Ennél jobban is tudunk játszani

   

Ennél jobban is tudunk játszani, mondta a kazah szövetségi kapitány az 5-0-ra végződő kazah-brit mérkőzést követően. Két kapitány és két játékos nyilatkozott blogunknak.

Vlagyimir Krikunov, szövetségi kapitány, Kazahsztán: Ez csapatmunka volt a javából, remek kapusteljesítmény, kiváló védelem, jó támadások. Emberhátrányban nagyon jól teljesítettünk. Elégedettek nem lehetünk még, hiszen öt győzelemért jöttünk, kettő még nem elég semmire sem. Ennél jobban is tudunk játszani, és kell is a követekző meccseken. Sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk, és a csatároknak is többet kell dolgoznia. Most készülünk a következő meccsre, meglátjuk, hogy alakul majd. A legnagyobb erősségünk, hogy egy csapatként játszunk, minden meccsen ezt kell majd hangsúlyoznunk.

Jevgenyij Blohin, Kazahsztán: Bár az eredmény simának tűnhet, nagyon kemény meccs volt, az angolok fizikai hokit játszottak. Az edzőnk erre felkészített minket, és kifejezetten kérte, hogy semmiképpen ne verekedjünk, legyünk fegyelmezettek, mert nem engedhetjük meg a felesleges kiállításokat ezen a világbajnokságon. Ezt ezen a meccsen nagyon-nagyon nehéz volt megállni. Örülök, hogy sikerült gólt lőnöm, de úgy gondolom, ezen a meccsen a kapusunknak nagyon sokat köszönhetünk. Remekül védett, ezért is tudtunk ilyen nagy különbséggel nyerni.

Tony Hand, szövetségi kapitány, Nagy-Britannia: Ez az eredmény egyáltalán nem reális, ennél sokkal jobban játszottunk. Nem örülök, hogy 5-0-ra kikaptunk, de örülök annak, ahogy a srácaim küzdöttek ma. A csapatban nagyon pozitív, hogy egymásért játszanak, és okosan mozognak a pályán, van szemük hozzá. Holnap pihenünk, arra szánjuk a napot, hogy készüljünk a következő meccsünkre. Mindenképpen fejlődnünk kell a góllövésben, ma is ez volt a legnagyobb problémánk. Nem adjuk fel, minden meccsünkön a győzelem lebeg majd a szemünk előtt.

Matt Myers, Nagy-Britannia: Ez nem volt egy 5-0-s mérkőzés, a játék képe szerintem jobb is volt, mint a magyarok ellen. Meccsről meccsre fejlődünk, remélem a győzelem is megérkezik hamarosan. Ehhez az kell, hogy be tudjuk lőni a helyzeteinket. Több, mint 30 lövésünk volt a kazahok ellen, és egyetlen gólt sem tudtunk szerezni. A kapusuk remek formában védett, de ez sem lehet kifogás. Csalódott vagyok, hogy öt gólt kaptunk, adtunk nekik ajándék gólokat is, nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget. Azzal a szándékkal érkeztünk ide, hogy az első két hely valamelyikén végzünk majd, ez már nem fog összejönni. Viszont még mindig ott van a bronzérem, amiért lehet küzdeni a többi meccsen.

 

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum