A Yale nyerte az NCAA bajnoki döntőt

 

Az Amerika Egyetemi Bajnokság, az NCAA négyes döntőjét ezen a hétvégén rendezték Pittsburghben. Az erőviszonyok és a kiemelések után a legjobb négy között ebben az évben Yale–UMass Lowell és St. Cloud State–Quinnipiac elődöntőkre került sor.

Időrendben a Yale–UMass Lowell mérkőzéssel indult a Final Four, ahol a Yale Bulldogai az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrész második felében az UMass 14 másodperc alattegyenlíteni tudott. Mivel a záró húsz perc nem hozott újabb gólt, így a hirtelen halálra maradt a döntés, ahol stílszerűen a Yale csapatkapitánya, Andrew Miller döntött. A Yale ezzel a góllal története során először jutott be a döntőbe.

A második elődöntő ennél simább mérkőzést hozott, ugyanis a Quinnipiac már az első húsz perc után három góllal vezetett és a végén 4-1 arányban győzte le a St. Cloud State csapatát. A mérkőzés legjobbja Eric Hartzell és a Winnipeg Jets által draftolt Jordan Samuels-Thomas volt, előbbi 33 alkalommal védett, utóbbi egy gólt és gólpasszt szerzett.

A magyar idő szerint vasárnap éjfélkor kezdődött döntőn két okból is igazi nagy csata volt várható a Yale és a Quinnipiac között. Először is a Yalet igencsak fűtötte a visszavágás, mert a szezonban már háromszor is kikapott döntőbeli ellenfelétől és a Final Four utolsó mérkőzésén győzni igazán nagy elégtétel lehet. A meccs másik pikantériája az volt, hogy a két egyetem egy államban, mindössze
nyolc mérföldre fekszik egymástól, azaz igazi szomszédvárak harca a mérkőzés.

Nos az, aki nagy csatát várt, annak bizonyos értelemben csalódnia kellett, az első helyen rangsorolt Quinnipiac gólt sem tudott lőni a Yale kapusának, a születésnapos Jeff Malcolmnak és 4-0-s vereséget szenvedett. A Bulldogs a lélektanilag legfontosabb pillanatban, a második harmad vége előtt négy másodperccel szerezte meg a vezetést Clinton Bourbonais révén. A Quinnipiac a találattól fejben összeesett, a szünet után képtelen volt újítani, ráadásul a Yale a záró harmad első felében öt és fél perc alatt ütött még kettőt, amivel végképp lezárta a döntőt. A Yale Bulldogs története első bajnoki címét szerezte.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk