Lesz-e új csapat az EBEL-ben?

   

Többismeretlenes feladványt kell megoldania annak, aki meg szeretné találni a helyes választ arra a kérdésre, vajon hány csapattal és főleg kikkel rajtolhat majd el az EBEL 2013/14-es idénye. Cikkünkben megpróbáljuk összefoglalni, mi az, amit eddig a nyilvánosság megismerhetett a háttérben folyó alkudozásokból.

Christian Feichtinger EBEL-elnök a Laola portálnak adott interjújában több más kérdés mellett szóba került a liga esetleges bővítése is. “Valóban, egy szlovák és egy magyar klub jelezte érdeklődését az EBEL iránt ? mondta. ? De a pályázóknak mindenekelőtt a liga által támasztott követelményeknek kell megfelelniük, és csak utána dönthetnek a jelenlegi csapatok a felvételükről. Erről a májusi ligaülésen fogunk tárgyalni.”

Azt jelenti mindez, hogy az EBEL-bővítés pozitív fogadtatásra talál? ? tették fel a kérdést ezután a ligaelnöknek, aki így válaszolt: “Ezt nem tudom így megválaszolni. Úgy találom, hogy jelenleg egy nagyon jó temékünk van, és a fejlődéssel is meg vagyunk elégedve. De ahogy már azt korábban is jeleztem, az esetleges újabb csapatok felvételéről a közgyűlés dönt.”

Nézzük meg ezek után, hogy milyen lehetőségek vannak a kalapban. Az EBEL következő szezonjának mezőnye alapvetően három klub és két szövetség szándékain múlik. Az érintett klubok egyike a jelenleg is EBEL-tag Medvescak Zagreb, a másik kettő pedig az új jelentkező SHK37 Piestany, illetve a Dab.Docler, vagyis a Docler Budapest.

A Medvescak esetében a kérdés az esetleges KHL-indulás, illetve az, hogy ez esetben mik a klub szándékai az EBEL-lel. Bár a zágrábi vezetők minden egyes alkalommal elmondják, hogy amennyiben sikerül a KHL-indulás, akkor is indulnak majd az EBEL-ben, mégis egyre több kérdést vet fel mindez. Ausztriai források szerint egyáltalán nem biztos, hogy a KHL-hez szükséges 10-13 millió euró feletti költségvetés mellett akad-e még 2-3 millió az EBEL-re. Ráadásul a KHL mellett nehéz is lesz megtölteni az EBEL-meccsekre a lelátót, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ez a párhuzamos játék két magas szintű ligában bölcs gondolat lenne.

Mindazonáltal Feichtinger ezt mondja erről: “Az EBEL és a Medvescak munkakapcsolata jelenleg ugyanaz, mint korábban. A mi tudomásunk szerint az átigazolási törekvések az EBEL-t célozzák, és mindezek mellett már 1200 bérletet eladtak az EBEL-re. Ezek mellett arról is hallani, hogy a horvátok költségvetése nem elegendő a KHL-hez, és rendkívüli mértékben meg kellene emelni azt.”

A pöstyéniek elnökével a hokejportal.sk készített interjút. Minden idők legsikeresebb Extraliga-újonca már egy éve is szeretett volna az osztrák bázisú ligába menni. Akkor a szlovák szövetség döntésén bukott el a törekvés. “Nem egyszerű arra válaszolni, vajon megyünk-e az EBEL-be ? fejtegeti a riportban Jaroslav Lusnak klubelnök. ? A szlovák szövetség elnökségének kezében van a sorsunk, és ők egyelőre nem támogatják az indulásunkat. De ez még nem a történet vége, tovább akarunk tárgyalni erről. Nagyon sok függ attól, mi lesz a sorsa az Extraligának, amely jelenleg napról napra él, a csapatok legfontosabb célja a túlélés. Nem azért, mert nem tudunk jégkorongozni, nem azért, mert nem jók a játékosok. Gazdaságilag áll gyenge lábakon az egész. Jelenleg csak barátok, ismerősök, néhány ember akarata tartja életben a rendszert, akik pénzt adnak arra, hogy jégkorongozzanak nálunk. Mindenképpen szeretnénk továbblépni, mert ha nem, akkor egy-két éven belül mi is ugyanabban a cipőben járunk majd, mint a többiek, és ezt nagyon nem szeretnénk.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Az egyik osztrák portál időközben a dunaújvárosi tervekről készített interjút id. Azari Zsolttal, a Dab.Docler elnökével. Ebből megtudhatjuk, hogy a csapat tervezett költségvetése mintegy 2 millió euro, és a MOL Liga-győztes keretéből 5-8 játékosra számítanak. Mellettük 2-3 olyan magyar játékos, aki jelenleg légióskodik, 5-8 külföldi légiós, továbbá honosított magyar gyökerű észak-amerikai játékos alkothatják a keretet. Az interjúban elhangzik, hogy bár az EBEL kikötése alapján idegenben, Budapesten kellene játsszon a klub, már a kezdetektől telt házat várnak, mivel a megítélésük szerint a fővárosban hiányzik a minőségi jégkorong. A csapat hagyományos hazai tábora számára ingyenes buszokkal tennék lehetővé a mérkőzések látogatását. A kapacitásgondok kiküszöbölésére az interjú szerint máris megvannak a tervek a Jégpalota befogadóképességének megduplázására, ezzel ott 4-4 és fél ezer szurkoló férhetne el. De szó van a 2014 körül elkészülő 4-5 ezres kapacitású új fővárosi csarnok használatáról is. A rájátszásra a Papp László Budapest Sportarénába költözés is szóba kerülhet, míg szabadtéri mérkőzésekre ott a Kisstadion, 12 ezer néző befogadására alkalmasan. A cikk szerint a Volán elleni hazai rangadók helyszíne maradna Dunaújváros, amellyel a régi, hagyományos rivalizálás újra feléledhetne.

Az biztos, hogy az EBEL ragaszkodik a páros számú csapat indulásához. A Dab.Docler sorsa így jelentős mértében összefügg a zágrábiak és a pöstyéniek helyzetével. Alaposan növelheti a magyar belépés esélyeit, ha a Medvescak elindul a KHL-ben, viszont mégsem indul el az EBEL-ben ezzel párhuzamosan. Ekkor a felszabaduló helyre a Pöstyén és a Dab.Docler párosa közül érkezhet valaki, és vélhetőleg nem lesz mindegy a hazai szövetségek hozzáállása. Ha a Zágráb marad, akkor a belépés alighanem egyetlen esélye az lehet, hogy a Pöstyén is megkapja a zöld jelzést a szlovák szövetség illetékeseitől, de még ekkor sem biztos, hogy a 12 EBEL-csapat a 14-es létszámra szavaz.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum