es győzelmével az előbbi teljesült köszönhetően a Sedin-ikreknek akik négy ponttal vették ki a részüket a győzelemből, Daniel egy plusz eggyel, Henrik két gólpasszal. A Blackhawks két nap múlva Edmontonban javíthat és szerezheti meg az alapszakasz első helyét.

Senators egy hazai győzelemmel és a Winnipeg vereségével bejuthatott volna a rájátszásba, ehhez képest minden fordítva sült el. Az Ottawa hazai jégen maradt alul a zsinórban hetedik győzelmét arató Pittsburghgel szemben, ahol Tomas Vokoun 300. győzelmét könyvelte el. A cseh hálóőr 34 védéssel érte el a jubileumi győzelmet és a ligában 28. kapusként érte el ezt a mérföldkövet. Vokoun mellett Brenden Morrow nyújtott még kiemelkedőt, aki két gólpasszt tett a közösbe többek között Iginla győztes góljánál.

A Jetsről nem mondható el, hogy nem tesz meg mindent a playoffba kerülésért. Az utolsó 7 mérkőzésén 13 pontot szerző Winnipeg ma hajnali buffalói győzelmével folytatta remek sorozatát és továbbra is életben tartja a playoff-álmait. A két pontot érő kánaánt Antti Miettinen hozta el az 53. percben. Keleten jelenleg még négy hely kiadó, amire öt pályázó van. A legjobb helyzetben az Islanders van, amely 53 pontos és három mérkőzése van még. 52 pontos a Washington, NY Rangers, Ottawa hármas és a triónak egyaránt három találkozója van még. A legrosszabb helyzetben a Jets van, amely 51 pontos és már csak két mérkőzése van az alapszakaszból.

A Detroit élet-halál meccset játszott és nyert a Phoenix ellen. A Red Wings ezzel a vereséggel majdhogynem kiejtette a tavalyi  konferenciadöntős Coyotest. A Detroit győzelmét Johan FranzenJimmy Howard és az emberelőnyben parádészó Henrik Zetterberg szállította. Franzen két gólt szerzett, ?Z? három emberelőnyös gólpasszt adott, Howard pedig 34 védéssel szezonbeli negyedik shutoutját hozta.

2013. április 22.:

Buffalo?Winnipeg 1-2 (videó)
G.: Vanek ill. Gagnon, Miettinen

Ottawa?Pittsburgh 1-3 (videó)
G.: Wiercioch ill. Jeffrey, Iginla, Kennedy

Detroit?Phoenix 4-0 (videó)
G.: Franzen (2), Brunner, Filppula ill. ?

Edmonton?Anaheim 0-3 (videó)
G.: ? ill. Getzlaf, Dvorák, Vatanen

Vancouver?Chicago 3-1 (videó)
G.: Hansen, Kassian, D. Sedin ill. Carcillo

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum