Nem foglalkozom a feljutással

   

Maradt még bennünk a kazah meccs után is, hiszen sok gól nem jött ki belőlünk szerda este. Egy világbajnokságon minden nap más, minden mérkőzésnek más a története. Godó-blog.

Ezt teljes mértékben megmutattuk Dél-Korea és Kazahsztán ellen. Úgy gondolom, ha valamilyen módon legyőzzük a koreaiakat, akkor nem biztos, hogy ez így összejön a kazahok ellen. Akkor nem változna semmi az eddigiekkel szemben, hoztuk a kötelezőt, a bravúr, vagy a nagy durranás elmaradt.

Még egyszer köszönjük a szurkolóknak azt a rengeteg segítséget, amit kapunk tőlük. Az az igazság, vártuk őket a mai edzésre is, de sajnos nem jöttek. Pedig ez már olyan, mint a mi szapporói győzelmünk. Egyszer megcsináltuk, és azóta elvárás lett tőlünk minden vb-n.

Korea ellen belecsúsztunk abba a hibába, hogy nem vettük komolyan az ellenfelet, nagy mértékben a hozzáállásbeli problémák miatt vesztettünk. Ugyanezt éreztem a kazah válogatotton. Jöttek előre, nem sikerült gólt szerezniük, de éreztük, hogy úgy gondolják, majd csak lő valaki közülük egyet. Megszereztük a vezetést és gyorsan ki is egyenlítettek, ekkor megint megnyugodtak, hogy megy ez nekik.

Furcsa, hogy ezen a világbajnokságon nem játszom emberhátrányban. Egy éve Ljubljanában épp fordított volt a helyzet, mentem előnyben, hátrányban, egyfolytában jégen voltam, nagyon sok volt az a terhelés. Most ott ülök a padon, nézem, ahogy a többiek melóznak, szenvednek, és majd megbolondulok, hogy nem tudok mit csinálni. A második harmadban annyi kiállítás volt, hogy a védekezések miatt kicsit kiestünk a ritmusból, és kellett is egy kis idő, mire újra rendeztük sorainkat.

A Kazahsztán elleni győzelmet részletesen már nem szeretném elemezni, most már az olasz meccs foglalkoztat. Úgy érzem, ők közelebb állnak a kazahokhoz tudásban, mint mi. Az ő A csoportos rutinjukkal nagyobb esélyük van legyőzni a kazahokat, mint amennyit magunknak jósoltam volna. Magunkra nem sokat tettem volna a vb előtt, de a történelmet annyiszor átírtuk már, hogy titkon azért bíztam valami hasonló sikerben. Biztos, hogy az olaszok más hokit játszanak majd, mint a kazahok tették. A stábunk nyilvánvalóan alaposan kielemezte őket, mint az eddigi összes ellenfelet. Ha valami újat húznak ellenünk, arra pedig nagyon gyorsan reagálnak a kispadon.

A kazahok ellen is teljesen más rendszerben játszottunk, mint addig. Egy pillanat alatt félreraktuk az 1-3-1-et, és egy teljesen új taktikával álltunk fel. Egyik pillanatról a másikra váltottunk. Este elmondták az edzők, hogy mit fogunk játszani szerdán, és azt játszottuk. Igazából egy edzésen gyakoroltuk egy kicsit, és ennek ellenére elég jól sikerült megvalósítani. Megleptük a kazahokat ezzel, hogy ennyire kielemeztük a játékukat, nem tudtak mit kezdeni, nem reagáltak rá igazából.

Biztos, hogy Olaszország ellen is felkészülten megyünk csatába, ennél az edzői stábnál ez természetes. Minden apró részletre felhívják a figyelmünket, mindenre van megoldási javaslatuk. Ha betartjuk, amit kérnek tőlünk, ha sikerül megvalósítani az elméletet a jégen is, akkor bármi lehet a pénteki mérkőzésen is.

Csütörtökön egy jeges edzésünk volt, este soronkénti megbeszélést tartunk ezúttal is. Aztán következik a taktikai elemzés. Sok fontos elemet meg kell tartanunk az eddigiekből. A palánk melletti párharcokat lehoztuk döntetlennel Kazahsztán ellen, ez is fontos a folytatásban. Fizikai hokiban nem maradtunk alul, nem fáradtunk el a végére, a bulik is jól mentek. Nem szabad, hogy előreszaladjunk a gondolkodásban. Tudjuk, hogy ismét közel van az A csoportba jutás, egész pontosan egy pénteki győzelemre. De azt is megtanultam három évtized alatt, hogy mindig az utolsó lépés a legnehezebb. Nem foglalkozom a feljutással, csak arra koncentrálok, hogy minél jobban megcsináljam azokat a feladatokat, amit az edzők kérnek tőlem.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk