Visszavágott a Rangers

 

A New York-i csapat tavaly a New Jerseyvel szemben bukta el a Keleti-konferencia döntőjét, azóta fűtötte a Parkőröket a visszavágás. A lehetőség tegnap este jött el, ugyanis a Rangers Ryan Callahan két góljának és Henrik Lundqvist 26 védésének köszönhetően nagyon simán verte a Devilst. A New Jersey kiesésével Keleten a maradék négy helyre öt pályázó maradt, sorrendben a Washington, az Ottawa, a New York Islanders, a New York Rangers és Winnipeg.

Négy elvesztett mérkőzés és a bostoni maratonon történt merénylet után először győzött a Bruins. A Florida elleni mérkőzésen Tuukka Rask a szezon során negyedik alkalommal nem kapott gólt, Jaromir Jágr pedig 680. gólját ütötte. A győzelemmel a Boston beérte a Montrealt az Északkeleti-csoport élén.

Továbbra is él a Columbus, Detroit, Dallas, Phoenix négyes playoff reménye, ugyanis a Minnesota hazai pályán maradt alul a Calgaryval szemben. A Flames kapujában az a Joey MacDonald kezdett, akit a visszavonuló Miikka Kiprusoff utódjának szánnak. MacDonald nem vallott szégyent, 34 lövést fogott, mellette még ki kell emelni Mark Cundarit, aki élete első mérkőzésén gólt szerzett. A Wildnak a hátralévő három mérkőzésen legalább három pontot kell szereznie ahhoz, hogy folytathassa a szezont.

A Szjomin, Tlusty, Erik Staal sor már az első harmadban eldöntötte a Tampa–Carolina mérkőzést. A vendégek első sora ütötte mind a három gólt és összesen hét pontot termelt. Ehhez jött még Dan Ellis 35 védése, ami elégnek bizonyult a sikerhez. A hazaiaknál Martin St. Louis 42. gólpasszát adta a szezonban, ezzel megelőzte az eddig listavezető Sidney Crosbyt.

Nagy lehetőséget szalasztott el a St.Louis, amely egy esetleges coloradói győzelemmel bebiztosíthatta volna a rájátszásbeli helyét. Ám a győzelem elmaradt, ami nem is csoda, ugyanis a Blues utoljára 2009. április 12-én távozott győztesen a Pepsi Centerből. A Blues szempontjából a ma hajnali vereségnek két oka volt. Először is Jamie McGinn, aki egy gólpassz mellett két góllal terhelte meg a St. Louis kapuját, másodszor Brian Elliott kapus, akit a második harmad vége előtt le kellett cserélni.

San Joséban nyert a Columbus és ezzel továbbra is versenyben van a rájátszásért. A Blue Jackets a kétgólos Mark Letestu vezetésével már 2-0-ra és 3-1-re is elment, de a Sharks visszajött, hajtott az egy pontért, ami a biztos playoffot jelentette volna a számára. Az egy pont és ezzel együtt a rájátszás Ryan Johansenen ment el, aki alig több mint másfél perccel a vége előtt vette be a San José kapuját. A Blue Jackets boldogságához egyelőre több kell, mint egy pont, kell még a vetélytárs Detroit bukása is.

A New Jersey mellett az Edmonton volt a másik csapat, amely hivatalosan is kiesett. Az Olajosoknak a playoffba került az, hogy az utolsó nyolc mérkőzésükből a hetediket bukták el így zsinórban hetedik alkalommal maradtak le a rájátszásról. A Ducks legjobbja Jonas Hiller volt, aki az első lövésből gólt kapott ugyan, de aztán lehúzta a rolót és mind a 27 hazai kísérletet hárította.

Sokba kerülhet még az az egy pont a Dallasnak, amit ma hajnalban Los Angelesben hagyott. A Stars Alex Goligoski vezetésével 0-2-ről fordított, de a Kings kiharcolta a hosszabbítást a mérkőzésen másodszor is betaláló Dustin Brown jóvoltából. A hosszabbítás letelte előtt 52 másodperccel Jeff Carter döntött a Királyok javára, nagy bajba sodorva a vendégeket. A Starsnak ha playoffba akar kerülni már nem csak győznie kell, de bíznia abban is, hogy a Columbus és a Detroit egyaránt pontokat hullajt el.

2013. április 21.:

Boston–Florida 3-0 (videó)
G.: Jágr, Hamilton, Marchand ill. –

Tampa Bay–Carolina 2-3 (videó)
G.: Stamkos, St. Louis ill. Tlusty (2), Szjomin

Minnesota–Calgary 1-4 (videó)
G.: Parise ill. Cundari, Backlund, Cammalleri, Hudler

NY Rangers–New Jersey 4-1 (videó)
G.: Callahan (2), Stepan, Pyatt ill. Loktyionov

Colorado–St. Louis 5-3 (videó)
G.: McGinn (2), McLeod, Duchene, Kobasew ill. Backes, Schwartz, Shattenkirk

Edmonton–Anaheim 1-3 (videó)
G.: Hall ill. Fowler, Palmieri, Perry

San José–Columbus 3-4 (videó)
G.: Havlat, Desjardins, Pavelski ill. Letestu (2), Prospal, Johansen

Los Angeles–Dallas 4-3 (videó)
G.: Brown (2), Richards, Carter ill. Eriksson, Roussel, Goligoski

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 13., szombat
U18 13:40 AVSZNO 6-3VÉGE
U18 13:40 KMHVAS 4-6VÉGE
U18 16:10 MACOKR 10-1VÉGE
EL 17:00 SCCFTC 9-2VÉGE
ROM 17:30 SSTPRO 2-25VÉGE
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
MK 18:30 MISFTC 
U18 18:40 VASKMH 
MK 20:15 MACUTE 
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
DEBL   MARGEP 
EWHL   SAVKMH 
U18   GEPZEG 
U18   KACAVS 
U18   UTEOHC 
U18   VASETO 
U18   ZNOMAC 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
Partnerünk