Scandella a kazah és a magyar meccsre pihen

 

A 4-1-re végződött Olaszország–Japán mérkőzés utáni nyilatkozatok.

Tom Pokel (szövetségi kapitány, Olaszország): Magabiztosságot adott ez a két győzelem, és meccsről meccsre jobban játszunk. Az első két fontos lépést már megtettük, most pihenünk egy kicsit, aztán jönnek a legnehezebb meccsek. Örülök, hogy a két ázsiai csapat ellen különösebb problémák nélkül sikerült győznünk, hiszen ellenük nagyon nehéz játszani. Most előre tekintünk, szerdán Nagy-Britanniával játszunk. Ott már nagyon fontos lesz, hogy végig tudjuk játszani a 60 percet, mert eddig mindig megálltunk, amint megvolt a megnyugtató előny. Ez pedig azért rossz, mert így visszahozzuk a meccsbe az ellenfelünket. Giulio Scandella kisebb sérülésekkel bajlódik, ezért pihentetem, azt szeretném, hogy Kazahsztán és Magyarország ellen már 100%-os állapotban legyen.

Mark Mahon (szövetségi kapitány, Japán): Ma az olaszok irányítottak, mi pedig nem tudtuk velük felvenni a versenyt fizikálisan. Buta szabálytalanságokat követtünk el, amivel magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. 60 percből csak tíz volt a miénk, ami nagyon kevés. Muszáj fejlődnünk a helyzetek kihasználásában, ez ma sem volt erősségünk. A kulcs abban van, hogy felfrissítsük a csapatot, pihenésre van szükségük és arra, hogy elfelejtsük a vereségeket. Úgy tervezem, hogy az utolsó három meccsünkön már a tőlünk telhető legjobb hokit tudjuk majd mutatni. Ez egy tanulási folyamat egyébként, melynek során a vesztes meccsekből is sokat lehet tanulni, és kell is. Mindenkinek meg kell tapasztalnia, mi az, amit meg lehet csinálni, és mi az, amit nem. Ezen kívül fejlődnünk kell a csapatjáték terén is, aztán reméljük, hogy az utolsó meccsekre összeáll minden.

Aaron Keller (védő, Japán): Ennél jobb kezdésben reménykedtünk, sajnos nem sikerült. Két meccsből kettőt vesztettünk, ez egy kicsit letört minket. Ma az lehetett a baj, hogy túl korán kaptunk gólt, ami megzavart minket, és már nem tudtunk visszazökkenni a meccsbe. Remélem a holnapi napunk a pihenésről szól majd, rengeteg energiát kell gyűjtenünk, mert sokat veszítettünk. A mi csapatunk kisebb termetű játékosokból áll, legalábbis a többiekhez képest, és szükségünk van a megfelelő relaxációra ahhoz, hogy legyen erőnk korcsolyázni. Emellett mentálisan is össze kell szednünk magunkat, ezeket a vereségeket el kell felejteni. A csapatnak erőssége, hogy majdnem mindenki nagyon jól tud korcsolyázni, ez eddig ugyan nem mutatkozott meg, de a következő meccseken nagy hangsúlyt kell fektetnünk rá. Ha gyorsabbak leszünk, több esélyünk lesz nyerni. A célunk az, hogy megnyerjük a három meccsünket, ami még hátra van. Nem tudom van-e esélyünk feljutni, de kiesni biztosan nem szeretnénk.

Patrick Iannone (csatár, Olaszország): Jó meccset játszottunk, nekem és a csapatnak is jól ment. Igazi szorgalmas, munkás játékosokból áll Japán válogatottja, akik nagyon jól tudnak korcsolyázni. Bevált ellenük a rendszer, amit az edzőnk tanított, összejött minden, igazi csapatmunka volt. Szerintem ma minden téren mi voltunk a jobbak, és megérdemeltük a győzelmet. Továbbra is az a célunk, hogy feljussunk az A csoportba, és meccsről meccsre egyre közelebb kerülünk ehhez, de nem szabad elbíznunk magunkat. Tiszteletben kell tartani, hogy minden csapat erős itt, és nem szabad elfelejteni, hogy a legjobb formánkat kell hoznunk, ha komolyan gondoljuk a céljainkat. Márpedig mi komolyan gondoljuk.

Cimkék: , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
NHL 00:05 CBJTML 
    • SPÍLER TV
NHL 03:00 ANAEDM 
    • SPÍLER TV
U18 16:40 KMHPEF 
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk