Nagyon jó kis meccset játszottunk

 

“Nagyon jó kis meccset játszottunk, tényleg élvezhető volt ? értékelte az Olaszországgal játszott mérkőzést Vas János. ? Erőben, fizikailag és játékban is ott voltunk, ahol az olaszok, szerintem a második harmadban még előrébb is. De nem tudtuk belőni a helyzeteinket, az emberelőnyünket. Ez megbosszulta magát a végén, mert a harmadik harmadban nekik volt két emberelőnyük, az egyiket belőtték. Ezen múlt most a meccs. Tudom, hogy nem szabad foglalkozni a bírókkal, mert nem ők lövik ellenünk a gólokat, de azért nekünk is fújhattak volna a végén egyet-kettőt. Még nincs semmi veszve. Készülünk a japán meccsre. Borzasztóan kemény csatára számítok ellenük. Ugyanezt a hokit kell játszanunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy olyan meccsel zárjuk a vb-t, mint a Dél-Korea elleni volt.”

Bátyja, a helyét védőként is kiválóan megálló Vas Márton így értékeli a helyzetet: “Keményen küzdöttünk, hajtottunk, csináltuk a dolgunkat, sajnos ennyire volt elég. Sajnos egy góllal kevesebbet ütöttünk, mint az ellenfél, de nem szabad az eredményt néznünk, azt kell csinálnunk, amit az edző mond, hogy végigdolgozzuk ezt a három harmadot, és ez sikerült. Japán ellen ugyanez lesz a feladatunk.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum